rövid hír

Űrromantika: az oroszok szerint szerelmi bánatból lékelt az egyik asztronauta

Forbes
2021. december 02. 2 perc olvasás

Lezárta a vizsgálatot a Rosszkozmosz a 2018-as baleset után és egyértelművé tették: szerintük az egyik amerikai asztronauta, Serena Auñón-Chancellor szerelemféltésből lékelte meg az űrállomás orosz egységét – írja a Qubit.

2018 szeptemberében derült ki, hogy a Nemzetközi Űrállomás orosz egysége léket kapott. Az egység falán apró, milliméteres keletkezett, amin szökni kezdett a nyomás. A problémát a Földről szúrták ki, a legénységnek nem tűnt fel. Az űrállomáson hárman asztronauta volt: az orosz Szergej Prokofjev, a német Alexander Gerst és az amerikai Serena Auñón-Chancellor.

Látvány az űrállomásról. Forrás: NASA

A megoldás igen profán volt: a német asztronauta betapasztotta a lyukat az ujjával, majd az egészet a fenti viszonyok közt is tapadó Kapton-szalaggal foltozták be. Év végén az egész legénység biztonságban ért földet.

A nyomozás a kezdetekben arra vezetett, hogy biztos egy apró meteorit vagy űrszemét okozta a rést. Idén már arról beszéltek, hogy szándékos szabotázs volt és az amerikai űrhajóst hibáztatták. Szerintük az amerikai úrhajós Auñón-Chancellor ideösszeomlást kapott, mert nem talált viszonzásra egyik kollégája iránt táplált szerelme. Így pedig inkább meglékelte az állomást, hogy hamarabb térhessenek vissza. Most már teljesen biztosak is a dologban.

A NASA természetesen hárít

A NASA természetesen csípőből hárította és hárítja még mindig a vádakat. Szerintük a Rosszkozmosz csak a végéhez érő orosz-amerikai űrkutatás végéről terelné el a figyelmet.

Mi is írtunk róla, hogy az Egyesült Államok lassan kitessékelné az oroszokat a programból. Amennyiben erre sor kerülne, Oroszországnak saját űrállomást kellene építenie, jelentős hátrányba kerülve az űrben folytatott kutatásokban, fejlesztésekben, illetve a maradék információktól is elvágnák, ami eddig a nemzetközi tudományos együttműködésből fakadt. A Slate cikke szerint igen közel kerültek a felek az elváláshoz, amit a mostani eset csak erősít.

Ezzel Oroszország hasonló sorsra jutna, mint Kína, amely az ISS-ről való kitiltása miatt saját űrállomás építésére kényszerült. Kína azonban teljesen más háttérrel kényszerült saját pályára, amit igyekszik előnyére fordítani 

Címlapunkról ajánljuk: 

Ilyen mikroszkópokat más eddig még nem csinált – Rózsa Balázs gimiben döntötte el, hogy megméri, hogyan működik az agy, ma világcéget épít belőle