A hatodik Zwack

Nem tudtam, hogy Wallenberg és Demján is kellett hozzá. Mert, hogy II. József – állítólag – azt mondta, hogy „Das ist ein unicum”, az ugye sokaknak megvan. De hogy utána […]

Bővebben

Forrás: Grav / Unsplash

Beteg gyerekek és erőszak: ez vezet a marihuána legalizálásához (ami persze üzletnek sem utolsó)

Szerte a világon változóban van a kannabiszhasználat megítélése. Mexikó új kormányzata a marihuána rekreációs célú legalizálását tervezi, ahogy Luxemburg is. Eközben Új-Zéland vezetői egy népszavazás kiírását tervezik.

Ahogy a közvélemény és a kormányok hozzáállása változik, egyre valószínűbb, hogy ezeket az országokat mások is követik majd – írja BBC-s cikkében Dr. John Collins, a London School of Economics tanára.

Egyre több ország szabályozása enyhül

Mindössze 2012-ben történt, hogy Uruguay – elsőként a világon – legalizálta a fű rekreációs célú használatát. Ez a lépés leginkább a szervezett bűnözés és a kábítószerkereskedelem közötti erős kapcsolat enyhítésére szolgált. Még ugyanebben az évben – elsőként az USA-ban – Washington állam és Colorado szavazói adtak támogatást a nem orvosi célú kannabiszhasználatra.

Barack Obama elnöksége alatt megkérdőjeleződött a kábítószer elleni háború, többek közt azáltal, hogy a kormányzat visszalépett a szövetségi törvények érvényesítésétől és szabad utat adott az államoknak az alternatívák kutatásához. Azóta nyolc másik állam és Washington DC támogatta a marihuána rekreációs célú felhasználását, míg az orvosi felhasználásra 50-ből 33 szövetségi állam mondott igent.

Egy coloradói kannabiszüzlet – fotó: Alex Person, Unslpash

Ez a hullám végigsöpört Észak-Amerikán, Kanada októberben legalizálta a kannabisz eladását, birtoklását és rekreációs célú felhasználását. Az is szinte biztosra vehető, hogy az Andrés Manuel López Obrador által vezetett új mexikói kormányzat is változtat az eddigi törvényeken.

Eközben más országok is a legalizálás irányába tartanak.

Jóllehet az eladás továbbra is illegális, kisebb mennyiség birtoklása már nem számít törvényellenesnek Brazíliában, Jamaikán és Portugáliában. Spanyolországban legálisan lehet magáncélra használni a füvet, míg Hollandiában nyilvánosan értékesítik azt a coffee shopokban. Még több ország engedélyezte a fű orvosi felhasználását.

Világszerte több ország készül változtatásokra:

  • Az Egyesült Királyságban november óta az orvosok jogosultak kannabiszból készült terméket felírni.
  • Dél-Korea a szigorúan ellenőrzött orvosi felhasználást engedélyezte.
  • Malajziában egy kannabiszolajat értékesítő fiatal fiú halálos ítélete kapcsán kezdődtek viták a legalizálásról.
  • Dél-Afrika legfelsőbb bírósága engedélyezte a használatot felnőttek számára, nem nyilvános helyen.
  • Lesotho az első afrikai állam, amely engedélyezte a marihuánatermesztést orvosi célokra.
  • Libanon ugyanezt fontolgatja, hogy a gazdaságát segítse.

Beteg gyerekek kontra drogháború

A legtöbb országban a legalizációhoz vezető folyamat a közhangulat enyhülésével kezdődött. Az Egyesült Államokban és Kanadában nagy hatást gyakoroltak azok a képek, amelyek beteg gyerekeket ábrázoltak, akiket gyakorlatilag eltiltottak az életüket potenciálisan jobbá tevő, kannabisztartalmú gyógyszerektől. Hasonló folyamat zajlott le az Egyesült Királyságban is.

Mexikóban is előfordultak ilyen esetek, de ott a bűnbandák extrém erőszakos háborúja erősebb ütőkártyának bizonyult.

Jóllehet a marihuána viszonylag kis részét teszi ki a drogkartellek bevételeinek, továbbra is tiltják azt, holott ez egyre inkább ellentmond a valóságnak. Mexikói diplomaták arra figyelmeztettek, hogy a marihuána elleni háború igencsak nehézzé vált azáltal, hogy a szomszédos Kalifornia állam legalizálta a rekreációs célú használatot.

A piac folyamatosan nő, de vannak akadályai

A világ számos országa halad a legalizáció valamilyen útján, mások pedig igyekeznek őket utolérni. Gyakran, mint például Latin-Amerika számos országában, a kormányok arra ösztönzik farmereiket, hogy vegyék ki a részüket az egyre növekvő és jövedelmező marihuána-piacból.

A vállalatok szintén érdeklődésüket fejezik ki: példának okáért a Marlborót és más cigarettamárkákat is birtokló Altria 1,86 milliárd dollárt fektetett be egy kannabiszban utazó kanadai cégbe.

Egyre nő a kannabisz piaca – forrás: Thought Catalog, Unsplash

Idővel, mint az Egyesült Államok példája is mutatja, az orvosi célú kereskedelem könnyen átalakul a rekreációs célú eladásokká – potenciálisan egy sokkal nagyobb piac előtt megnyitva az utat. Az ennek útjában álló egyik azonnali akadály, hogy a rekreációs célú kereskedelem nem történhet a határokon átnyúlóan. Az országok csak az orvosi célú marihuánát importálhatják és exportálhatják, amelyet az ENSZ Nemzetközi Kábítószer-ellenőrző Szerve (INCB – International Narcotics Control Board) által felügyelt engedélyezési rendszerének keretében.

A marokkói vagy éppen jamaikai farmerek elérhetnek sikereket, de nem tudnak hozzáférni azokhoz a piacokhoz, amelyeket a hazai termelők nem tudnak ellátni – ahogy ez történt Kanadában, az új szabályozás után.

A kannabisz hatásai

  • Zavartságot, szorongást és paranoiát okozhat.
  • Dohánnyal fogyasztva megnöveli többek között a tüdőrák kockázatát
  • Rendszeres használata növeli a pszichotikus betegségek kockázatát
  • Egyes helyeken alkalmazható a sclerosis multiplex és a rák mellékhatásainak kezelésére
  • Jelenleg azt vizsgálják, hogy milyen más betegségek (epilepszia, HIV/AIDS) kezelésére lehet használni

Fejlődő szabályozás

Jóllehet számos elmozdulás történt a nemzetközi szabályozásban, közel sincs még vége.

A legalizáció felé haladó kormányoknak egy komoly kihívással kell szembesülniük: meg kell találni az egyensúlyt az ellenőrizetlen legalizáció és a kemény tiltás között. A gyengén szabályozott iparág és a tudatmódosító anyagok találkozása nem épp olyan helyzet, amelytől a legtöbb társadalom jól érezné magát, de az bizonyosnak tűnik, hogy sok ország megváltoztatja majd a kannabiszfogyasztáshoz való hozzáállását a következő évtizedekben.

És erre a hazai és nemzetközi szabályok megalkotóinak is fel kell készülniük.

Forrás: Grav / Unsplash

 

 

"Nem az a kérdés, hogy mit akarunk megtudni az emberekről. A kérdés az, hogy mit akarnak az emberek elmondani magukról."