Marosi István egy hadiüzemből ment el matchboxot gyártani: a 80-as évek hiánygazdaságában gyerekek ezrei nőttek fel az ő játékautóin. A rendszerváltás után álltak át nagyobb műanyag játékok, például hinta és kismotor gyártására. A Metalcar Kft.-t már a második generáció vezeti és 4500 négyzetméteren gyártanak műanyag termékeket – nemcsak játékokat.
„Azt az időszakot apu jobban el tudja mondani, kérdezzük meg őt” – nyúl a mobilja után Marosi György, a Metalcar Kft. egyik ügyvezetője az interjú elején. Mellette az irodájában húga, Leitnerné Marosi Judit, aki a fő profilként játékgyártással foglalkozó családi vállalkozás másik fő tulajdonosa és ügyvezetője. „Itt vagy valahol a közelben, apu?” – kérdezi közben a telefonban György és pár perc múlva már a most 84 éves cégalapító, Marosi István két ajtóval arrébb lévő irodájában ülök. Nem gondoltam, hogy a magyar matchbox atyja ma is ennyire aktív: mint később kiderül, minden délelőtt bejár (= ő vezet ki Budapestről) a cég Dunakeszin lévő központjába, de az operatív munkában már nem vesz részt, maximum üzleti tanácsot ad gyermekeinek, ha kérik. A délután viszont szigorúan a pihenésé, délben megeszik egy szendvicset az irodában, aztán úszni megy, este pedig indul az online bridzsparti.
A műanyag játékokat a rendszerváltás után kezdték gyártani, most Dunakeszin készülnek a hinták, kismotorok és egyéb kerti játékok. Fotó: Sebestyén László
A hadiüzem sztárja
„Mondja ám nyugodtan, ha ne ilyen részletesen meséljem” – mondja István a huszadik perc környékén, amikor arról beszél, milyen nehéz volt az átkosban iparengedélyhez jutni. És valóban: csak a szerencsén múlt, hogy két elutasítás után, végül a Könnyűipari Minisztériumtól engedélyt kapott a saját „vállalkozásra”.
Eleinte azért dobták vissza a kérelmét, mert azt akarták, hogy ha már állami pénzen tanult, akkor ott is hasznosítsa üzemmérnöki tudását. 1957-től dolgozott egy hadiüzemben, ahol ágyúhüvelyeket gyártottak (erről többet még ennyi idő távlatából sem szeretne elárulni), közben estin gyártástechnológiai végzettséget szerzett a Műszaki Főiskolán. Tizenegy évig dolgozott a hadiüzemben, ahol nagy karriert futott be. „Gondoljon bele: 25 évesen, 1964-ben egy vadiúj Wartburgot vettem saját erőből” – az akkori havi átlagfizetés nagyjából háromszorosát kereste, 1968-ban 5800 forintos osztályvezetői bére volt.
„Dédelgetett fiatal sztár voltam a gyárban, ennek ellenére vállalkozni szerettem volna a vasipari szakmában. Ösztönösen éreztem, hogy működni fog” – mondja arról, hogy a jó karrier és a biztos jövőkép ellenére miért akart mégis egy teljesen új dologba fogni. Emellett felesége családjában is látta a kisipart, mert anyósa varrónő volt. Feleségével ők is besegítettek a munkába: háztartási textíliákat, illetve fehérneműt készítettek szériagyártásban, kereskedőknek szállítottak és korán látták, hogy ebből jól meg lehet élni. Anyósa mondása volt, hogy egy kis szerencse többet ér egy zsák aranynál – ezt először az iparengedélyhez való hozzájutáskor tapasztalta meg 1968-ban, amikor két fellebbezést követően a minisztériumi vezető vállat vonva ráütötte a pecsétet az engedélyére.
„Olyan, hogy én valamit gyártsak és meggazdagodjak belőle, azt nem lehetett leírni”
– az iparengedélyt mosógép, háztartási gép, és porszívó javítására kérte. „Félek az áramtól, mint ördög a tömjénfüsttől. A mai napig nem tudok beindítani egy mosógépet” – nevet.
Marosi István saját tervezésű és gyártású matchbox-ain sokan nőttek fel az átkosban. Fotó: Sebestyén László
A matchbox-korszak
Anyósa műhelyében, a 7. kerületi Landler Jenő utcában (ma István utca) választottak le Istvánnak egy hat négyzetméteres területet. Itt kezdte az ipart egy Ecseri úti autóbontóban vett kompresszorral, ami eredetileg egy Zil teherautóban működött. Eleinte fém táska- és erszénykereteket készített, majd rájött, hogy a mennyiségben van a bevétel. Ezután – már egy nagyobb, zuglói bérelt műhelyben – fém táskadíszeket gyártott bődíszműszövetkezeteknek. Harmincezres szériákban mentek ki a Magyarországon gyártott bőrtáskák a Szovjetunióba – rajtuk az István által gyártott díszekkel. Ezek a megrendelések alapozták meg a család egzisztenciáját.
István fél év alatt, 1977 karácsonyára csinált egy speciális, fémfröccsöntő gépet a MÉH-telepen vett alkatrészekből, egyedi formaszerszámokat készített („ezekben van a gyártás kulcsa”) és elkezdett matchboxokat gyártani. A gyufásskatulya méretű kisautók Nyugat-Európában már nagyon népszerűek voltak, de a hiánygazdaság miatt Magyarországon alig-alig lehetett hozzájutni az eredeti példányokhoz.
A Metalcar viszont ontotta a magyar matchboxot.
„Ezek a machboxok tettek engem azzá, aki most is vagyok”
– mondja István, miközben az íróasztalához lép és elveszi az első, 1978-as modellt, egy aranyszínű, Bertone autót. 1978 és 1990 között a Konzumex nevű külkereskedő cégen keresztül ő látta el matchboxokkal nemcsak Magyarországot, hanem Csehszlovákiát, az NDK-t és Lengyelországot is. „Minden játékból hiány volt, generációk nőttek fel a Metalcar autókon.” A végén már annyira sok megrendelése volt, hogy ő már „csak” az alkatrészeket gyártotta, a szerelést kiszervezték egy szövetkezetnek, ahol a csúcson több mint 100 ember szerelte össze a matchboxokat. A dunakeszi központban több vitrint megtöltenek a kiállított autók, amiket büszkén mutat meg István. A legtöbbnek fém volt a karosszériája, az alváza pedig műanyagból készült. A klasszikus matchboxok mellett van itt mentő- és tűzoltóautó, cement mixer, kukásautó, sőt, Batmobil is.
Borbély Letícia, a játékimportőr és nagykereskedő Medito Kft. (Forbes, 2023/3) ügyvezetője a Forbes.hu-nak elmondta: nekik is a matchbox-korszakban volt üzleti kapcsolatuk a Metalcarral, ők is szép számmal rendeltek a magyar kisautókból. „Nagy szó volt akkoriban a matchboxgyártás.”
„Soha nem fértem a bőrömbe”
A matchbox-korszaknak Kína vetett véget a rendszerváltás után, amikor tömegesen jöhettek be az olcsó távol-keleti játékok. Csak olyan terméket érte meg gyártani, ami nagyobb darab volt, így a szállításban tudtak versenyezni Kínával. Az 1990-es évek elején két irányban fejlődtek, miközben nagyot bővült a cég: az előbb említett stratégiának megfelelően műanyag hintát, kismotort, bébitaxit és homokozót gyártottak. „Soha nem fértem a bőrömbe” – mondja István arról, hogy csinált egy import nagykereskedést is. Konténerszámra importálták a játékokat a Távol-Keletről, a nagy láncok – Metro, Cora, Auchan – legnagyobb játékbeszállítói voltak másfél évtizedig.
Közben már György is bekapcsolódott a munkába. „A maszekoknak nem volt óvoda” – mondja István arról, hogy a gyerekek tényleg belenőttek a vállalkozásba. Érettségi után Judit és György is a vállalkozásban kezdett dolgozni.
„Nem nagyon hagytak választási lehetőséget, de végülis ez így jó volt”
– mondja erről György. Végigjárta a ranglétrát: eleinte a zuglói műhelyben készítette a szerszámokat, utána egy Barkassal szállította az árut, majd évekig utazott ki minden januárban Hongkongba a nagy nemzetközi játékvásárra, amely után a kereskedők játékai közül kiválogatták azokat, amikre várhatóan itthon is nagy kereslet lesz.
„Eleinte olyan hiánygazdaság volt játékokból, hogy szinte nem lehetett hibázni. Később jobban kellett figyelni az árakat és a termékeket.” A legnépszerűbbek a tollasszett, a különféle plüssállatok, vízipisztoly, és a buborékfújó voltak. Később, amikor már a nagy láncok is a saját beszerzőiken keresztül hozták be a játékokat, megszüntették az import nagykereskedést. Eddigre Judit is bekapcsolódott a családi vállalkozásba, most ő felel az ingatlanok hasznosításáért, György pedig az operatív feladatokat és a gyártást vezeti.
István azt mondja, könnyen elengedte a cégvezetést. „Ha valaki szereti a gyerekét, akkor ezt meg kell csinálni (…) Ha szükség van a véleményemre, elmondom, de nem erőltetek semmi, a jövő az övéké, mondhatnám, hogy a jelen is.” Mindhárom oldalról kellett hajlékonyság, leginkább édesapjuk részéről – mondja Judit a generációváltásról.
„Voltak összetűzések, ajtócsapkodás, hazarohanás, de túltettük magunkat rajta. Apu nagyon intelligensen kezelte, mindig le tudtunk ülni megbeszélni, a mai napig megkérdezzük a véleményét.”
Porszívó
„Érdekes a multik viselkedése: eleinte csavarnak, ütnek vágnak, a bőrt is lenyúzták rólunk, majd ez megváltozott, amikor rájöttek, hogy a kis senkiből stratégiai beszállító lettünk” – meséli István a svéd háztartási gépgyártó-óriás Electrolux-szal való együttműködésükről.
Ez már határozottan György és Judit projektje volt, 2008-tól tizenkét évig szállítottak be műanyag porszívó alkatrészeket – az utolsó években már közel százfélét, havi 700-800 ezer darabot – az Electrolux jászberényi porszívógyárának. Miután 2020-ban megszűnt a porszívógyártás, az Györgyéknek is nagy mínuszt jelentett, 2021-ben csaknem harmadára esett korábban bőven egymilliárd forint feletti forgalmuk.
Tavalyi árbevételük 538 millió forint volt, ez már növekedést jelentett a megelőző évi rosszabb számok után. Dunakeszin most 4500 négyzetméteren gyártanak egy csarnokban 21 munkavállalóval, illetve ugyanennyi kölcsönzött munkaerővel, az interjúkor éppen hintákat szerelnek össze.
A generációváltás nem volt ajtócsapkodástól mentes, de aztán mindig mindent sikerült megbeszélniük. Fotó: Sebestyén László
Majdnem elveszett negyven év munkája
Az utóbbi tíz évben az ingatlanfejlesztés is a Metalcar portfóliójába került. Dunakeszin van két másik csarnokuk is, amelyeket bérbeadtak. Egy harmadiknak a történetéről István hosszasan mesél, mert majdnem bedöntötte az egész céget. A kétezres évek közepén megállapodtak a gyártásról a legnagyobb francia játékgyártóval, a Berchet-vel, de a gigamegrendelésnek az volt a feltétele, hogy a Metalcar épít egy tízezer négyzetméteres csarnokot. Mire készen lettek, a Berchet a csőd szélére került, és végül a Smoby nevű játékgyár vásárolta fel, így nem lett semmi a korábbi megállapodásból.
„Ott álltunk 2006-ban 500 millió forintnyi devizahitellel, és egy ekkora csarnokkal megrendelés nélkül. Persze negyedévente jött a közel 40 millió forintos csekk a törlesztőrészletről”
– fedezetként rá volt téve a másik csarnok, és egy 600-700 millió forintnyi épületállomány, gyakorlatilag a család házán kívül minden.
„A korábbi, közel 40 éves sikertörténet nullázódott le majdnem” – de csak majdnem, mert az István anyósa által korábban emlegetett kis szerencse végül egy izraeli befektető személyében kopogtatott be hozzájuk, aki borsos áron megvette az eredetileg inkább kiadásra szánt csarnokot. Ebből a pénzből tudott tovább fejlődni a cég, kifizették a bankot, és felépítettek még három csarnokot.
„De azt az egy-két hónapot nem kívánom senkinek. Én írtam alá azt a szerződést a francia céggel, és egy-két hónapig úgy léteztem, hogy én ezzel mindent tönkretettem, még az unokáim jövőjét is”
– emlékszik István.
A műanyag termékek örökzöldek, és ha óvják a nagy melegtől és a téli fagyoktól, akkor 10-15 évig kiszolgálják a gyerekeket, családokat, emellett árban is versenyképesek – foglalja össze György termékeik előnyeit arra a felvetésre, hogy a fajátékok is reneszánszukat élik, és a környezettudatosabb szülők amikor lehet, kerülik a műanyag játékokat.
A Medito-nál ugyanakkor szintén úgy látják, töretlen a kereslet a műanyag játékok iránt. Borbély Letícia kifejtette: bár kezd elterjedni, hogy a szülők inkább fából és természetes anyagokból készült játékokat vesznek a gyerekeknek, de épp ugyanennyien vannak ezzel úgy, hogy ez nem szempont, és van egy olyan vásárlói réteg is, amely kizárólag az ár alapján választ játékot. Sok szakember ajánlja is, hogy a gyerek többféle anyagból készült játékkal játsszon, hogy minél többféle anyagot ismerjen meg, fűzi hozzá. A Medito is több fajátékot hoz, próbálják lekövetni a piaci trendeket, és a designra is figyelnek, de Letícia szerint továbbra is ugyanúgy van helyük a műanyag játékoknak is.
A Metalcar termékei közül most a hinták, a fanyelű szerszámok, és a homokozók a legnépszerűbbek. Magyarországi nagykereskedőknek szállítanak be, illetve 8-10 országba exportálnak is. A saját termékeikből származó bevétel az éves összforgalom 70 százalékát adja, a maradék bérmunkából jön. Gyártanak még pizzatávtartókat, laborkiegészítőket és csomagolóanyagot is. György idénre évi 15-20 százalékos árbevétel-növekedést vár az előző évek növekedésével összhangban.
Borbély Letícia a játékpiac 2023-as eddigi teljesítményéről azt mondja, hogy tavalyhoz képest eddig forgalomcsökkenés volt, erről számolnak be a nagyobb cégek is. Hozzátette ugyanakkor, hogy ezeket az évközi adatokat fenntartásokkal kell kezelni, mert a játékpiacon csak most jön a csúcsidőszak, a karácsony előtti hetek. Letícia szerint már többnyire év elején elfogytak azok a termékek, amelyek tavaly magas logisztikai költséggel kerültek a boltokba, így az idei karácsonyi szezonban az várható, hogy jóval kedvezőbb áron lesznek a játékboltok polcain a termékek.
