Ami egy kallódó cipősdoboznyi cigipapírral kezdődött a 70-es években, az mára 1,7 milliárd dolláros cégbirodalommá nőtte ki magát. Don Levin dollármilliárdos cigipapírbiznisze a 70-es évek óta növekszik, de ő máig nem tudja, hogy kell cigit tekerni.
Az ember, aki a világon a legtöbb cigipapírt adja el, lógott Hunter S. Thompsonnal, bulizott a Playboy-villában, betépve elvesztette az autóját, és a szövetségiek rajtaütöttek a raktárán. Licitált a Chicago Cubs baseballcsapatra a milliárdos Mark Cubannal, és producerként jegyez néhány filmet, köztük Stephen King Maximum Overdrive-ját 1986-ból. Ikonikus cigipapírmárkák tulajdonosa, amiket a sodort cigit szívók és a marihuánakedvelők világszerte ismernek, de ő maga azt sem tudja, hogyan kell tekerni.
Ő Don Levin, a 72 éves dollármiliárdos, akinek cégéhez, a Republichoz olyan márkák kötődnek, mint a hazánkban is legnépszerűbb cigipapír, az OCB, valamint az E-Z Wider, a Zig-Zag vagy a JOB. A márkák mellett Levin a tulajdonosa azoknak a gyáraknak is, amelyek kenderből, fából, bambuszból és rizsből készítenek papírt, valamint azt a gyártóüzemet, ami az ívekből a kis csomagokat készíti.
Az amerikai Forbes 1,7 milliárd dollárra becsülte az üzletember vagyonát.
Két háza van, egy magánrepülőgépe és egy chicagói jégkorongcsapata az NHL fejlesztési ligájában. Levin eddig nagyrészt a radar alatt maradt, de most az amerikai Forbes hosszú portréban számolt be kalandos életéről.
Használtautó-kereskedőből butikos
A papír már régóta jó üzlet, magas árréssel. A globális sodrópapír-iparág azonban kissé átláthatatlan és homályos; még a dohányiparral foglalkozó elemzőknek sincs világos képük a pontos méretéről és kiterjedéséről. Az iparágat többek között azért nehéz nyomon követni, mert a legtöbb gyár magántulajdonban van számos országban.
„Mi vagyunk az ellátási lánc”
– mondta a Forbes.com-nak Levin a cégéről. Bár nem hajlandó pénzügyi részletekbe menni, a Forbes becslése szerint a Republic 650 millió dolláros bevételből 230 millió dolláros cash flow-t termel, ami 35 százalékos EBITDA-arányos nyereséget jelent. A globális cigipapír-piacot 2-3 milliárd dollár közöttire becsülte anyalapunk.
Nem járt egyetemre, de mindig dolgozott, és rájött, hogy remekül tud autókat eladni. Kedvenc trükkje volt, hogy ha valaki túl magasnak találta az árat, akkor a főnökét hívta, aki az ügyfél előtt kirúgta őt. Az egész csak színjáték volt, de általában bejött.
A hetvenes évek elején egy gyerekkori barátja mesélt Levinnek a chicagói Rogers Parkban található Adams Apple nevű üzletről, ami új tulajdonost keresett. A farmereket, lemezeket és pszichedelikus kiegészítőket kínáló butik összes készletét megvette Levin, kivéve egy cipősdoboznyi cigipapírt. „Soha nem láttam még cigipapírt, ezért nem érdekelt a doboz” – emlékezett vissza Levin.
De napokon belül rájött, hogy a visszatérő vásárlók mind ezt a dobozt keresik. Felhívta az előző tulajdonost és megvette a dobozt.
A készlet feltöltéséhez egy New York-i beszállítónak küldött pénzt, aki néhány hónap múlva új szállítmányt küldött Spanyolországban készült papírból. Levin rájött, hogy a forgalmazó különböző kiskereskedőktől rendelte meg a papírt, majd nagy felárral adta tovább. Miután szétváltak gyerekkori barátjával, Levin megalapította az Adams Apple Distributing nevű céget, és Amerika-szerte adta el dohányboltoknak a kiskereskedőktől beszerzett cigipapírt.
A JOB volt az első márka, aminek kizárólagos forgalmazója lett Levin cége. Vásárlói visszajelzésekből mindenféle, dohányzáshoz és füvezéshez szükséges kellékkel, bongokkal, őrlőkkel, csipeszekkel bővítette a kínálatot, és az 1970-es évek végére éves árbevétele tízmillió dollárra nőtt. Ez ma körülbelül ötvenmillió dollárnak felelne meg.
Az évtized végére a szövetségi kormány elkezdte a kábítószer-ellenes törvények végrehajtását. Tiltották a bongokat és a pipákat de a cigipapírt nem. Levin látta, hogy az iparágban dolgozó társai a törvényt figyelmen kívül hagyva folytatják a tevékenységüket. „Az egyik ismerősöm 104 hónapot kapott börtönben” – mondja. – Azt mondtam, oké, én kiszállok.” Megszabadult a teljes készletétől, mire néhány héttel később a chicagói raktárában razziát tartott az Alkohol-, Dohány- és Lőfegyverügyi Hivatal és az illinois-i rendőrség. De a cigipapírokon kívül semmit sem találtak.
Ha valaha is eladom, neked adom el
Az 1980-as években Vincent Bolloré, egy papírgyártó vagyon fiatal örököse és az Odet-Cascadec-Bolloré cigipapírok tulajdonosa, ismertebb nevén OCB, megvásárolta a Zig-Zag és a JOB cégeket. Később, egy új gyárigazgató alatt a munkások sztrájkot terveztek, ezért Levin, aki forgalmazója volt a papíroknak, Franciaországba utazott, és elmondta Bollorénak, hogyan cseszte el az üzletet. Sürgette Bollorét, hogy adja el neki a vállalatot. A két férfi végül jól kijött egymással, de a francia elmagyarázta, hogy az OCB-ben a „B” betű Bollorét jelentette – az ő családja alapította a vállalatot 1822-ben, és ő soha nem fogja eladni. „De ha valaha is eladom – mondta Bolloré – neked adom el.”
2000-re Bolloré, aki néhány évvel később maga is milliárdossá vált, úgy döntött, hogy papírgyártás helyett műanyaggyártásba fog, és kész volt eladni a családi céget Levinnek, aki így már a nagybani vásárlás helyett saját kézben tartotta a papírgyártást, az ívek előállítását és a forgalmazást is. Adams Apple-ről Republicra nevezte a cégét, hogy úgy hangozzon, mint egy igazi, régi amerikai márka. „Ha nem lett volna a Bolloré, ceruzákat árulnék” – mondja Levin.
„Azt vettem meg, amit a Bolloré felépített. Nem arról van szó, hogy okos vagyok – csak elég okos vagyok ahhoz, hogy mindig tovább csináljam.”
Ezt a stratégiát több régi cigipapírmárkával folytatta, így bekebelezte a börtönökben népszerű Topot, az ikonikus E-Z Widert és a Bali Shag nevű dohánymárkát. A kereskedelemért felelős alelnöke így értékeli ezt az időszakot: „Nem papírt gyártottunk, hanem pénzt.”
Utódlás
Annak ellenére, hogy Levin nem füvezik, megérti a vásárlóit. „A jó cigipapírban nem ízt kell eladni – mondja. Amit mi készítünk, az valami olyan, ami a lehető legkevésbé észrevehető.”
És ha egy olyan termékkel foglalkozol, aminek nincs íze, a marketing kulcsfontosságú. A védjegyperek a Republic stratégiájának alapvető részét képezik. A kínai hamisítók ellen nem sokat tehetnek, de az amerikai kalózoknak vigyázniuk kell. 2022 márciusában a Republic 11 millió dolláros pert nyert, miután a bíróság megállapította, hogy egy georgiai székhelyű nagykereskedő hamis Top és JOB termékeket forgalmazott. A Republic évente dollármilliókat költ hasonló perekre.
Levin nem hangoztatja fél évszázada tartó sikereit a cég élén.
„Biztosan nem én vagyok a cigipapírok királya – mondja. Ez sok ember rengeteg munkája volt, és ha én a saját dicsőségemet hangoztatnám, az helytelen és sértő lenne.”
Levin már az utódján gondolkozik az 1,7 milliárd dolláros cég élén. Fia, Robert a harmincas éveiben jár, jogász, de Levin szerint „nem vállalkozó típus”, ezért nem ő fogja átvenni. Hozzáteszi, hogy nem fogja eladni egy magántőke-befektetési társaságnak, mert azok a profit növelése érdekében a legtöbb alkalmazottjától megfosztanák a vállalatot. „Inkább meghalok, és külső menedzsment irányítja a céget, minthogy valaha is eladjam bárkinek, aki megpróbálná ésszerűsíteni.”
