A Digic Pictures új mocap-stúdiója nagyobb, izgalmasabb és látványosabb, mint a régi volt, de sokmilliós felszerelésével sem érne eleget, ha nem dolgoznának benne elhivatott kaszkadőrök, akik egész álló nap egy izzasztó szettben küzdenek az elemekkel – és egymással. Exkluzív stúdiólátogatás, amibe még egy elbaltázott ruhapróba is belefért. (Képgaléria is van, tessék csekkolni!)
Az orgyilkos lesből veti magát áldozatára, ám az korántsem védtelen. Karabélyát támadója arcára szegezi, aki viszont gyorsabb, így végül a közelharci képzettség dönt – és az orgyilkos jobbnak bizonyul.
A földön fekvő katona a tekintetével ugyan könyörületért esdekel, de hiába; a támadó ölni jött, és egy jól irányzott fejlövéssel fejezi be, amit elkezdett. Én az aréna szélén állva figyelem a kibontakozó erőszakot, miközben a Forbes fotósa, Sebestyén Laci különféle beállításokat örökít meg.
A fegyver elsütése után az áldozat egyszer csak felnéz. „Jó volt?” – kérdezi. Majd besétál a képbe a rendező, és tanakodni kezd a két kaszkadőrrel, akik tetőtől talpig fekete velcro-ruhába öltözve adják elő újra és újra a jelenetet. Persze a fegyverek sem valódiak: a karabély egy játékszer, a pisztoly pedig a kaszkadőrlány, Enikő mutatóujja.
Itt készülnek az álmok
A Digic Pictures új motion capture-stúdiójában vagyunk Dunakeszin, közel az Auchanhoz. A motion capture (innentől: mocap) egy mozgásrögzítő eljárás: lényege, hogy az alanyokra markereket pakolnak, majd egy kamerákkal körülvett mozgástérben vesznek fel velük mindenféle jeleneteket. Ezek nem sima felvételek lesznek, hanem olyan csontvázanimációk, amikre komputergrafikával lehet ráilleszteni virtuális karaktereket.
[ngg src=”galleries” ids=”241″ display=”basic_imagebrowser”]
A Digic két évtizede utazik 3D-s animációban. Régen még többnyire kézzel animálták a karaktereket, 2009-ben azonban saját mocap-stúdiót nyitottak, hogy valósághű mozgással ellátott animációkat alkothassanak. A budapesti cég januárban vette birtokba ezt az egyébként bérelt hangárt, mert a régi stúdiót egyszerűen kinőtték. Az átalakítás még januárban be is fejeződött, azóta ez a Digic egyik legfontosabb terepszentélye.
A helyszínen épp egy modern akciójáték előzetesének jeleneteit veszik fel. Ez a munka eleje, 5-6 hónap kell hozzá, hogy a véglegesnek ítélt csontvázanimációkból kész képsorok legyenek. A befejezett, százmillió forintokban mérhető értéket képviselő trailert aztán a játék kiadója tölti fel a Youtube-ra, ahol is a rajongók egy lájkkal vagy diszlájkkal tesznek pontot arra a féléves munkára, amin esetenként százak dolgoznak.
„Sokan nem tudják, mennyi munka ez, de nem bánjuk. A lényeg, hogy elégedettek legyünk vele”
– mondja Tóth György, a Digic Services (ez a cég többek között a mocap és a 3D Photoscan üzletágat is magába foglalja) vezetője – vagy ahogy mindenki hívja, Zork. Igazi játékipari veterán, beceneve is az ősi szöveges szerepjátékból ered. „Philos Labs, Clever’s, Stom Region – mondasz egyet, mindnél dolgoztam” – nevet.
A játékiparban szigorú titoktartási szerződések mentén dolgoznak, a Digic pedig néha sok-sok hónappal az előtt dolgozik egy-egy projekten, hogy azokat egyáltalán bejelentenék. Játékokon túl filmprojektek is vannak a cégnél, a mocap-stúdióban évente nagyjából 100 kijelölt forgatási nap van.
Így arról, hogy pontosan mit látunk, nem beszélhet, de a cég az Assassin’s Creed-játékokhoz, a The Witcher 3-hoz és Call of Duty-sorozathoz is megannyi előzetest, komputer animációs rövidfilmet készített.
„A Revelations volt a kedvencem, de a Black Flaggel is elégedett voltam”
– mondja Zork, mikor a szívéhez legközelebb álló videók kerülnek szóba; igen, mindkét cím egy-egy Assassin’s Creedet takar. Előbbi alább látható, 2011 nyarán adták ki, és mi tagadás, majd’ tíz esztendővel később is igencsak babán fest.
Drága mulatság
Egyszerre úgy három-négy filmhez kell felvenni mocap-jeleneteket, a forgatás pedig nem sokban tér el egy valós, élőszereplős filmfelvételtől. A rendező és a koreográfus folyamatosan újabb és újabb megoldásokon, pózokon, mozdulatokon törik a fejüket, a kaszkadőrök pedig maguk is kreatívan állnak a munkához.
Miközben a sárga kerettel szegélyezett felvételi terület szélén beszélgetünk Zorkkal, látjuk, ahogy az orgyilkos és áldozata egymás közt is arról tanakodnak, milyen torokszorítás vagy gyomron térdelés lehetne még látványosabb, érdekesebb, izgalmasabb.
Az őket borító ruhán található markerek kis szürke bojtként bárhová felragaszthatók, egy kaszkadőrön 64 marker van. Ezek mozgását egy fehér fémkeretre szerelt kamerák rögzítik. „Jelenleg 40 van, de a kameraparkunkat folyamatosan bővítjük” – mondja Zork, utalva rá, hogy ennyire finom mozdulatok felvétele esetén tulajdonképpen nincs felső határa a technológiai részletességnek.
Tíz éve egyébként még csak 12 kamera volt, aztán lett 16, 24, és most ugye 40. Ezek darabja nem olcsó, 10 ezer euró, és még a kábelezésük is speciális, egyetlen kamera vezetékezése 200 ezer forint.
Ezért az összegért egyébként 16 megapixeles fekete-fehér mocap-kamerákat kapunk, amik ugyan nagyon pontosak, de nem tökéletesek – ahhoz, hogy a néha egymás markereit letakaró kaszkadőrök minden mozdulatát reprodukálni lehessen, tradicionális felvételek is készülnek, néha egészen közelről. Az eredményt egy monitoron is megcsodálhatjuk: a kaszkadőrök mozgását hajszálpontosan monitorozó rendszer valós időben jeleníti meg a fel-alá sétáló, vagy épp birkózó szereplők mozdulatait.
Zork szerint az így nyert adatok annyira nem nagyok, de a Digicnél arcanimációkat is rögzítenek, aminél már repkednek a terabájtok. A cég nemrég bővítette a háttértárát 1,3 petabájtra – erre azért is szükség volt, mert egyszerre több projekten is folyik a munka.
A dunakeszi stúdió 8×10 méteres alapterületen engedi a felvételt, 4,5 méteres magasságig. Mivel azonban vannak olyan jelenetek, amikhez a kaszkadőröket az egekbe kell emelni – erre van is felszerelés a helyszínen –, a kamerákat tartó állvány állítható, a belmagasság pedig 6 méterig engedi szárnyalni a melót. Ezzel az új stúdió nagyjából kétszerese a réginek, erre pedig a sok helyigényes projekt miatt szükség is van – a Digicnél nemrég kisállatokat mocapeltek, nekik pedig aztán van mozgásigényük.
„A cicáknál az volt a kihívás, hogy megtanuljanak természetesen mozogni a markerekkel a testükön” – mondja Zork. „Az állatok betanítását szakképzett idomárral három hónappal a felvétel előtt kezdték meg, de még így is előfordult, hogy az egyik cica épp nem jókor mozdította meg a lábát – ilyenkor az a felvétel megy a kukába.” Persze van lehetőség összevágni a különböző fázisokat, de hogy ezzel él-e a Digic, az mindig az adott projekt – vagy akár megrendelő – függvénye.
Dolgoztak egyébként már lovakkal is, erre a Netfilxen debütált Love, Death & Robots című animációs antológia sorozat teljes egészében a Digic által készített The Secret War című részéhez volt szükség. „Az Aranypatkó lovardában dolgoztunk, oda vittük ki a felszerelést is. Két nap kitelepíteni és két nap lebontani, egy forgatás pedig akár 16 óra is lehet.”
Mondj igent a ruhára
A fekete velcro-ruháknál már van modernebb technológia is: a Digic nemrég Xsens-ruhákat vásárolt, amiknek az a különlegessége, hogy speciális szenzoraikkal a hatalmas kamerarendszer hiányában is képesek rögzíteni a mozgási adatokat. Azaz ezek használatával bárhol lehet mocapelni, a színészek nincsenek a stúdióba kényszerítve.
Ennek a mókának persze megvan az (eszelősen magas) ára: a ruha, a szenzorok és az adatokat feldolgozó programra kötött egyéves licenc több tízezer eurós beruházást jelent, magyarázza Dormány Rita, a Digic Marketing & Business Affairs Managere, aki maga intézte a készlet beszerzését. Mikor felvetem, hogy tök jó lenne lefotózni ezt a drága szettet, Rita elgondolkodik – kire lehetne ráadni, aki épp nem nagyban melózik?
„Te is felveheted”
– mutat rám vidáman, én pedig büszkén vállalom a feladatot, elvégre milyen király már ezereurós cuccban menőzni – még úgy is, hogy a jelenlévő profiknak minden bizonnyal egy életre elegendő Tiktok-alapanyagot szolgáltathat a szenzorokkal a testén csetlő-botló újságíró feledhetetlen látványa.
Örömöm addig tart, míg a csapat egyik mocap specialistje, Bányai Tamás felkísér az emeleti öltözőbe és kezembe adja a lycrából készült, fekete-narancsszínű kezeslábast. „Kicsit nehéz belebújni, de segítek majd. Utána le is zuhanyozhatsz, mert nagyon izzad benne az ember” – mondja, én pedig már bánom, hogy ennyire lelkes voltam.
Egyrészt nehezen tuszkolom bele habtestemet az érdes, tapadós, brutálisan szűk ruhába; Tamás félúton megjegyzi, hogy mázlista vagyok, mert neki a combjára már nem ment rá. Másrészt kiderül, hogy minden erőfeszítésem hiábavaló, lévén az XL-es ruha nem húzható össze a mellkasomon.
„Biztos a széles hátad miatt”
– mondja elnéző mosollyal Rita, aki látva csalódottságom, maga vállalkozik az emberkísérletre: felvesz egy másik Xsens-ruhát, majd modellt áll Sebestyén Lacinak.
Rita és a T-póz // Fotó: Sebestyén László
Mivel csak félig viseltem ezt a méregdrága ruhát, és már úgy is szenvedtem, elképzelni sem tudom, milyen lehet egy ilyen cuccban olyan bonyolult mozdulatokat végezni egész álló nap, mint amilyenekkel a fáradhatatlannak tűnő kaszkadőrcsapat folyamatosan kísérletezik.
Ekkor már második órája vagyunk a stúdióban, de ők nem lassítanak: újra és újra elpróbálják az alig pár másodperces jelenetet.
Elvégre a tökéletesség a cél.
Borítókép: a Digic Pictures egyik kaszkadőre fegyvert tart a kamerába // Fotó: Sebestyén László
