Szabadság, intimitás

Most akkor a koronavírus. Addig sem kell klímaszorongani és a populizmus terjedése, a menekültek áradata miatt aggódni. (Rád nem vonatkozó szorongás igény szerint kihúzható.) A vírus előnye, hogy közelebb van, […]

Bővebben

Mutatjuk, kik imádják Magyarországot

Mutatunk néhány látványos ábrát, kiderül, kik szeretik a világon a legjobban Magyarországot.

Jó évük van idén a magyarországi hoteleknek, külföldről és belföldről is nőtt a turisták által eltöltött éjszakák száma és az általuk elköltött pénz nagysága.

A friss KSH-adatokból kinyertünk néhány látványos ábrát, elsőként itt a nagy gobális kép. A kontinensek szerint ez a helyzet 2016-ban, az első kilenc hónap alapján. Nagyjából stabilan emelkedett a világ minden tájáról érkezők vendégforgalma, csupán egy relációból volt az átlagosnál nagyobb kiugrás (11%), ez pedig Ázsia. A keleti nyitás onnan nézve nyugati nyitásként is működik: meg is látszik a kínai, koreai és az indiai vendégéjszakák számán. Ebből a térségből egyedül Japánból volt némi visszaesés.

 

A következő adag charton azt lehet kiböngészni, hogy az egyes kontinenseken belül mely országok vették igénybe a legintenzívebben a magyar hotelek szolgáltatásait. A legnagyobb növekedés itt Csehország, Ausztria és Lengyelország esetében volt. De még nincs vége az évnek.

"Az oligarcha szó csak arra jó, hogy megsértsenek vele embereket."

 
Csányi Sándor, a leggazdagabb magyar