Messze a frontvonal mögött robbanó lőszerraktárak, tenyérnyi helyre koncentrált brutális rombolóerő, káosz és rettegés. Ezt hozták magukkal az Ukrajnának adományozott, sokak által csodafegyverként beharangozott HIMARS fegyverrendszerek.
Az Egyesült Államok 2022. májusának utolsó napján jelentette be, hogy a jövőben kész ellátni az ukrán hadsereget az úgynevezett HIMARS fegyverrendszereivel, amelyekért már régóta könyörögtek az ország vezetői. Egyes előzetes vélekedések szerint ezek az eszközök alkalmasak lehetnek arra, hogy jelentősen befolyásolják a háború menetét, és most nagyon úgy tűnik, hogy ezeknek a hangoknak igazuk volt.
Mi a HIMARS?
A HIMARS a High Mobility Artillery Rocket System, azaz magyarul a nagy mozgékonyságú rakétatüzérségi rendszer rövidítése. Tulajdonképpen egy nagy teljesítményű teherautóra épített üteg, amelyből egyszerre egy, kettő, négy vagy hat rakéta lőhető ki. Az ukránok által kapott változat hatótávolsága közel 80 kilométer, a rakéta sebessége 2 Mach (2451, km/h), GPS adatok alapján tájékozódik, az elméleti pontossága pedig megközelítőleg 5 méter!
Miért jó?
Mindez pedig azt jelenti, lényegesen messzebbre lő, mint a hagyományos tüzérségi eszközök. Így értelemszerűen alkalmas arra, hogy úgy iktassa ki azokat, hogy közben nem fenyegeti a részükről veszély.
Emellett azoknál papíron sokkal pontosabb, így nincs szükség arra, hogy nagy területet terítsenek be robbanóanyaggal egy-egy célpont elpusztításához.
Ráadásul mondjuk egy ágyúval ellentétben akár arra is képes, hogy a lövés, azaz egészen pontosan az indítást követően az üteget hordozó teherautó eliszkoljon. Így hiába mérik be a támadás pillanatában a pozícióját, mire megérkezhetne az ellencsapás addigra már nincs is ott.
Mit lehet ellene csinálni?
Tehát az ellenség arra kényszerül, hogy előzetesen próbálja felderíteni a HIMARS-ok pozícióit, ha ki akarja azokat iktatni. Ehhez a légi felderítést használja az orosz fél, viszont a hírek szerint brutálisan védik a mozgó ütegeket az ukránok. Bevetnek mindent, ami van, tehát légvédelmi ágyúkat, a kézi Manpad-os egységeket, és a föld-levegő rakétákat. Ez a magyarázata annak, hogy miért nem sajnálják a lőszert, amikor leszednek mondjuk egy viszonylag olcsó Orlan-10 felderítő drónt, hiszen tudják, hogy megszerzi és továbbítja a szükséges információkat, akkor az nagyon sokba is kerülhet.
A repülőgépek persze hatékonyabbak lehetnek, de arról jelenleg nincsenek pontos információk, hogy hogyan is áll e téren az orosz hadsereg az ukrán fronton. Az mindenesetre elég sokatmondó, hogy az egyik legutolsó lelőtt orosz repülőt már nem is hivatásos pilóta, hanem egy kiöregedett, a Wagner magánhadsereg szolgálatában álló ex-katona vezette.
Itt érdemes megjegyezni, hogy épp most tört ki egy kisebb botrány az orosz hadseregben. Kiderült, hogy az előzetes jelentésekkel ellentétben a még a legmodernebb S-400 légvédelmi rendszereik sem képesek likvidálni a HIMARS által kilőtt M30 és M31 típusú rakétákat.
Az elemzők szerint ez is egy tipikus példája az orosz hadsereget eluraló korrupciónak és hazudozásnak: A vezetők elköltenek rengeteg pénzt, azt állítják, hogy mindennek volt értelme, aztán jön a valóság, és rárúgja az ajtót a bakákra, mert hát ennek a levét sosem azok isszák meg, akik távoli biztonságos irodákban hozzák a fejlesztésekkel kapcsolatos döntéseket, illetve írják a jelentéseket.
Hogyan használják?
Az első HIMARS eszközök június 23-án érkeztek az országba, és egy nappal később már beszámoltak az első bevetésről is. Ez akkor még csak inkább propaganda célokat szolgált, hiszen most már tudjuk, hogy szükség volt egy extra kiképzési időszakra is, mindenesetre 2022. július 7. óta intenzíven alkalmazza ezeket a fegyverrendszereket az ukrán haderő.
A jelenlegi tapasztalatok alapján azt lehet mondani, hogy alapvetően három feladatra használják a HIMARS-okat: a parancsnoki és tüzérségi állásokat, valamint a vasúti lőszerraktárakat támadják, nem a frontvonalon küzdő egységeket.
Ez a döntés teljesen logikus, hiszen nem állnak korlátlan mennyiségben rendelkezésre rakéták, tehát nem szórhatják mindenre azokat, ami mozog. A cél pedig értelemszerűen az, hogy a lehető legnagyobb zavart és káoszt okozzák a vonalak mögött.
A HIMARS sikeres bevetéséhez szükség van a pontos koordináta adatokra, és joggal merülhet fel a kérdés, hogy ezekre mégis milyen úton tesz szert az ukrán hadsereg. Az ukrán légierőt e tekintetben biztosan el lehet felejteni, hiszen ilyesmire nincs kapacitása a megmaradt néhány sárga-kék felségjelű gépnek. Az amerikaiak viszont jó eséllyel segítenek a műholdak, illetve felderítő repülőgépek segítségével megszerzett információkkal. De az igazi nagy segítséget a HIMARS-ok hatékony működtetésében a jelek szerint a megszállt területek lakossága nyújtja. Ők azok, akik gyakorlatilag száz- vagy ezerszámra küldik az információkat a potenciális célpontokról. A szerepüket jól mutatja, hogy külön appokat is fejlesztettek a számukra, amelyeken keresztül egyszerűen küldhetnek titokban erre vonatkozó adatokat az ukrán félnek.
Van értelme?
Az orosz milbloggerek, azaz a katonai témákban online felületekre posztoló véleményformálók az első napokban csak gúnyolták a HIMARS rendszereket, mondván az amerikaiak rásózták az ukránokra méregdrágán a vackot. De mostanra megváltozott a közhangulat, és abszolút érzékelhető a pánik. Többen konkrétan azt írták, hogy a HIMARS képes egy fémpénz nagyságú területre koncentrálni a rakétákat, ami érezhetően nem tesz túl jót a morálnak. Számos ágyút és tisztet vesztett már az orosz hadsereg e rakéták miatt, az ő pótlásuk pedig nem megy egyik napról a másikra. De ennél is nagyobb gondot jelent a jelek szerint a lőszerraktárak lerombolása.
Minden arra utal, hogy az orosz hadsereg logisztikailag elképesztően elavult: A lőszer nehéz, és sok helyet foglaló faládákban érkezik, amelyet vasúton szállítanak az anyaországból, hogy aztán a fronttól 30-50 kilométeres távolságban lévő megfelelő méretű állomáson kipakolják azokat. Ehhez általában kézi erőt, azaz humán erőforrást használnak, mert hiányoznak a megfelelő eszközök. Ez pedig lassú és nehézkes folyamat, ami már magában azt jelenti, hogy viszonylag sokáig állna egy helyben a lőszer. Azonban azt sokszor el sem tudják szállítani, mert hiány van teherautókból. Egyrészt ezek közül már rengeteg megsemmisült, megrongálódott a háború korábbi szakaszában, másrészt a karbantartás elmaradása, illetve a rossz alkatrész utánpótlás miatt egymás után rohadnak le a járművek.
Ennek következtében hatalmas lőszerkészletek halmozódnak fel a vasúti pályaudvarok közelében. Ez korábban önmagában nem jelentett volna katasztrófát, hiszen ezek kívül estek a hagyományos ágyúk és egyéb tüzérségi eszközök lőtávolán, de mostanra a HIMARS-ok felbukkanásával értelemszerűen változott a helyzet. Mindez pedig azt jelenti, hogy jelenleg ezek a vasúti átrakodópontok számítanak a legveszélyesebb helynek Ukrajnában, és egymás után érik rakétatámadások az ilyen központokat. Ebből fakadóan az oroszok arra kényszerülnek, hogy a fronttól távolabb, a HIMARS-ok hatótávolságán kívül rakodják ki a lőszert. Emiatt viszont a teherautókra még nagyobb teher hárul, ami tovább rontja a még meglévő állomány élettani kilátásait, és értelemszerűen az utánpótlás is lassabban jut el a frontra. Mindez pedig igen komoly ellátási problémákat okozhat, amely még inkább lelassíthatja az amúgy is csigatempóban haladó orosz előre nyomulást.
Game changer?
Az elmúlt durván 10 nap alapján nagyon úgy tűnik, hogy a HIMARS fegyverrendszer komoly változást hozhat a háborúban. Jelentősen lelassíthatja az orosz hadsereg előrenyomulását, szétzilálja a logisztikát, óriási veszteségeket okoz a kiképzett tisztek körében, és nem utolsó sorban irtózatos mértékben rombolja a morált.
Azonban ettől függetlenül csodafegyverről, a harcokat azonnal eldöntő eszközökről nem beszélhetünk.
A HIMARS nem egy ezüstgolyó, amely azonnal leteríti a támadó vérmedvét, de arra alkalmas lehet, hogy más eszközökkel együtt, értő kezekben megfékezze annak lendületét.