A nők nem dolgoznak kevesebbet, mint a férfiak, és a női vezetők nem töltenek kevesebb időt a családjukkal, mint bárki más, állítja Czakó Borbála, a Hungarian Business Leaders Forum elnöke és az EY stratégiai tanácsadója. Úgy gondolja, akkor sem lenne többet otthon, ha takarítónőként dolgozna, arra viszont mindig figyelt, hogy a gyerekek szülői értekezletére sose tegyen meetinget.
Czakó Borbála tíz évet töltött a Világbank egyik leányvállalata, az IFC élén, volt londoni nagykövet, most pedig amellett, hogy az EY (2013 előtti nevén Ernst & Young) stratégiai tanácsadója, aktív elnöke a Hungarian Business Leaders Forumnak (HBLF) is. Életútját az áprilisi Forbesban írtuk meg, a legbefolyásosabb magyar nők listájának összeállítása mellett. A portréba nem fért bele minden, ebben az interjúban foglaltuk össze azt, ami kimaradt.
Olvastam valahol, hogy tudsz kamiont vezetni. Hogyhogy?
Hivatásos teherautó-jogosítványom van. A műszaki főiskolán ez előírás volt, mindenkinek le kellett vizsgáznia.
És hányszor használtad eddig?
Kamiont kétszer vezettem, nagy teherautót többször. A Forma 1-en voltam kint egy kamionversenyen, és ott vezettem kamiont, amikor egyszer adódott egy ilyen lehetőség. De egyébként szeretem az autókat, szeretek szétszedni, megjavítani dolgokat, a társadalmat is meg műszaki darabokat is. (Nevet.) Meg szoktak lepődni egyébként ezen, hogy van hozzá affinitásom.
Kik? A férfiak, vagy a férfiak és a nők?
Úgy általában mindenki. De én szeretek javítani, benne van szerintem a lelkemben. Kikapcsol. Főleg autóval kapcsolatos dolgokat szoktam: lámpacsere, akkut feltölteni, ezek mennek, meg most nemrég egy konyhamalacot is kiszereltem.
Hogyan alakult ki a nőkérdés iránti érdeklődésed?
Megjelent a Világbankban egy könyv, aminek az volt a címe, hogy Engendering the Environment. Az MTA-ra összehívtunk egy sajtótájékoztatót a könyv megjelenéséről – szerintem ez 95-ben volt –, elolvastam a könyvet, csináltam pár slide-ot, és azt előadtam.
Onnantól kezdve mindig jöttek az emberek, hogy ugye akkor én vagyok a szakértő.
Lassan-lassan azzá váltam. Nagyon sokat foglalkoztam a témával, kutatásokkal, tanulmányokkal. Később, amikor az Ernst and Young Globalban dolgoztam, a Dell világkonferenciáján adtam elő nőkérdésben Delhiben, de eljutottam Japánba is, szintén nőkérdésben.
A nők kevésbé kockázatvállalóak.
Ha nők vezették volna azokat a bankokat, amik bedőltek a pénzügyi krízisben, akkor nem lett volna pénzügyi krízis,
mondják ezt szakértők, mert a nők racionálisabb döntéseket hoznak, nem vállalnak be annyi kockázatot. Lényegében az a jó, azt mondják, ha férfiak és nők együtt hozzák a döntéseket. Egy egészségesebb, kiszámíthatóbb társadalom épül.
A HBLF-en belül 2014-ben indítottátok a 20-20-minimum-20 klubot, azzal a céllal, hogy 2020-ra a vállalatok felsővezetésében elérje a nők aránya a húsz százalékot. Hogy áll most a projekt, egy évvel a határidő lejárta előtt?
Olyan szempontból nem áll rosszul, hogy a társadalom nyitottsága a női vezetők felé javult. Olyan értelemben rosszul állunk, hogy messze nem fogjuk elérni a 20 százalékot, ezt lehet látni. Megmondom őszintén, ez egy hosszabb folyamat, mert úgy kell a női vezetőket előléptetni, hogy a megfelelő lépcsőkön átmenjenek. Erre a belgákat tudom példának hozni, Belgiumban hét évet adtak az igazgatóságoknak arra, hogy elérjék a 30 százalékos szintet, utána, ha kilép egy férfi a boardból, akkor csak nőt vehetnek fel. A briteknél is megvan a 30 százalék, ők a „comply or explain” elvet követik: vagy érd el a szintet, vagy magyarázd el és írj egy jelentést arról, hogy miért nem sikerült.
Czakó Borbála / Fotó: Orbital Strangers
Egy darabig úgy gondoltam, hogy kvótahívő leszek, de aztán rájöttem, hogy nem. Azt gondolom, hogy ezt megfelelően elő kell készíteni, a társadalomnak meg a cégeknek kell először megérteniük, hogy ez a saját érdekük.
Én ezt nem feminista vagy jogi kérdésnek tekintem, hanem kifejezetten üzleti kérdésnek.
Azokban a cégekben, ahol a felsővezetésben több a női vezető, azok statisztikailag nagyobb profitot termelnek, mert sokszínűbb az a döntés, amit együttesen hoznak. A nők más oldalról közelítik meg a problémákat. Nem jobb, csak más oldalról. Az se lenne jó, ha a nők túlsúlyban lennének.
Amikor mondtad, hogy már nem vagy kvótahívő, arra értetted, hogy Magyarországon nem működhetnek a kvóták, mert még nem tartunk ott a folyamatban?
Nem csak Magyarországon. Egy darabig azt gondoltam, hogy csak a kvóta oldhatja meg a kérdést. Amiben van valami, de ez a kvázi-kvóta… (Nevet.) Ha egy cég vezetői kinevezésre készül, legyen a listán nő is. Ennyi. Nem kell öt nőnek lennie, csak nézzék meg, hogy van-e rajta nő. És ha van rajta, akkor adunk neki egy esélyt, hogy bekerüljön, ha ugyanolyan jó, mint a másik.
Legbefolyásosabb magyar nők: Lévai Anikó már nem az első
A másik példa: gondold el, hogy az egyetemi évek alatt a nők jobban teljesítenek, jobban tanulnak. Ugyanez a tömeg bekerül a munkahelyre, elkezdenek dolgozni, és a nőket általában lejjebb értékelik az értékelésnél, mint a férfiakat. És nem azért, mert feltétlenül rosszabbak, hanem mert az értékelési rendszereknél van egy unconscious bias, egy tudatalatti elfogultság. Legtöbbször ez okozza azt, hogy a nők nem jutnak előbbre a ranglétrán, mert általában férfiak döntik el, hogy kit léptetnek elő, és kit hogy értékelnek.
Nem függ ez össze azzal is, hogy az egyetemen azért más készségeket várnak el? Az egyetemen sokkal kevésbé fontos az önállóság, kreativitás és a proaktivitás, mint mondjuk egy munkahelyen.
Én azt gondolom, hogy erről szól, amikor mentorálok valakit. Nemrég odajött hozzám egy nő, két hete találkoztam vele, négy gyereke van, vezető egy nagy bankban. Azt mesélte, olvasott egy interjút velem néhány évvel ezelőttről, ahol azt mondtam, hogy ha az ember magasabb pozícióban van, jobban tudja szervezni az életét, ő maga tudja eldönteni, mikor mit csináljon. Az én tanácsom alapján választott vezetői beosztást, ami mellett abszolút tudja menedzselni a négy gyereket is.
Ebben az interjúban mondtad azt is, hogy a gyerek szülői értekezletére nem raksz meetinget.
Persze, sokkal jobban tudod kezelni. A nők nem dolgoznak kevesebbet, mint a férfiak.
A gyerekeimnek mindig azt mondom, hogy ha takarítónő lennék, akkor se lennék többet otthon. Az egy mítosz, hogy a vezető nők elhanyagolják a családjukat, meg nincs idejük rá.
Nagyon sok olyan szakma, nagyon sok olyan élethelyzet van, ahol nem dolgoznak sem kevesebbet, sem jobb időbeosztásban, maximum kevesebbet keresnek és kevesebb a felelősségük. De önmagában véve az, hogy az ember vezető, az nem egy negatívum.
Hogy volt az a történet, hogy amikor kineveztek londoni nagykövetnek, férfiként szerepeltél a megbízólevélben?
Máig megvan az a kinyomtatott példány. A megbízólevélben mindenhol benne maradt az, hogy „he”: kicserélték a nevet, de nem cserélték ki a hímnemet a nőnemre. 2006-ban október 1-gyel léptem be a külügybe, akkor már kijelölt londoni nagykövetként, de azért mentem csak januárban, mert újra kellett nyomtatni a megbízólevelemet. Én vettem észre.
Mondták, hogy lehet, hogy a királynő nem venné észre, de mondtam, hogy akkor sem gondolom, hogy ez elfogadható. Kértem, hogy inkább nyomtassák újra.
Meglepett, hogy téged kértek fel?
Én voltam az egyik első, akit kívülről hívtak be, nem a külügyből. Azóta minden utódom, Csák János, Szabadhegyi Péter és a mostani nagykövet, Szalay-Bobrovniczky Kristóf, mindenki az üzleti szektorból jött. Valamit jól csinálhattam, mert azóta is működik ez a modell. (Nevet.) Jó volt a nagykövetség, életemben viszont a legtöbbet a nagykövetség időszaka alatt dolgoztam.
Ezt nem először mondod most már, hogy valahol sokat kellett dolgozni.
Nem szoktam panaszkodni erre, de a nagykövetség egy teljes ember teljes odafigyelését igényli megállás nélkül. Azt láttam mindig, hogy a nagykövetek nagyon nyugodtak, mindenre ráérnek, nem rohannak sehova. Kívülről ez nagyon elegánsnak tűnik. De amikor elmész valahova, nyilatkoznod kell dolgokról, legyen az Afganisztán vagy Kína, lehet bármi. Nem mondhatsz olyat, ami nem egyezik a magyar állásponttal, ahhoz pedig, hogy tudd, hogy mi a magyar álláspont, felkészültnek kell lenned. Egyébként érdekes módon a protokolláris része volt a végén már fárasztó. Nagyon sokszor fordul elő, hogy sok nemzeti ünnepi fogadás esik egy napra, és ilyenkor nézik, hogy melyik fogadáson melyik ország jelent meg.
Ezért úgy kell bemenned, hogy jól lássanak, de egy kis idő után el kell indulnod a következőre, kimenned viszont úgy kell, hogy ne vegyék észre, hogy távozol.
2006 és 2010 között voltam nagykövet, három-három miniszterelnököm volt, Gyurcsány, Bajnai, Orbán, David Cameron, Tony Blair és Gordon Brown. Mind a két oldalon nagyon jól dolgoztam mindenkivel. És akkor jött egy ajánlat… Az Ernst & Young globális elnöke jól ismert korábbi munkáim miatt, nagyon jó kapcsolatban voltunk, arra kért, hogy maradjak Londonban.
Bekerültem az Ernst & Young globális vezetésébe. Az 250 ezer ember és száztizenvalahány ország, attól függ, honnan nézed. Az egy iszonyú jó munka volt, megint. Akkor is nagyon sokat utaztam, de akkor a gyerekeim már felnőttek voltak, olyan nagyon nem izgatta őket.
Végül tavaly költöztél vissza Londonból. Miért döntöttél úgy, hogy hazajössz?
Valahogy úgy van, hogy Magyarországon szeretnék élni. Laktam Londonban, végül is szeretem Londont, de Magyarország a szülőhazám. Munka szempontjából jó London, de élni Magyarországon jó. Itt van például a Balaton, nagyon szeretem. Múlt héten is voltam lent Siófokon, egész évben járok.
Nem sok nyáron Siófok? A zsúfoltság meg a hangerő?
Az Európa-szálló mellett lakunk, bent, az elég durván bulis nyáron, de olyan jó dolog kisétálni, ilyen koncertre, olyan koncertre. Erről szól a nyár. Ha az embert zavarja a zaj, akkor ne menjen le. Ami zavar, amikor hajnali négyig–ötig szól a zene, amikor 300 ember jól érzi magát, és egy egész város nem tud aludni, azzal nem értek egyet. De ez nem nagyon volt az idén.
Ha dolgozni szeretnék, van, hogy lemegyek 2–3 napra, és ott meg tudok írni stratégiai dolgokat, vagy ha gondolkodni kell, arra pont jó.
A Czakó Borbáláról írt portrét az áprilisi Forbesban találod. A magazinba itt tudsz belelapozni:
Fotók: Orbital Strangers
