A magyar származású volt francia elnököt ezúttal tiltott kampányfinanszírozásért ítélték egy év szabadságvesztésre. Sarkozy fellebbez az ítélet ellen, egy másik ügyben pedig már márciusban elítélték.
Egy év börtönre ítélte a francia bíróság Nicolas Sarkozy volt elnököt, aki a vád szerint 2012-es újraválasztási kampányát részben illegálisan finanszírozta – írja a Reuters.
A 66 éves expolitikus azonban jó eséllyel elkerüli a börtönt. Egyrészt fellebbez az ítélet ellen, másrészt a bíró azt mondta, a büntetését otthonában, elektronikus nyomkövetőt magán hordva is letöltheti.
Mindenesetre a hírügynökség szerint az idei második bírósági ítélet mélyütést jelent a Franciaországot 2007 és 2012 között vezető Sarkozynek. Habár nem akart újra elindulni a következő elnökválasztáson, a francia jobboldalon továbbra is népszerű figura, és az általa 2015-ben alapított Köztársaságiak (les Républicains) elnökjelöltje mellett is kampányolt volna. Ezek után azonban jóval kisebb szerepet vállalhat majd az Emmanuel Macron székéért folyó küzdelemben.
Elherdált milliók
Az ítélet szerint Sarkozy a 2012-es kampányban majdnem kétszeresét költötte el a választási törvényben megengedett összegnek, összesen 22,5 millió eurót, amikből a nagygyűléseket költségeit állták. A volt elnök tagadta a vádakat, azt állította, nem volt köze a kampány szervezéséhez.
„El tudnak engem képzelni egy megbeszélésen, ahol a zászlók áráról vitatkozunk? Attól a pillanattól kezdve, hogy nekem azt mondták, minden rendben van, nem volt okom ezen rágódni” – védekezett a bíróságon.
A bírót azonban ez nem győzte meg, szerinte Sarkozy igenis tisztában volt a túlköltekezéssel, nem tett ellene semmit, és különben is minden kiadáshoz szükség volt a hozzájárulására. Ugyanebben az ügyben másokat is elítéltek a Reuters szerint, ők 3,5 éves büntetést kaptak.
Márciusban is elővették a volt elnököt
Idén már második alkalommal születik ítélet a magyar származású Sarkozy ellen. Márciusban három év börtönre ítélték, mert bizonyítottnak látták, hogy bírót akart megvesztegetni és befolyását titkosított igazságügyi információk megszerzéséhez akarta felhasználni. Sarkozy a márciusi ítélet ellen is fellebbezett, és ott is tagadja a vádakat.
Borítókép: