Szabadság, intimitás

Most akkor a koronavírus. Addig sem kell klímaszorongani és a populizmus terjedése, a menekültek áradata miatt aggódni. (Rád nem vonatkozó szorongás igény szerint kihúzható.) A vírus előnye, hogy közelebb van, […]

Bővebben

Komoly büntetést kaptak a CIG vezetői az olasz kaland után

Az MNB összesen 36 millió forint felügyeleti bírságot szabott ki a CIG EMABIT három korábbi felsővezetőjére és két korábbi, illetve egy jelenleg is a biztosítónál szakmai vezetőként foglalkoztatott személyre a biztosító olaszországi határon átnyúló kezesi és garanciabiztosítási tevékenységhez kötődő személyi felelősségük miatt.

A CIG EMABIT tavaly szeptemberre már rendezte tőkeszintjét, elhárította az üzletágat érintő problémák miatt előállt válsághelyzetét, s azóta stabilan működik.

A helyreállításban történt részvételt enyhítő körülményként vette figyelembe az MNB.

A Magyar Nemzeti Bank (MNB) célvizsgálatot végzett a CIG Pannónia Első Magyar Általános Biztosító Zrt. (CIG EMABIT) olaszországi határon átnyúló kezesi és garanciabiztosítási tevékenységének áttekintésére.

A célvizsgálatba a jegybank bevonta a tevékenység kapcsán érintett egykori és jelenlegi vezető állású személyeket, s egyéb vezetőket is a biztosító korábbi válsághelyzete miatti személyes felelősségükkel összefüggésben.

Mi történt? 

A – korábban szabálytalannak minősített – határon átnyúló tevékenységgel összefüggésben az MNB egyebek mellett megtiltotta, hogy a CIG EMABIT Olaszországban a kezesség és garancia ágazatba tartozó új biztosításokat kössön vagy a régieket meghosszabbítsa. A biztosítótársaság az Africa Re nevű partnerével együttműködve kötött viszontbiztosításokat, ennek az állománynak egy jelentős része azonban hamosítvány volt, vagyis csalók szedték rá a tőzsdén jegyzett biztosítótársaságot

Miben hibáztak? 

A CIG EMABIT-nál 2019. augusztus 30-ig vezérigazgatói és igazgatósági tagi tisztséget betöltő személy esetében a vizsgálat több olyan, az olasz üzletágat érintő szabálytalanságot, mulasztást állapított meg, amelyek nyomán hiányosságok merültek fel az intézmény irányításában, működésében, a döntéshozatali és kockázatvállalási folyamataiban, többek közt kockázatos, a későbbiekben válsághelyzetet teremtő biztosításokra vonatkozóan is.

A biztosító belső védelmi vonalai így nem kontrollálhatták hatékonyan az olaszországi működést.

Az MNB 20 millió forintos bírságot szabott ki a volt első számú vezetőre.

A CIG EMABIT tavaly szeptember 30-ig igazgatósági tagságot betöltő két vezetője esetében 5-5 millió forint büntetést rótt ki a jegybank. A két vezető nem lépett fel kellően hatékonyan a korábbi vezérigazgató döntései ellen, azokat nem megfelelően ellenőrizték, illetve az irányításuk mellett működő biztosítónál nem állt rendelkezésre a határon átnyúló tevékenység jogi, kockázatvállalási és szakmai követelményeihez, volumenéhez illő szervezeti felépítés, belső kontrollrendszer, s mindehhez az erőforrások. Esetükben enyhítő körülménynek számított a válsághelyzet kezelésében végzett tevékenység.

A biztosító vezető kockázatkezelője elégtelen kockázatkezelési rendszert épített ki és működtetett az olasz üzletág kapcsán.

Elmaradt e tevékenység érdemi monitorozása, amely így nem volt alkalmas a kockázatok megfelelő azonosítására. Emiatt is jöhettek létre jóvá nem hagyott variánsok az olasz kezesi terméknél, s koncentrálódhattak jelentősen a kockázatok.

Az MNB ezért 3 millió forint bírságot szabott ki e vezetőre, s kezdeményezte felmentését is a biztosítónál.

A CIG EMABIT korábbi megfelelőségi vezetője – aki 1,5 millió forintos jegybanki bírságot kapott – 2016-ig egyáltalán nem, s ezután is csak túlzottan szűk terjedelemben, formálisan, nem kellő szakmai gondossággal vizsgálta az olasz üzletággal kapcsolatos tevékenységet. E vizsgálatok legföljebb apróbb szabályozásbéli hiányosságokat tártak föl, s alkalmatlanok voltak a megfelelőség biztosítására.

Az MNB által áttekintett időszak jelentős részében a biztosító volt belső ellenőrzési vezetője sem vizsgálta kellő mélységben, spektrummal az olasz határon átnyúló, illetve ehhez kötődően a kiszervezett tevékenységeket. Az olasz üzletág működtetésével kapcsolatos jelentős problémákat így csak a válsághelyzet kialakulta után tárta fel. Az MNB e vezetőt is 1,5 millió forint bírsággal sújtotta.

Mészáros Lőrinc itt is 

A CIG Pannónia többségi tulajdonosa a Hungária Biztosítási Alkusz Kft., amely Keszthelyi Erik és az energetikában valamint az építőiparban tovább terjeszkedő Mészáros Lőrinc érdekeltsége, de a biztosítóban érdekelt Bayer József egykori médiavezér is. A botrány kirobbanásakor a társaságban nagy tulajdonosként még benne volt az Opus Global is, végül a tőzsdei befektetői óriás kitisztította a portfóliójából a biztosítót, de Mészáros egy magáncégén keresztül továbbra is érdekelt abban. 

Borítókép: az MNB épülete Budapesten. 

Oszd meg!