Szabadság, intimitás

Most akkor a koronavírus. Addig sem kell klímaszorongani és a populizmus terjedése, a menekültek áradata miatt aggódni. (Rád nem vonatkozó szorongás igény szerint kihúzható.) A vírus előnye, hogy közelebb van, […]

Bővebben

Nagy licitharc után újabb két rekord a Virág Judit Galériában

Kalandos utat bejárt, Amerikából visszahozott festmény az egyik rekorder, a másik az Abszintivók, ahol a festő  Schönberger Armand magát és feleségét örökítette meg. Nagy licitharc volt. 

Az amerikai magángyűjteményből előkerült Kádár Béla Concertina című alkotása izgalmas licitharc után 110 millió forintért, míg Schönberger Armand 1932-es Abszintivók című műve 85 millió forintért kelt el a Virág Judit Galéria őszi aukcióján. Ezzel mind a két alkotó festménye megdöntötte az eddigi életműrekordokat – tudatta a Forbes.hu szerkesztőségével a galéria. 

Az őszi árverési szezon legmagasabb leütési árát érte el Kádár Béla tangóharmonikát ábrázoló festménye, a Concertina, amely kalandos utat járt be az elmúlt közel 100 év során. A képet Kádár maga vitte ki hajóval egy amerikai tárlatra a húszas évek közepén, majd hosszú amerikai diadalútja után egy Los Angeles-i magángyűjteményből került vissza a Virág Judit Galériába.

Kádár Béla Concertina című alkotása

Kádár Béla Concertina című alkotása.

A Concertina 40 millióról indulva, hosszú licitharc után, végül 110 millió forintért cserélt gazdát. Kádár Béla eddigi legdrágábban elkelt festményéért 90 millió forintot fizettek, szintén a Virág Judit Galéria aukcióján. A mostani rekorddal Kádár Béla bekerült az alkotásaikkal százmillió forint feletti leütési árat elért magyar festők csoportjába.

Advertisement

Az aukció második legmagasabb áron elkelt műalkotása Schönberger Armand életművének egyik legfontosabb darabja, az Abszintivók, amely a festőművészt és feleségét ábrázolja. Az alkotás a kikiáltási árának több mint háromszorosáért, 85 millió forintért talált gazdára, ezzel ez az eddig legdrágábban elkelt Schönberger-mű.

Izgalmas licit bontakozott ki még a második villágháború utáni és kortárs alkotók művei iránt is, Gyarmathy Tihamér műve 7,5 millió, Ország Lili festménye 5,5 millió, Anna Margit alkotása 4 millió forintért kelt el. A műtárgypiacon megfigyelhető változást jól mutatja, hogy a Virág Judit Galéria november 17-én megrendezi a Háború utáni és kortárs művek aukcióját.

Kelen Anna művészettörténész a Forbes Flow NextGen színpadán.

Kelen Anna művészettörténész a 2019-es Forbes Flow üzleti fesztivál NextGen színpadán. Fotó: Fekete Csaba

A Virág Judit Galéria tulajdonosai kiemelték, az idei az egyik legjobban sikerült őszi árverésük. A 207 műalkotás teljes kikiáltási ára több mint 464 millió forintról indult, végül közel 690 millió forintos összleütési értékkel zárult az aukció.

A galéria tavaszi aukcióján szintén rekord született, akkor Dénes Valéria váratlanul előkerülő monumentális műve, a Bruges című festmény kelt el 110 millió forintért. 

110 millió forint az új rekord: ennyiért kelt el Dénes Valéria festménye

Kelen Anna művészettörténész, a Virág Judit Galéria „örököse” (az alapító Virág Judit lánya) legutóbb a Forbes Flow-n mesélt arról, milyen kihívásokkal néz szembe az új generáció egy jól működő vállalkozás továbbfejlesztésében. 

 

Borítókép: Kelen Anna művészettörténész a 2019-es Forbes Flow üzleti fesztivál NextGen színpadán Bánáti Annával és Smejkál Péterrel, a Forbes újságíróival beszélget a generációváltásról. Fotó: Fekete Csaba

 

 

Az ember minden jel szerint arra lett teremtve, hogy gondolkodjék. Ebben rejlik minden méltósága és minden érdeme. Egyetlen kötelessége, hogy helyesen gondolkodjék.