Szabadság, intimitás

Most akkor a koronavírus. Addig sem kell klímaszorongani és a populizmus terjedése, a menekültek áradata miatt aggódni. (Rád nem vonatkozó szorongás igény szerint kihúzható.) A vírus előnye, hogy közelebb van, […]

Bővebben

Kiderült az igazság a román erdőben előásott, ellopott Picasso-festményről

Belga színházi rendezők küldtek levelet annak a holland újságírónőnek, aki tíz nappal később előásott egy eredetinek hitt Picassót egy román erdőben.

A BBC szerint a festmény, melynek eredetijét a rotterdami Kunsthal múzeumból lopták el hat évvel ezelőtt több másik híres festő képével együtt, annak a Harlequin Headnek tűnt, ami cirka 800 ezer eurót érhet, azaz átszámítva több mint 257 millió forintot.

Az újságíró a levél alapján akadt a képre, ami befóliázva, eltemetve feküdt a föld alatt. A hírt felkapta a nemzetközi média, de mint kiderült, hiába, a nő szerint ugyanis átverés áldozata lett.

A képet két belga rendező ásta el az erdőben, ők küldték a névtelen levelet is. Céljuk az volt, hogy felhívják a figyelmet True Copy című projektjükre, ami egy legendás holland hamisító, Geert Jan Jansen életét dolgozná fel.

A levél címzettje, Mira Feticu egyébként maga is román származású, és nagyon érdekli a 2012-es bűntény, amit sokan az évszázad képrablásának tartanak. Bár három román elkövetőt elfogtak a hatóságok, a képek sosem lettek meg, a történetről pedig Feticu írt egy könyvet, így mondhatni tökéletes alany volt a átejtéshez.

A rendezők mögött álló produkciós cég egyelőre nem fűzött kommentárt az esethez.

Oszd meg!