A hatodik Zwack

Nem tudtam, hogy Wallenberg és Demján is kellett hozzá. Mert, hogy II. József – állítólag – azt mondta, hogy „Das ist ein unicum”, az ugye sokaknak megvan. De hogy utána […]

Bővebben

Két év alatt a harmadával nőtt a török érdekeltségű cégek száma Magyarországon

A török gazdaság méretéhez képest még alacsony a számuk, de harmadukat az elmúlt másfél év során alapították.

Jelenleg 298 török tulajdonossal rendelkező cég működik Magyarországon, de számuk erősen emelkedik – írja az Opten Kft. saját cégadatbázisára hivatkozva.

Elemzésükben megemlítik, hogy Törökország méretéhez képest viszonylag szerény azon magyarországi cégek száma, amelyek törökországi tulajdonosi háttérrel rendelkeznek, de

ezek harmada az elmúlt másfél év során jött létre.

A kis cégszám ellenére összességében már most is mérhető súllyal rendelkeznek a hazai gazdaságban. A török érdekeltségű cégek összesített árbevétele 2017-ben 85 milliárd forint volt, és 2,3 milliárd forint adózott eredményt produkáltak. 2017 során 1533 főt foglalkoztattak Magyarországon a török vállalatok.

Az ágazatokat tekintve a kereskedelem dominál, azon belül is felülreprezentáltak az élő állat nagykereskedelemmel, ruházati és textil nagykereskedelemmel foglalkozó cégek, de vendéglátó és üzletviteli tanácsadással foglalkozó cégek is szerepelnek közöttük szép számmal.

Az elemzés bázisát a Magyarországon jelenleg működő cégek jelentették, és azokat vették török érdekeltségűnek, ahol legalább egy közvetlen tulajdonosa törökországi lakcímmel rendelkezik.

Törökország elnöke, Recep Tayyip Erdogan 2018. október 8-án érkezett Magyarországra népes delegációval, a kétnapos látogatás során nyitóbeszédet mond a Magyarország-Törökország Üzleti Fórumon, ahol több mint százötven magyar és török cég folytat kétoldalú üzleti tárgyalásokat.

 

„Az utazás egyik jó oldala, hogy megtanulod, mit értékelj, ha egyszer hazatérsz”