Írásban fejtette ki a Forbesnak Lakatos Péter, a Videoton Holding társvezérigazgatója, az Átrium Margit körúti épületének többségi tulajdonosa az Átrium ellehetetlenülésének okait. 2012-ben „Bauhaus-és színházbolondként” vették meg az épületet a társtulajdonosokkal, amiben a Thea Art Nonprofit Kft. üzemelteti az Átrium Színházat. Hetek múlva végleg bezárhatnak, pedig az üzletileg is fenntartható színházcsinálás küldetésével komoly eredményeket értek el. Szerinte az ellenzéki önkormányzatok kiállása a színház mellett „vörös posztó” lehetett a kormány szemében, és ha előre tudja, hogy a színházfinanszírozás színfalak mögötti, átláthatatlan folyamattá válik, sosem fektetett volna az Átriumba.
Lakatos a válaszában levezette, hogy egy közepes méretű, közpénzből működő magyar színház (ez nagyjából 50 ezer látogatót jelent) fenntartása, működése kb. nettó 750 millió forint egy évben.
- Az áfa beleszámítása nélkül nézőnként kb. 15 ezer forintba kerülne egy színházjegy, ha minden költséget a jegyárból kellene finanszírozni.
- A néző azért nem fizet ennyit egy előadásért, mert az állam kipótolja az adóbevételekből, hol jobban, hol kevésbé.
- Az Átrium esetében évekig több vállalat adta össze ezt a pótlékot adófizetése terhére, nem extra költséget vállalva, amit a tao-törvény tett lehetővé.
- 2019-ben az állam elvette ezt a jogot a vállalatoktól, és ezt a forrást maga osztja.
„Pofapénz” jellegű lett
„A tao-törvény megszüntetése óta nem igazán adnak ebből a pénzből az Átriumnak és más független színházaknak. Ahelyett, hogy a korábbi nyilvánvaló, és oknyomozó újságírók által érdemben felderített visszaéléseket szankcionálták volna, a korábban normatív (azaz mindenkire egyformán vonatkozó) támogatást „pofapénz” jellegűvé alakította a kormányzat – mondja a változásról Lakatos Péter.
Az épület kisebbségi tulajdonosa Lakatos Péter és Lakatosné Csiby Éva Ildikó mellett Gauder Milán, aki szintén ismerős lehet a Forbes hasábjairól, ő a Mastercard globális kártyaelfogadásért felelős vezetője. A közös munkáról Lakatos azt mondja, „konszenzusban igyekszünk előrevinni, támogatni az épületben végzett kulturális tevékenységet, azonban a tényleges művészeti munkát és az üzemeltetést a tőlünk független Thea Art Nonprofit Kft. végzi, amelyik az ezzel kacsolódó döntéseit önállóan hozza, de korrektül tájékoztat minket, illetve konzultálnak velünk. A Thea valóban nagyon nehéz helyzetben van, működése az ellehetetlenülés határán van.”
Ez a nehéz helyzet évek óta tart, de arról, hogy milyen töréspont vezetett most a teljes ellehetetlenülésig, Lakatos Péter azt mondta: „az Átrium épületét, mint Bauhaus- és színházbolond emberek azzal vettük meg, hogy lehetőséget és üzleti tanácsokat adjunk, és hogy bebizonyítsuk, hogy magas szintű színházi teljesítmény pénzügyileg sokkal hatékonyabban is megvalósítható, mint azt a közintézményként működő repertoárszínházak teszik.
Azt gondoltuk, hogy létezik egy egészséges középút az ideológiai alapon, központilag vezényelt kultúrpolitika, és az elitista, egy szűk, sokszor önjelölt és egymást jelölő, kifelé zárt csoportok által meghatározott működés között. Sajnos látnunk kell, hogy úgy jártunk, mint Kohn bácsi, aki egyedül maradt belgaként a sorozáson a vallonok és a flamandok között.
Ez persze túlzás, hiszen például a kiemelten sikeres és értékes Pintér Béla Társulata és számos kisebb független színház is jelentős kihívásokkal küzd, de ők nem tartanak fenn egy infrastruktúrát, így kicsit más a helyzetük.”
2012-es indulásukkor még jelentős normatív támogatási komponense volt a színházak finanszírozásának a tao-rendszer, minél több jegyet adtak el jó áron, annál több pénzből gazdálkodhatott a színház. Lakatos elmondta, hogy körülbelül 60–65 százalékos költségből állítottak elő hasonló színvonalú és kiállítású produkciókat, mint a hagyományos struktúrában működő színházak, a maradék egyharmadnyi különbséget más közforrásokból megkapták a „kőszínházak.”
Lakatos azt is elmondta, hogy a legsikeresebb évükben, friss piacralépőként a Radnóti, Örkény, Katona és Nemzeti színházak éves nézőszámaival összemérhető nézőt győztek meg arról, hogy az Átriumba menjen, tipikusan a piaci jegyárak felső kategóriájába árazva a termékeiket. Olyan ikonikus előadások jöttek létre, mint Az őrült nők ketrece Alföldi Róbert rendezésében Stohl András és Hevér Gábor főszereplésével, amit közel százezren néztek meg eddig.
„Ahelyett, hogy a normativitását megtartva, a csalókat kipellengérezték és megbüntették volna, megszüntették a tao-rendszert, és az egész színházfinanszírozás egy függönyök mögötti, nem transzparens döntési folyamat tárgya lett.
Nyilvánvalóan, ha ez a fordulat bennünk felmerült volna, sose fektettünk volna egy olyan tevékenységbe (még ha nonprofit alapon is), ahol nem a valódi és az átvitt értelemben vett színfalak előtt történnek a döntések életről és halálról” – mondja Lakatos. – Szándékunk ellenére a színház sorsa politikai csaták kereszttüzébe került, a fővárosi és a II. kerületi vezetés az utolsó kampányában kiállt a színház fennmaradása mellett, programja részévé tette. Ez a megközelítés a kultúrában kurzusteremtői igénnyel fellépő kormányzati számára nyilvánvalóan – s a maga logikája szerint érhetően – vörös posztó volt, bár valószínűsítem, hogy ez a közjáték a szinte semmi és a majdnem semmi közötti különbséget jelentette csak a támogatások elosztásánál.”
Nem meglepő, legfeljebb elkeserítő
Az Átrium 2021 novemberében adta be legutóbbi többlettámogatási kérelmeit, 255 millió forint értékben. Ezeket korábban néhány hónapon belül elbírálták, évente néhány tízmillió forintot mindig kapott a színház. Most a sajtóból és a Független Előadóművészeti Szervezettől értesült arról az Átrium, hogy a távozó kulturális vezetés a támogatási forrást teljesen elköltötte, de a kérelmezőket nem értesítette a döntés elutasításáról sem.
„Az elmúlt 12 év kormányzatainak az egyébként meglepőnek nem, legfeljebb elkeserítőnek nevezhető hozzáállása az Átriumhoz nyilván elszomorított, de az, hogy az Átrium melletti elkötelezettségüket hangoztató budapesti önkormányzatok nem tudtak elegendő segítséget nyújtani, még inkább elkeserített, még akkor is, ha megértem azt a pénzszűkét, amiben vannak” – mondta Lakatos.
Szerinte a Thea életben maradásának feltétele az, hogy ha már versenytársai költségeinek kb. 60 százalékából hoz össze egy „nézőszéket”, tehát jegyenként feleannyi állami és önkormányzati támogatásra szorul, mint a versenytársai, akkor „kiérdemelje az életben maradást.” Lakatos szerint jelenleg úgy tűnik, hogy ez a szándék a kulturális kormányzatban nincs meg.
Csak úgy illik elfogadni az adományokat, ha világossá teszik, hogy ez nem elég
Az Átriumhoz máig több mint huszonöt millió forint támogatás érkezett magánszemélyektől, ezekről Lakatos azt mondja, hogy az életben maradáshoz kevés, és nem is több évre tervezhető forrás.
„Miután magunkat is beleértve az évek során már százmillió forintok kerültek magánemberek részéről ajándékozva vagy kockáztatva az Átrium fennmaradására felajánlásra, csak akkor tartom ildomosnak magánemberektől, vállalatoktól pénzt elfogadni, ha világossá van téve, hogy az életben maradáshoz a fővárosi önkormányzat és/vagy a kulturális kormányzat 3 évre való elkötelezettsége is alapfeltétel. Azt tudja kiegészíteni a magánpénz.”
„Összességében elmondható, hogy Magyarországon (és más kelet-európai országokban is), a művészszínházi előadások száma Nyugat-Európához képest magas, és közpénzekkel jelentősen támogatott. Így ha az ország rosszabb gazdasági helyzetben van, a megszorítások ezeket a területeket is természetszerűleg érintik. Tudomásul kell vennünk, ha azért válik ennek áldozatává az Átrium, mert a nagy-, a helyi-, és a kultúrpolitikai megfontolások ezt eredményezik, és sajnos nem a teljesítmény és a hatékony működés a döntések alapja.”
