Az Iparművészeti Főiskolán nem volt a tanárok kedvence, miseruha diplomamunkája miatt majdnem megbuktatták, miközben már akkor – titokban – a legnagyobb divatcégeknek dolgozott Olaszországban. Máhr Szilvia textildizájner egyedi, csupaszín és csupaminta Tátika-táskáinak az anyaga is saját termék, extrém újraruháit pedig bálás ruhák darabjaiból állítja össze. A járványt maszkkészítéssel élte túl a cége, és bár a covid alatt bezárta Váci utcai boltját, január közepén újat nyit a pesti Művész Mozi közelében.
Nyolcéves korában lefestette a szobáját, ez volt az első igazi – háromdimenziós, expresszív stílusú – festménye. Máhr Szilvia magától kezdett el festeni, mert egyedül fafaragó nagybátyja volt művész a családban.
Szilviát nem vették fel a Kisképzőbe, és az Iparművészeti Főiskolára háromszor is felvételizett, mire bekerült a kilencvenes évek végén. Ez akkoriban nem tűnt ritkaságnak a hatalmas túljelentkezés miatt.
„Nem igazán ismertek a tanárok, és ugyan a rajzban és festészetben az élmezőnybe tartoztam, nagyon más volt a stílusom, mint az oktatóknak, így nem is tartottak túl tehetségesnek.” Másodikban elment Finnországba tanulni (a vizsgákat előre, nyáron letette), mivel a skandináv stílusú holmik érdekelték igazán. Ott annyira megbecsülték, hogy megadták az iskola beléptető kódját, ha hétvégén is bemenne dolgozni.”
Máhr Szilviát a skandináv típusú holmik érdekelték igazán, Fotó: Sebestyén László
Papi ruha, miseruha volt az itthoni diplomamunkája, amelyre kettest kapott, a tanárok azt is hozzátették, legszívesebben megbuktatnák.
Pedig divatos, modern ruha volt, nyomott anyag, alkalmi öltözet papoknak. Nem vallásos neveltetésből indult az ötlet, hanem Olaszországból jött, mivel Szilvia tanulmányai alatt rendszeresen járt Rómába és a Vatikánba is. Úgy érezte, az oktatók ennél komolyabb dolgot vártak, tőle: csinálja meg élete főművét, egy ruhát, amelyen teljes évig dolgozik. Szilviát viszont mindig az átlagembereknek is elérhető, művészi színvonalú holmik érdekelték. Az iparművészet arról is szól, hogy egy ruha ipari méretekben is előállítható legyen.
Pócs Dániel, a Rómában is dolgozó művészettörténész a Gyűjtők és gyűjtemények című magazinban írt a diploma-miseruhákról: „De miért is hoztam szóba mindezt Máhr Szilvia diplomamunkája kapcsán? Valószínűleg ritka választás egy iparművésztől, hogy papi ruházatot, miseruhákat tervezzen. A liturgia évszázados kötöttségei, a miseruhák szigorú funkcionalitása látszólag gúzsba köti a művészi szabadságot. Az évezredes ikonográfiái szabályok nehezen tűrik, hogy a jeleket valóban jelentéssel bíró, és ezért gesztusként is értelmezhető formáknak fogjuk fel. Márpedig néhány odavetett búzakalász vagy egy olajág, a liturgia tartalmát és a vallásos emberek számára a hit lényegét sokkal inkább kifejezi, mint a régi, gíccsé silányuló formák. A mai magyarországi papi viseleteken ez meg is látszik, és nem csak azokon, hanem bármin, ami a liturgiához kötődik. Tessék csak elmenni az eklézsiaboltba és szemügyre venni a kínálatot… Ez azonban csak a beszédes felszín, amely alatt mint annyiszor, most is hallgat a mély. De vajon miért kerüli el a kortárs művészet a mai magyar egyházat, s ugyanakkor miért veszett ki a modern egyházművészetből a szabadság és az egyszerű kifejezésmód?”
Kasmírminta a legnagyobb nemzetközi divatcégeknek
Bár Budapesten nem aratott túl nagy sikert a miseruhás diplomamunka, Olaszországban annál inkább, ahol Szilvia el is adott belőle a speciális öltözékből pár darabot. A tanulmányai alatt ugyanis az egyik legismertebb rajzstúdió, a FARO Disegni alkalmazta, amelynek Farkas István festő fia, Charlie és Farkas Ida a tulajdonosa.
Kasmírmintákat festett ott – többek között – olyan nagy divatházaknak, mint a Laura Biagiotti, az Etro, a Gucci vagy a Dolce & Gabbana.
„Idáéknál egy évig betanultam, majd azt mondták, ha lediplomázom, visszavárnak a római rajzstúdióba. Én meg átvettem a diplomát 2002-ben, és másnap utaztam, mert ott lehetett igazán tanulni az anyagokról. Magyarországon ugyanis nincs textilipar. Amit itt három évig csiszolnak, az Rómában a napi három-öt munka egyike, ontják a művészek az ötleteket. Kreatívnak kell lenni, és minden húron játszani. Persze mindenki specializálódik, mert van, aki például virágokat fest többféle stílusban, de úgy, hogy szinte megszólalnak.”
Szilvia nem mesélt senkinek az olaszországi munkájáról, diplomázásnál „bújt elő”: színesben lefénymásolta a főiskola mellett készített olasz munkáit, berakta mappákba, de a tanárok –meglepő módon – ki sem nyitották. Fotó: Sebestyén László
Szilvia három évig dolgozott Farkaséknak, aztán saját vállalkozásba vágott. Szitázott, hímzett és falvédőket készített. A középmagas kategóriájú cégeknek, a Patrizia Pepének és a Nero Giardininek is tervezett-készített anyagokat. Amikor jöttek a gyerekek, a férje kérésére hazaköltöztek, és Brillantina KKt. néven táskás céget alapítottak. Azt tudta a textildizájner, hogy nem bolti méteráruból akar dolgozni, hanem saját tervezésűből.
„Először más nyomtatta az anyagaimat, aztán vettem egy szublimációs nyomtatót, így transzferpapírra printelem a saját tervezésű mintát, amelyet rávasalunk a textíliára.”
Kezdetben tömeggyártásra állt át a Brillantina, csak külföldre készített táskákat, volt, hogy évi több mint 10 ezer darabot, egy-egy cégnek akár 5000-et. Szilvia többet adminisztrált, mint tervezett. Amikor beleunt az excel-táblákba és a verklibe, visszavett a mennyiségből.
Kisszériás turistakedvencek és haute couture újraruhák
Aztán férjével elváltak, megszüntették a céget, és a tervező Tátika néven új vállalkozásba kezdett. Csak kisszériás táskákban gondolkodott, nagyon színeseket, mintásakat, elegánsakat és jól kombinálható, hétköznapi, kényelmesek portékákat készített. Sikere volt az Astoriánál lévő első boltjában, a művészeti vásárokon, majd a Váci utcában is.
Ez utóbbi helyen kezdetben egy icipici üzletet nyitott, aztán talált egy emeleteset a Váci utca – Szabad sajtó út és Vámház körút közti – déli részén. Dőltek a turisták, és egy idő után a táskák, a neszesszerek, a pénztárcák mellett megjelentek a Budapest-szuvenírek, az emeleten pedig a kabátok és az újraruhák.
Nagyon színes, mintás, elegáns és jól kombinálható kényelmes portékák. Fotó: Sebestyén László
Az egyedi Tátika-textíliákat könnyen azonosítják az utcán a törzsvevők. Még úgy is, hogy tényleg nincs két egyforma munkája, mindegyik valamiben eltér a másiktól. Az elmúlt időszakban a hátizsák-forma lett a favorit. Most inkább a kényelmes dolgokat keresik a vevők, és persze nem elhanyagolható szempont, hogy jól nézzen ki.
Szilvia két éve varr újrahasznosított ruhákat. Turkálónagykerben bálákat vásárolt, szétvágta, átszabta, újratervezte a darabokat, és mint egy nagy puzzle – új viseletet rakott ki belőlük.
„Legközelebb a festészetet mondanám társművészetnek. Össze kell válogatni a rongyokat úgy, hogy harmonikus legyen. Egy-egy ruha nagyon sok darabból áll, rengeteg extra részletet varrunk rá. Mindenből itt egészen biztosan csak egy darab lesz, és elég határozott egyéniség kell a viseléséhez” – mondja Szilvia, aki szerint
az újraruha olyan, mint az haute couture, csak nem lehet azon az áron eladni.
Járvány? Maszkkészítés és webshop!
Tavaly márciusban bezárta a Váci utcai boltját, mivel a vírus miatt elmaradtak a vásárlók, azaz a turisták. Így a Tátika átlépett az online térbe, és októberben megnyílt a webshop, ahol Szilvia saját készítésű gyerekruhákat is árul.
Legnagyobb meglepetésére a korábbival ellentétben a vásárlók 80 százaléka magyar. Ami nagy öröm, mert az ötévnyi „Váci utcázás” nem tett jót a hazai vevőkörnek.
A webshopban egyelőre csak eurós árakat látunk, mert szerződéskötés után derült ki, hogy az oldalt működtető Shopify csak egy valutát engedélyez. Reklamálás után az ígérték, hamarosan másik két valutát is felvehet majd a webüzlet.
„Majd a boltban forintért lehet vásárolni” – jegyzi meg Szilvia, aki új üzletet nyit január közepén, mert, mint mondja, kell egy hely, ahol élőben meg lehet tapogatni, kipróbálni a holmikat. Most olyan helyre költözik, ahol jóval kisebb a turizmus, így a szuveníreket is végre elfelejtheti, amelyek megint a tömegtermelés felé lökték a vállalkozást a járvány előtt. A pesti Teréz körúton, a Művész Mozi kvázi szomszédságában nyit a bolt.
Mivel a tér kisebb, mint a Váci utcában, és szűkebb lesz a termékskála, új projektekbe is belevág a dizájner. Amatőröknek például több napos táskakészítő workshopot indít, gyerekeknek meg szakkört szervez. Sőt hosszú nyaggatás után elkezd rendelésre is dolgozni.
Álomkategória egyelőre, hogy Budán is nyisson egy pici Tátikát, valahol a Széna tér környékén – még keresi a helyiséget.
A maszkkészítésnek köszönhetően féltucat embernek megmaradt a munkája, olyanoknak, akikkel Szilvia körülbelül 15 éve együttműködik. Fotó: Sebestyén László
A járvány 2020-as időszakát a webshop bevételéből, valamint maszkok készítésével bekkelte ki a cég. 2018-ban 68,8 millió forint, 2019-ben 63,4 millió (a legnagyobb profit 2018-ban jött: adózás után 3 millió forint maradt), 2020-ban pedig körülbelül az előző évinek a fele volt a bevétel.
De életben maradtak, és ez volt a fő cél.
A maszkkészítés hatalmas botránnyal indult a Facebookon. Szilvia az országban dizájnerként elsőként kezdett el textilmaszkokat varrni, és amikor ezt posztolta a közösségi felületen, körülbelül 600 felbőszült kommentelő nyerészkedéssel vádolta. Fel is akarták jelenteni a fogyasztóvédelemnél. Pedig a maszk háromrétegű, orvosi textilből készült, közepén szűrővel. A tömegreakció azért is megdöbbentette Szilviát, mert a Linkedinen azt látta: a nagy divatházak is átálltak vírusvédelmi ruházatok gyártására,
a Channel például védőruhákat készített, és ott kommentben jöttek a tapsok, a szívecskék meg az emojik.
Szilvia azért találta ki maszkkészítést, hogy munkát adjon azoknak, akikkel eddig dolgozott. Nemrég törölte oldaláról a posztot, annyira rossz érzést kelt benne még ma is, bár a kommentek felét azóta törölték, miután a fél ország elkezdett textilmaszkot varrni vagy árulni. Akadt, aki elnézést kért tőle.
Hogy jut minderre ideje négy gyerek mellett? „Sokat dolgozom éjszaka, szinte mindig éjjel három körül fekszem, és nagyon megtervezem a napom az 5, 7, 15 és 17 éves gyerekeim mellett, akik ügyesen alkalmazkodnak a mamához, tolerálják a munkamennyiségét.”
A nagyobbik lánya meg épp a Kisképzőre jár, és hamarosan kiderül, viszi-e tovább majd a Tátika-vonalat.
Borítófotó: Sebestyén László
A legtöbb olyan kismama, aki kreatív területen dolgozik, beleesik ebbe
