A hétfői parlamenti gyűlésen a miniszterelnök elmondta, javasolni fogja hogy januártól ne három, hanem öt százalékkal emeljék a nyugdíjat.
Az LMP-s Schmuck Erzsébet (LMP) arról kérdezte a miniszterelnököt: megteszi-e és mikor a szükséges lépéseket a kormány, hogy a nyugdíjak januárban megegyezzenek a tényleges infláció mértékével? – írta elsőként a 24.hu.
Erre a kormányfő erre úgy reagált, hogy
januártól javaslatot tesz arra, hogy a korábban tervezetthez képest magasabb legyen a nyugdíjemelés, a tervezett három helyett ötszázalékos.
Az emelés vélhetően arra válaszul érkezett, hogy Matolcsy György, az MNB elnöke a parlamentben a múlt héten bevallotta: a korábbi becslésnél magasabb, 5 százalék körül lesz jövőre is az infláció, ezért az jegybanknak folytatnia kell a monetáris kondíciók szigorítását.
A bejelentéssel a kormány tovább gyarapítja azt az osztogatást, amit a választások miatt kezdett el. Ebben a cikkben feszegettük, hogy mit tesz Orbán Viktor azután, hogy kiürítette a kasszát.
Kép: Matthew Bennett / Unsplash