Tizenhatodik alkalommal rendezték meg február 20-án a Média Építészeti Díját. Az épületeket nemcsak fotón, hanem a helyszínen is megnéztem, az építészek prezentációját pedig a döntő estéjén ismerhettem meg. Szubjektív tárlatvezetés a legjobbak között.
A rangos nemzetközi szakértőkből álló előzsűri is kiemelte, idén nem a nagy középületek, a látványos beruházások domináltak a mezőnyben, hanem sokkal inkább a kis beavatkozások, a kisebb léptékű épületek. Íme, a döntőbe jutott öt épület, ráadásként pedig győztes terv, és a közönségdíjat elnyert, kiváló épület Kolozsvárról.
Buszpályaudvar, Budaörs
Tervezők: Dobos Botond, Kurucz Olívia, Intramuros Építésziroda
A fotó előterében található, szigetszerűen megemelt terület a kép készítése óta teljesen bezöldült, kellemes hangulatot adva a környéknek. Fotó: Danyi Balázs
Adott volt egy lakótelep és egy rideg, ipari hangulatot árasztó nagyáruház, a kettő között pedig egy közösségi közlekedési csomópont, szabályozatlanul hömpölygő tömeggel. A buszok lerakták az utasokat, parkoltak, majd felvették az utasokat, közben pedig három kört tettek meg és pöfögték tele a környéket.
A helyi Intramuros Építésziroda szakemberei ilyen állapotokat örököltek meg, amikor megbízást kaptak arra, hogy tervezzenek egy új buszpályaudvart a város lakói számára. Az építészek pedig remekül megoldották a feladatot: középen egy magasított részt hoztak létre zöldfelülettel, átszervezték a buszok útvonalát, így azoknak most már egyetlen kört is elég megtenni a forduláshoz,
a homlokzat egy részét pedig a részben panelos, részben ipari környezethez egyaránt jól illeszkedő, újrahasznosított felülettel, a magyar fejlesztésű alu-habbal tették látványossá.
Az eredeti elképzelések szerint az épület nem vakolt homlokzatot kapott volna, és további két épület mintegy keretbe foglalta volna a területet. A tervezők szándéka ellenére ezek egyelőre nem valósulhattak meg, így a remek tervekben némi kompromisszumot kellett kötni. Emiatt marad az emberben némi hiányérzet, de ez legkevésbé az alkotók hibája. Ezzel együtt óriási dolog, hogy egy buszpályaudvar egyáltalán a MÉD döntőjébe tud kerülni, ezt az épületet az ország bármelyik települése megirigyelhetné.
Hogy ezzel a véleményével a zsűri nem volt egyedül, azt bizonyítja az is, hogy a helyiek is megkedvelték a helyet, a „találkozunk a végán” (vagyis végállomáson) a közösségi felületek tanúsága szerint is gyakori fordulat lett a környéken.
Az Építészfórum cikke itt olvasható a budaörsi buszpályaudvarról.
Családi ház Cserépfalun
Tervezők: Fajcsák Dénes, Fábián Gábor, Arkt Építész Stúdió
Az utca felőli homlokzaton eltávolították a rossz állapotban lévő vakolatot, megmutatva a szép és természetes rakott kőfalat. A falubeliek eleinte idegenkedtek ettől a megoldástól, ma már többen követnék őket. Fotó: Mudri László
Az Arkt Építész Stúdió azon kevés vidéki építésziroda egyike, akik az ország építészeti vérkeringésének aktív részesei tudnak lenni. Az egri iroda tervei szerint épültek már többek között noszvaji lombházak a tóparton, az ő elképzeléseik szerint valósult meg az egri Fúzió – pincebár, étterem, borospince, bikavér múzeum, borbolt, iroda egy helyen – és a fiatal építészpáros koncepciója alapján valósult meg a 2016-os Építészeti Biennále magyar pavilonjának tervei is.
A páros védjegyévé vált, hogy akár egészen minimális beavatkozásokkal és költségekkel is képesek úgy alkotni, hogy az összhatás mégsem megalkuvásnak tűnik, sőt, kifejezetten előremutató lesz – így történt ez ebben az esetben is. Ma, amikor
az építőipar az egyik legnagyobb ökolábnyommal rendelkező globális iparág, ennek jelentősége felbecsülhetetlen.
A helyszín egy kis falu Heves és Borsod megye határán, azon belül is egy furcsa formájú telek, de extraként ott van a patakpart. A házra elhanyagolt állapotban találtak rá, nem is kellett senkinek és sorsa valószínűleg az enyészet lett volna, de ők meglátták benne az értéket: megtartották, amit meg kell, és bátran hozzányúltak ahhoz, amihez hozzá lehetett. „Érintetlenül állt itt egy nyolcvan éves világ” – mondják arról a pillanatról, amikor először léptek be a telekre.
Az utcafronton és a belső terek egy részében megszabadultak a vakolattól, üvegfelületekkel keresztbe megnyitották az „étkező-nappali” falait, modern fürdőszobát alakítottak ki, de megtartották a régi, érintetlen világot is, így az alacsony belmagasságú meszelt mennyezetek, a hajópadlók mind a régi parasztházak világát idézik.
A lakóépület után a disznóól következett, melynek kőfalaira fából ácsolt szerkezet került egy kis műteremmel. A házikó homlokzatát félig szélezett fadeszkákkal burkolták, a csapóesőnek kitett kőfalakat mészfestékkel fújták. Ez a házikó lett a leginkább „kortárs” beavatkozás.
Extra erős üzenetet hordozó épület, amely utat mutat ahhoz is, hogy mit kezdjünk az elnéptelenedő, egyre inkább a szabadidős tevékenységeket, a hétvégi házas funkciót betöltő falvak még menthető épületállományával.
Az Építészfórum cikke itt olvasható a cserépfalui családi házról.
Gyermely településközpont épületei
Tervezők: Gereben Péter, Marián Balázs
A képen balról az elegáns nyugalmat árasztó református templom, jobbról a gyár szolgálati lakásai, amelyek kortárs tömegformálásuk ellenére a vidéki építészetben gyakran használt, úgynevezett fedett-nyitott terekhez nyúlik vissza. Fotó: Danyi Balázs
Gyermely nevéről szinte kivétel nélkül mindenkinek az egész országban ismert tésztagyár jut eszébe, és ez nem véletlen, az évtizedek óta stabilan termelő gyár termékei az olasz minőséggel vetekszenek. A Gerecse lankáin elhelyezkedő falu lakói számíthatnak a gyárra és fordítva, a gyár is támaszkodhat a környék gazdáira, munkásaira. „A jó gazda mentalitás jellemzi a céget és a települést is. A falu és a gyár szimbiózisban működik egymással, közösek a szándékok” – mondják az építészek.
A szándékok márpedig elég határozottak. A településen szeretnék, ha a vidéki lét nem egyet jelentene az elszegényedéssel, a városba való ingázással, hanem reális alternatívát szeretnének nyújtani a fiatal (és a nem annyira fiatal) családok számára.
„A településközpont több, mint épületek egymásmellettisége” – mondják az építészek, akik ennek szellemében kezdték meg az egységes, funkcionális és esztétikailag is vonzó központ kialakítását. Ennek részeként újították meg a hetvenes évek középszerű színvonalán épült községházát és a Takarékszövetkezet egykori épületét, amelyben lakások, orvosi rendelő és bank is helyet kapott.
Építészeti értelemben a szolgálati lakások kialakítása hozta a legtöbb játékot. Míg a településközpont többi eleme a meglévő épületek átalakításával született, a református templommal szemben épült, két-két lakásos együttes újonnan épült a tésztagyár dolgozói számára. Az épületek
kortárs tömegformálásuk és anyaghasználatuk ellenére a vidéki építészetben gyakran használt, úgynevezett fedett-nyitott terekhez nyúlnak vissza.
A tervezők elmondása szerint szem előtt tartották a tartós anyaghasználatot és az alacsony üzemeltetési költségeket, a közös kert pedig a tapasztalatok szerint kiváló közösségépítő, ahol a lakó családok szívesen töltik az időt.
Mindezzel – ha minden jól megy – nem állt le a településközpont fejlesztése, tervben van a korszerűtlen élelmiszerbolt átalakítása, egy kulturált piactér kialakítása és a Malom Vendéglő sem maradhat ki a sorból. Ha mindez megvalósulna, Gyermely olyan egységes, mégsem uniformizált településközponttal rendelkezhetne, ami párját ritkítja az országban.
Az Építészfórum cikke itt olvasható a gyermelyi településközpontról.
Családi ház Üllőn
Tervezők: Sónicz Péter, Balogh Csaba, Deigner Ágnes, Sirokai Levente, Tatár-Gönczi Orsolya, Konkrét Stúdió
Sok épületről elmondható, de erről különösen, hogy fotón nagyon más a hangulata, mint a valóságban. A ház szomszédságában fotón balról egy allészerű diófaliget, jobbról egy mező található, ahol gyakran jelennek meg őze, nyulak, más erdei állatok. A ház körül ma már zöld gyep található, a kerítés mellett pedig annyi paradicsom kúszott fel a karókra, hogy alig győzték szüretelni. Fotó: Sirokai Levente és Ancza Krisztina
Agglomerációs település hosszú, jellegtelen főutcáján járunk. Öreg diófákkal övezett úton kezdünk besétálni a telek mélyére, ahol a fák közül feltárul a fiatal család otthona.
Nincs szomszéd, csak az árnyas diófák, hátrafelé pedig a mező, ahol hajnalban őzek és mezei nyulak tűnnek fel.
Kemény karakterű, ipari épületeknél használatos anyagot, antracit hullámpalát választott a tervező az épület burkolásához. Merész választás, és nehéz megmondani, hogy miért, de mégis működik. Nem szeretnénk minden településen ilyet látni, de itt, ezen a telken, magas minőségben kivitelezve, mégis telitalálat.
A homlokzatot két beharapás teszi otthonosabbá, ezeket a dobozszerű, fedett-nyitott tereket vörösfenyő borítással humanizálták. Nincsenek ereszek, amitől a kontúrok élesebbek, a tekintetünket semmi nem vonja el a minimalizmusra törekvő tömegformálásról. A belső térre ugyanez a kettősség jellemző: semmi sallang, tiszta és jó térszervezés, és mégis valahogy otthonos, marasztaló az egész. A fiatal házaspár és gyerekeik szeretik is a házat és az udvart, ahol csúszdázhatnak, és egy miniatűr konyhakertben annyi paradicsom terem, hogy alig győzik leszedni.
A megrendelő fiatal házaspár és a tervező fiatal építészcsapat bátor kísérlete, ami bejött. Nem csak nekik, hanem a zsűrinek is, épület kategóriában ez a ház kapta a Média Építészeti Díját.
Az Építészfórum cikke itt olvasható az üllői családi házról.
SA43 társasház
Tervezők: Szelecsényi Balázs, Varga Noémi, Numbernow
A szoborszerűen megformált épületet a szögek, az éles kontúrok jellemzik, de például a korlátok íves hajlítása a modernista budai villák hagyományaiban gyökerezik. A homlokzat anyaghasználata itthon merésznek mondható, de ez a jól sikerült példa azt mutatja, hogy nem kell félni az ilyen megoldásoktól. Fotó: Danyi Balázs
„Szeretnénk megújítani a társasházak műfaját” – merész mondatnak tűnik két fiatal építésztől, de tény, hogy a Stromfeld Aurél úton található saroktelekre épült, szoborszerűen megformált társasház magasra tette a lécet.
Az ilyen, már-már túlzott perfekcionizmussal épült házak rendszerint azon szoktak elhasalni, amikor a tervek találkoznak a kivitelezőipari valósággal. Ennek ellenére az igényes tulajdonosnak köszönhetően – aki maga is a ház egyik lakója – nagyrészt sikerült a részleteket is szépen megoldani.
A budai villanegyedhez képest jókora ház méretei és a zártsága miatt megosztotta a zsűrit, ezzel együtt is azt kell mondani, hogy bárcsak minden társasház fele ilyen jó minőségben épülne meg itthon. Azt pedig csak sajnálhatjuk, hogy a finom szemcsés kerámialapokkal nem kísérletezhettek jobban az építészek. Ők egy izgalmasabb, rózsaszín árnyalatot terveztek elsőként, de ez a kerületi építészzsűrinek túl merész volt.
A tervezők hangsúlyozták, hogy a kerttel való kapcsolat, a dús növényzet is a koncepció része. A megrendelő igényességét dicséri, hogy a kertben kortárs szobrokat szeretne elhelyezni, a lépcsőház fényét szintén egy csak ide készíttetett alkotással emeli.
Az Építészfórum cikke itt található az SA43 társasházról.
Táj-restaurációs központ
Tervező: Szántó Hunor Albert
Látványterv: Szántó Hunor Albert
Az épület kategória mellett minden évben öt terv, illetve ezek alkotója is megmérettetik magukat a döntőben. Idén ezt a kategóriát a zsűri szavazatai alapján Szántó Hunor Albert nyerte.
A BME hallgatója diplomamunka témájául egy olyan területet választott, ami személy szerint is foglalkoztatja. A Kiskunsági Nemzeti Park területén 2012-ben óriási tűz pusztított, ami miatt a tájat borító ősborókás kilencven százaléka eltűnt. A cserje a homokbuckák meghatározó növénye volt, de a tűzvész óta nem képes ismét gyökeret vetni a felperzselt vidéken. A terv erre a helyzetre igyekszik megoldást találni.
A fedett terekben négy kutató, valamint egy pásztor számára teremtenek szálláshelyet és közösségi teret, aki a pusztai legeltetést, az állatokat is bevonja a megújítási folyamatba. A koncepció része egy inkubátor kert a borókák számára, és egy másik kert a homoki gyepek szaporítására.
A korszerű, helyben fellelhető, vert földfalból épült ház szándékosan úgy épült, hogy amikor elérte célját, a táj-restaurációt, akkor a természet körforgásának részeként, azzal szervesülve tűnjön el.
Úgy legyen az enyészeté, ahogy a tanyasi kultúra házai ezen a környéken. Okos, a fenntarthatóság gondolatát mélyen megélő terv, amiről az ember azt kívánja, hogy bárcsak megépülne.
Az Építészfórum cikke itt olvasható a diplomatervről.
PJ ház, Kolozsvár
Tervező: Péterffy Miklós, Péterffy+Dőry Architects
Az eredeti épület 1936-ból származik. A tömegformálás ennek szellemiségét őrzi is, meg nem is. Az építész szabad szellemben nyúlt az épülethez, és bár radikálisan átalakította, mégis olyan, mintha belelátott volna a 30-as évek modernista építészeinek fejébe. Art décobb az Art déconál, de úgy, hogy csak a 21. században születhetett meg ebben a formában. Fotó: Danyi Balázs
A közönségdíjat ezúttal egy nagyon különleges épület és egy szokatlan történet kapta. Adott volt egy igényes megrendelő, egy kiemelkedően tehetséges építész és egy helyi kismestertől származó, a külsejét illetően középszerű, a belső térkapcsolatait tekintve csapnivaló épület Kolozsvár villanegyedében.
Péterffy Miklós építész merészen és jó érzékkel nyúlt az 1936-ban épült házhoz, és úgy alkotott új minőséget, hogy a régi épület lelke is benne van. Megtartotta az épület alapfalait, kontúrjait, a lekerekített sarkot, a főhomlokzat arányrendszerét, de minden mást újraalkotott. Kevesebb a dísz, és mégis, díszítetlenségében elegáns a végeredmény.
Rá sem ismerni az előző épületre, mégsem ugyanez az eredmény született volna, ha tabula rasáról indul. Érzékeny és perfekcionista, ami jó arányérzékkel játszik a stílusokkal, és megmutatja, milyen lehetne egy elképzelt, 21. századi Art déco ház. Virtuóz mestermunka.
Az Építészfórum cikke itt olvasható az épületről.
