Egyszerűen használható és játékosan edukatív – Pancsa Emese szerves hulladék rendszere úgy könnyíti meg a beltéri komposztálást, hogy a felhasználó feketeöves lesz a biohulladék kezelésében is. Az okosszemetesből és edukációs applikációból álló Compocitynél még gilisztákra sincs szükség.
A citrusfélék tabu, a hagymát fel kell aprítani
Emese öccse ötéves volt, mikor anyukája rászólt, hogy a kidobásra szánt ételmaradék, hiába öntené lelkesen a komposztba, nem oda való. A kisfiú el is kedvetlenedett, és hozzá hasonlóan sokan vannak még így.
A városi komposztálás két legnagyobb ellensége a szelektív hulladékokkal kapcsolatos tudáshiány és a macerás körülmények
– Emese ezekből az alapproblémákból indult ki akkor, mikor kifejlesztette a kimondottan beltérre szánt komposztálórendszerét.
A Compocity szélessége 60 centiméter, magassága 90 centiméter, űrtartalma: 40-50 liter // Fotó: Compocity
A formatervező mindig is arra törekedett, hogy szakmája
valamilyen módon segítse a különböző fenntarthatósági törekvéseket. „Az volt a
motivációm, hogy a dizájnerek és az építészek egy ökoszisztéma szervezőivé
váljanak. Nekünk megvannak azok az eszközeink, amikkel hozzájárulhatunk az
alulról szerveződő közösségi kezdeményezésekhez.”
2018 óta kísérletezik különböző komposztálási eljárásokkal. A téma iránt akkor köteleződött el igazán, mikor meglátta a csalódottságot kistestvére arcán. Öccsén is azt tapasztalta, mint a hasonló cipőben járó többségen: az információhiány és a rutintalanság miatt hamar megtörik a lelkesedés a komposztálás iránt.
Szintén sokakat elkedvetlenít, hogy a beltéri zöldhulladék lebomlásának folyamata pepecselős, és a végterméket is el kell juttatni a megfelelő helyre.
Pedig a fenntarthatóság és a pazarlásmentes életforma egyre több embert érdekelne, ám nem mindegy, milyen áron. Emese, aki kutatásához sok külföldi tanulmányt és piackutatást elolvasott, az USA példáját hozza fel: „Az amerikaiak 67 százaléka komposztálna a lakásában is, ha az kellemesebb élmény lenne.” A formatervező – aki egy erkély- és kertmentes kis lakásban lakik – saját otthonában is sokat kísérletezett. Egy idő után aztán már neki is egyre több nehézséget okozott a földeszsákok cipelése és a giliszták életben tartása.
Formát adni egy többezer éves technológiának
A formatervező mesterképzés első évében Emese előkutatásokat végzett, sok mérnököt bevonva a projektbe. Egy ösztöndíjnak hála a második évet már Hollandiában töltötte, ahol lehetősége volt laborlátogatásokban és anyagkísérletekben is részt venni.
Pancsa Emese // Fotó: Compocity
Végül így találtak rá arra a mikroorganizmusra, amit egy keleti komposztálási technológia már többezer éve alkalmaz. A folyamat javításával a módszer a 80-as évekre vált ismertté egy japán professzornak köszönhetően. „Sok szempontból különleges eljárásról beszélünk. A klasszikus komposzt 3-4 hónap alatt készül el kültéren és a folyamatban a tápanyagérték jelentős része megsemmisül.
Az általunk alkalmazott, zárt erjesztési eljárásban a hozzáadott mikroorganizmusok egyfajta probiotikumként megőrzik a tápanyagok magas minőségét.
Ráadásul a hagyományos komposztálásnál jelentősen gyorsabban, 2-4 hét alatt zajlik le a teljes lebomlás.”
„Az én formatervezői kihívásom abban állt, hogy megtaláljam azokat a működési mechanizmusokat, amivel a procedúrát megszüntetem” – mondja Emese. A mikroorganizmus ugyan jó kiindulás volt, de azt formába is kellett önteni. Elkezdett olyan modelleket fejleszteni, amivel a manuális folyamatokat automatizálni tudja.
Ugyan itt hagymahéj kerül a komposztba, de a speciális mikrokörnyezet alkalmas arra is, hogy olyan háztartási hulladékokat dobjunk a kukába, amik az egyéb komposztálási eljárásoknál kellemetlen szagokkal járnak. Így vígan dobhatunk a biohulladékba húst, halat, vagy akár szilárd tejterméket is // Fotó: Compocity
Az első prototípus Hollandiában, magyar és holland szakemberekkel közösen született meg. Az akkor még fából készül Compocityhez társult egy olyan applikáció, amit kimondottan gyerekek oktatására szántak. A rajzos program játék formájában tanította a kicsiket a szelektív hulladékok megismerésére.
Az applikáció szereplője, a szelektív kuka megtestesítője, a Compy nevű figura a Földről és annak problémáiról mesélt a kicsiknek és a segítségüket kérte. A kijelzőn megjelent hulladékok közül ki kellett választaniuk, melyik mehet a komposztba, azaz Compy hasába. Ha a gyerekek az adott kérdésre helyesen válaszoltak, pozitív megerősítést kaptak a karaktertől és annak környezetétől: a háttérben elkezdett nőni a fű, a végén pedig megjelent a szivárvány.
Már itt sem puszta edukációról volt szó. Az alkalmazáshoz csatlakoztatott fakuka tetején elhelyezett magtározóról helyes válasz esetén az alatta lévő tárolóba estek a magok. A prototípusba épített vízpumpa rendszeresen öntözte is a magokat, amik kicsíráztak. „A gyerekek így élőben is láthatták, hogy visszaadhatnak valamit a természetnek – mondja Emese. – A Compocityvel egy hardware-t és egy software-t is adunk: a valóságban is megtapasztalható az, amit az applikáción keresztül a fogyasztó megtanul.”
Az éttermeknek is jól jöhet
A Compocityt az azóta eltelt egy évben egy komplett városi
rendszerré fejlesztettek, és a beltéri komposztáló a háztartási hulladékot
automatizáltan alakítja komposzt anyaggá és biopermetté.
A használónak két dolga van: behelyezni a hulladékot a kukába (az applikáció segítségével megnézheti, mit tehet bele és mit nem), majd kiüríteni azt. Maga a komposztálás mellett ügyelni kell arra is, hogy a rendszer fenntartható legyen és az elkészült komposzt a megfelelő helyre kerüljön. A Compocity rendszerében vannak szenzorok, amik mérik, mennyi súly gyűlt össze a kapszulában, mekkora a komposzt nedvességtartalma, hőmérséklete.
A szolgáltatás része, hogy a bejövő adatok alapján a Compocity csapata meg tudja mondani, hogy az adott komposzt minősége mire alkalmas, és mire nem.
„Mi intézzük a mikroorganizmusok feltöltését és a megtelt kapszula elszállítását is, ha a használó nem tart rá igényt. Ez a szolgáltatás része, olyan, mint a hulladékszállítás” – mondja Emese. Ezen a területen még sok a kérdés, mivel ez sok szabályozással és engedéllyel jár. Éppen ezért a jelenleg is zajló, 2-3 hónapos pilotprogramra még olyan résztvevőket kerestek, akik rendelkeznek saját zöldterülettel és ott fel tudják használni a komposztot.
Illusztráció: Fülöp Luca
Szabó Dávid, a Miutcánk alapítója az oldalon tapasztalt visszajelzések során szembesült azzal, hogy egyre többen keresnek komposztálási lehetőségeket a városban. A szomszédok közösségépítő webhelyen (aminek sztoriját itt írtunk meg) egyre többször merült fel a zöldhulladék gyűjtése. „1-2 éve egyre több a kezdeményezés a komposztálással kapcsolatban” – mondja Dávid. Ő maga is részt vesz a pilotprogramban, és ha beválik, el tud képzelni egy közös Compocity-Miutcánk együttműködést. „Ez egy lehetőség, hiszen létrejön egy hasznos anyag, amit a közösség fel tud használni.”
A komposztanyaggal nemcsak a balkonládát tuningolhatjuk fel, de csökkenhetnek a logisztikai költségek és a hulladékszállítási kiadások is.
Emeséék több modellben gondolkoznak. A Compocityt szeretnék irodaházakba, könyvtárakba, coworking irodákba, vagy éppen vendéglátóhelyekre telepíteni, így ők is részt vehetnek a kollektív felelősségvállalásban. Felvették a kapcsolatot több közösségi kertet üzemeltető szervezettel és társasházakkal is együtt dolgoznak. Emellett a Felelős Gasztrohős minősítő rendszerébe is bekerülnek és rajtuk keresztül is elérhető lesz a Compocity.
„Az éttermekben sokan szeretnének komposztálni. A tárolási nehézségek és az élelmiszer higiéniai előírások miatt csak a kerttel rendelkező éttermek tudják megoldani a komposztálást. Mivel kevés más lehetőségük van, ezért sokan a moslékos vödörbe dobják a konyhai zöldhulladékot, ami jobb megoldás, mint a kommunális szemétbe dobás, de a legkörnyezetbarátabb megoldás mégis a komposztálás” – mondja Szabó Eszter, a Felelő Gasztrohős Alapítvány munkatársa. A civil szervezet egyik küldetése, hogy elősegítse a hazai vendéglátóhelyek környezetbarát működését, jelenleg 53 étteremmel állnak kapcsolatban. Eszter szerint
a Compocity a jövőben jól beleilleszthető lesz a belvárosi éttermek rendszerébe, ahol hetente átlagosan 25-30 kiló zöldhulladék keletkezik.
„Vannak kifejezetten vendéglátóipari komposztálók, de ezek iszonyúan drágák, amit kevés itthoni étterem engedhet meg magának. Ott van még a Bokashi komposzt, ami inkább magánfelhasználásra való és a folyamatok is kevésbé automatizáltak” – mondja Eszter.
A koronavírus az ő terveiket is átszabta, így a
pilotprogramba olyan partnereket vettek be, akik egyrészt magánszemélyként is
tesztelik a Compocityt, másrészt van egy olyan kapcsolódási pontjuk, amin
keresztül a tapasztalataikat később vissza tudják csatornázni.
Egyelőre drága lesz
„Egyszerűen használható és játékosan szemléletformáló” – sorolja Emese, miért lehet, hogy a Compocity más, mint a piacon eddig megjelent példák. A holland ösztöndíj után ugyan lehetősége lett volna, hogy ott fejlessze tovább a terméket, de ő mindenképp szeretett volna hazajönni. Komolyan elköteleződött a hazai bevezetés iránt, amivel nemcsak a magyar fogyasztók, de a gyártók is jól járnak.
A Compocity prototípusa. A tesztidőszakban a cserélhető kapszula újrahasznosítható műanyag, de a hosszú távú cél az, hogy lebomló anyagból készüljön // Fotó: Compocity
„Mikor hazajöttem, a termék csak egy vízió volt, a benne
lévő technikai lehetőségekkel” – mondja Emese. Ötletével jelentkezett a Design
Terminal mentorprogramjába is, hogy a projekt mögé üzleti modellt is tudjon
építeni, és startuppá fejlesszék a Compocityt. Nullával kezdtek bele a
cégépítésbe, de jól haladnak, még a legtöbbet fejlődött startup elismerését is
megkapták. A komposztáló rendszerben az Újbudai Önkormányzat is lehetőséget
látott és egy egymillió forintos, vissza nem térítendő támogatással serkenették
az előrehaladását. „Ebből a pénzből fejlesztjük most a prototípust, hamarosan
pedig céggé szeretnénk válni.” Jelenleg azokat a partnereket keresik, akik egy
nagyobb tőkeinjekcióval meg tudják támogatni a Compocityt.
„Az a cél, hogy minél több emberhez eljussunk, ezért különböző szolgáltatásokat szeretnénk nyújtani.
Mivel magyar munkaerővel, itthoni alapanyagokkal dolgozunk, kezdetben biztos nem lesz egy olcsó termék.” A 2-3 hónaposra tervezett pilotprogramban több garnitúra komposztot szeretnének elérni iskolák bevonásával, illetve olyan szereplők segítségével, akik már felépítettek egy ismert, fenntarthatósághoz köthető márkát. „Fontos lenne, ha ők is részt vennének egy olyan társadalmi kezdeményezésben, melyben arra törekszünk, hogy a komposztálás evidencia legyen.”
A kis büdzsé miatt nem tudták bevállalni azt, hogy a Compocityt szabadalom alá vegyék, de a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala újdonságkutatási programjába bekerültek. A műnyilvántartásba kerülés pedig azt biztosítja, hogy tíz évig csak ők használhatják Magyarországon a Compocity nevet.
A pilotprogram eredményeit leszűrve készülnek majd elő a sorozatgyártásra, amihez három különböző piacot szeretnének megcélozni: a magyart, az angolt és az amerikait.
„1200 euró lenne a komposztáló egység, amihez négy különböző szolgáltatáscsomag társulhat. Ezek 60-100 euró között mozognak, attól függően, hogy a partnereknek mire van szüksége.”
Az üzemeltetés mellett a fogyasztók eldönthetik, milyen adatokat szeretnének megtudni a kialakult komposztból, és segítséget kérhetnek akkor is, ha a végterméket nem szeretnénk saját maguk felhasználni. (Az applikáció térképe egyébként megmutatja, hogy hol van a legközelebbi szerves hulladéktároló.)
Emeséék a pilotprojekt során 20 Compocityt szeretnének telepíteni, hogy a tesztelések alapján felkészülhessenek a tömeggyártásra. A megkeresések alapján nagy az érdeklődés. A pilotprogramra többek között Veszprém is jelentkezett, a város a parkosításhoz használná fel a keletkező komposztot a mostani műtrágya helyett.
Az, hogy a Compocity valóban részese legyen a városi létnek nem lesz sétagalopp: „Nem tartunk ott, mint mondjuk a nyugat-európai országok. Nálunk még az oktatás és a szemléletformálás fázis is szükséges” – mondja Emese.
Kiemelt kép: Compocity
