Fotó: Ivan Aleksic
Üzlet

Még mindig nem tudni, sztrájkolnak-e a tanárok hétfőn, egymásra mutogatnak a felek

Forbes
2022. január 28. 3 perc olvasás

Hétfőn kétórás sztrájkra készül a két szakszervezet, de a minisztérium szerint ez jogszerűtlen lenne. Még nem tudni, mi lesz.

Több mint 40 ezren írták alá a Pedagógusok Szakszervezete (PSZ) és a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ) online petícióját, amelyben a január 31-i két órás figyelmeztető sztrájk, valamint a március 16-ára tervezett határozatlan idejű sztrájkhoz kérték a munkavállói közösség támogatását – írja a Népszava.

Totyik Tamás, a PSZ alelnöke a lapnak azt mondta: a pedagógusok körében is erősödik a sztrájkhajlandóság, az érintettek mintegy 25-30 százaléka lenne hajlandó beleállni a munkabeszüntetésbe, ami így 25-30 ezer sztrájkolót jelent. Olyan iskolákból is kaptak visszajelzéseket, ahol a PSZ-nek alapszervezete sincsen, illetve több egyházi intézményből is érkeztek megkeresések sztrájkra készülő tanároktól.

Nagy Erzsébet, a PDSZ választmányi tagja ugyancsak arról számolt be a Népszavának, egyre nagyobb elszántságot tapasztal a pedagógusok részéről, ugyanakkor hozzátette: jelentős számban vannak olyan tanárok is, akik azért nem csatlakoznak a sztrájkhoz, mert félnek az esetleges negatív következményektől, megtorlástól – annak ellenére is, hogy egy jogszerű sztrájkban való részvételért senkit nem rúghatnak ki.

Ennek ellenére nem tudni, lesz-e hétfőn sztrájk. Maruzsa Zoltán, az Emmi-államtitkára a Portfolio szerint levelet írt az intézményvezetőknek, amiben arra figyelmeztet, hogy

nem törvényes jelenleg a sztrájk megszervezése.

A PSZ és a PDSZ szerint azonban csak a bíróság jogosult kimondani, hogy ne lenne törvényes a sztrájk. Mint írják: a PSZ és a PDSZ közös sztrájkbizottsága a még elégséges szolgáltatás mértékéről nem jutott megállapodásra a kormánnyal, ezért bírósághoz fordultak, és az eljárás jelenleg is zajlik.

A Népszava azt állítja ugyanakkor, hogy a sztrájkot nemcsak a kormány, hanem egyes intézményvezetők is próbálják megakadályozni.

Totyik Tamás elmondta, néhány iskolában az igazgató nem tekintette tárgyalópartnernek a helyi sztrájkbizottságot, ezzel a sztrájk megszervezését akadályozta, ami ugyancsak törvénysértő. Nagy Erzsébet pedig egy olyan pécsi gimnáziumról mesélt, ahol az intézményvezető kötelezni szeretné a diákokat arra, hogy a sztrájk óráiban is menjenek be az iskolába, hogy minél több tanár legyen kénytelen részt venni a felügyeletben. Mindkét szakszervezeti képviselő hangsúlyozta: a hétfői sztrájk szervezése folyamatosan zajlik, törvénysértést pedig azok követnek el, akik ezt akadályozzák.