Az Amazon vezére nemrég letaszította Bill Gates-t a trónról, de a Microsoft atyja nem hagyta magát.
Bezos a múlt hetet már Gates mögött kezdte, de nem sokáig lógott a nyakában az ezüstérem, hamar félreállította a Zara tulajdonosa, Amancio Ortega, aki hétfő estére 200 millió dollárral többet tudott felmutatni (egészen 84,3 milliárd dollárt).
Kedden Bezos újra összeszedte magát, aztán a nap végére megint csak a harmadik helyre volt elég a lóvé, és aztán csütörtökön az Amazon részvények 5%-ot zuhantak, ez pedig 4,1 milliárdos minuszt okozott Bezos vagyonában, és Ortega aznap igazán hangosan kuncoghatott, mert bezzeg az cégének részvényei 1%-ot emelkedtek, a ruhamágnás vagyona így 1,2 milliárd dollárral gyarapodott.
Bezos és Ortega egy dologban hasonlítanak: egyikük sem tudta még felküzdeni magát az amerikai Forbes évente összeállított milliárdos listájának első helyére. Ortega először 2015-ben tudta Gates orra alá dörgölni a vagyonát, de kevesebb mint egy napig feszíthetett csak vele. 2016 szeptemberében már 2 egymást követő napon is övé lehetett az aranyérem. Bezos pedig idén júliusban kevesebb mint négy órára ugyan, de magáénak tudhatta a világ leggazdagabb embere címet.