Peter Thiel igazi nagyágyú: annak idején ő volt a Facebook egyik első befektetője, az amerikai Forbes rangsorán a Paypal-társalapító a negyvenedik a top tech-befektetők körében. Thiel nemrég hosszú véleménycikket írt a The New York Times hasábjaira arról, mit gondol a Google-ről és a vállalat mesterséges intelligenciával kapcsolatos politikájáról.
„A mesterséges intelligencia Manhattan-terve” – így jellemezte frissen alapított cégét a videojátékokkal induló, majd a neurobiológiában és a mesterséges intelligencia (MI) területén is sikereket elérő Demis Hassabis még 2010-ben, az egyik első befektetőjének, Peter Thielnek. (A Manhattan-terv a második világháború amerikai atomfegyvereinek titkos katonai projektje volt – – a szerk.)
A Paypal társalapítója ezt akkor jelképes hasonlatként értelmezte, ma már úgy látja, inkább úgy kellett volna tekintenie rá, mint egy figyelmeztetésre. Majd’ egy évtizeddel később, napjainkban Hassabis cége, a Deepmind élen jár a Google mesterséges intelligenciával kapcsolatos törekvéseiben. Nehéz lenne megmondani, hogy a Deepmind mennyire van közel ahhoz a céljához, hogy egy „általános mesterséges intelligenciát” hozzon létre (avagy gondolkodó, valóban öntudattal rendelkező MI-t), az viszont nyilvánvaló, hogy a napjainkban létrehozott gépi tanulási eszközök felhasználói az egyes országok katonai vezetői lesznek.
Soros György szerint hidegháborút vívunk, nekiment Kínának
A mesterséges intelligencia egy hadi technológia, írja Thiel a The New York Timeson megjelent véleménycikkében. Jobb, ha elfelejtjük a sci-fit: az MI legerősebb megnyilvánulása ma az, ahogyan hétköznapi feladatokhoz, például adatelemzéshez lehet használni. Bár ezek az eszközök kevésbé rejtélyesek vagy félelmet keltőek, mint Frankenstein szörnyetege, bármilyen hadsereg számára értékesek lehetnek – akár a titkosszolgálatban, akár a kiberháború területén.
A mesterséges intelligencia és a hadiipar összefonódása az, ami miatt a Google nemrégiben hozott döntései (azaz az, hogy MI labort nyitottak Kínában, miközben nem hosszabbították meg a Pentagonnal kötött Project Maven szerződésüket) különösen sokkolóak.
„Ha Kínában dolgozol, sosem tudhatod, hogy vajon hadi projekten dolgozol-e vagy sem” – nyilatkozta múlt hónapban az Obama-kormány egykori védelmi minisztere, Ash Carter. Thiel szerint nem kell messzire mennünk ennek igazolásához, elég csak megnézni a Kínai Kommunista Párt saját alkotmányát: Hszi Csin-ping elnök polgári-katonai fúzióról szóló elve előírja, hogy
minden Kínában végzett kutatást meg kell osztani a Népi Felszabadító Hadsereggel.
A Google ugyanebben az évben döntött úgy, hogy MI labort hoz létre Pekingben, Fei-Fei Li, a labor nyitásáért felelős vezető szavai szerint azzal a céllal, hogy a vállalat „alapvető kutatásokat végezzen” a mesterséges intelligencia területén, mert „a mesterséges intelligencia és annak hozadékai határtalanok”.
Peter Thiel, a Szilícium-völgy ellentmondásos zsenije Budapestre jön
De hogyan használhatja – teszi fel a kérdést Thiel – ezt a határtalanságról szóló retorikát a Google annak igazolásához, hogy egy olyan országgal dolgozik együtt, ami magát az internetet is korlátozza?
Ez a fajta gondolkodás csak a Google észak-kaliforniai kampuszán belül működik, de teljesen különbözik attól, ami a buborékon kívül van. A hidegháború után, a 90-es és a 2000-es években az, hogy az Egyesült Államok nagylelkűen segédkezett Kína felépítésében, az ország felszabadulásához kellett volna vezessen, írja Thiel. Ehelyett a végeredmény az lett, hogy Amerika kihelyezte ipari bázisát egy riválisához. Ilyen értelemben a hidegháborús mentalitás sohasem szűnt meg létezni, Richard Nixon óta pedig Donald Trump az első amerikai elnök, aki ténylegesen elkezdett odafigyelni Kínára, azok után, hogy a kínai parlament múlt évben megszavazta azt az alkotmánymódosítást, melynek értelmében Hszi Csin-ping akár élete végéig államfő maradhat.
Az európai 5G-s hálózat kiépítéséért folyó harc állhat a Huawei-botrány hátterében
Thiel véleménycikkében arra is emlékeztet, hogy az amerikai (reál)bérek évtizedek óta stagnálnak, de sokkal nagyobb különbségek vannak az egyes „elit” területek, például a Wall Street és a Szilícium-völgy, és a többi régiók között. „Ami jó a General Motorsnak, az jó az országnak”, hangzott a GM jelmondata az 50-es években. A Google azonban nem mond hasonlót: Thiel szerint nem is mondhatna, annyira nyilvánvaló lenne, hogy a kijelentés nem igaz. A vállalat jelmondata ennél jóval homályosabb: elkötelezett amellett, hogy szignifikánsan javítson annyi ember életének, amennyin csak lehetséges.
„Meg kell értenünk, hogy az igazi értelme annak, hogy arról beszélünk, mi a jó a világnak az, hogy kitérjünk annak felelőssége alól, mi a jó az országnak” – ezekkel a szavakkal foglalja össze véleményét Thiel.
