Szabadság, intimitás

Most akkor a koronavírus. Addig sem kell klímaszorongani és a populizmus terjedése, a menekültek áradata miatt aggódni. (Rád nem vonatkozó szorongás igény szerint kihúzható.) A vírus előnye, hogy közelebb van, […]


Bővebben

Nem drágultak tovább, sőt olcsóbbak lettek az építőanyagok az ellenőrzések után

Összehangolt, három hónapos fogyasztóvédelmi ellenőrzés után csökkent a kifogásolási arány az építőanyag-piacon. Az első félév folyamatos, nagyarányú áremelkedése őszre nemcsak megállt, hanem érdemi mérséklődés is megfigyelhető – közölte az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM). 

A fogyasztóvédelem a nyár közepén kapcsolódott be az építőipari alapanyagok piacán tapasztalható visszás jelenségek vizsgálatába. Az egész országot felölelő vizsgálatban

685 helyszíni ellenőrzésből közel 400 esetben tapasztaltak jogsértést.

Mostanáig 18 vállalkozásra szabtak ki összesen 2,3 millió forint bírságot, a kereskedelmi egységek közel negyede már a helyszíni ellenőrzés ideje alatt megszüntette a jogsértést. 

Az ártörténetek elemzéséből az is kitűnik, hogy az árak első félévben még lendületes növekedése júliusban egyértelműen megtört. Néhány esetben az év eleji értékekig is sikerült visszatornázni az árakat, az áprilisi szint utolérése még szélesebb termékkörre jellemző, jelezte Cseresnyés Péter, az ITM kereskedelempolitikáért és fogyasztóvédelemért felelős államtitkára.

Kevesebb példa akad a készlethiányra is, ez összefüggésben lehet az építőanyagok kivitelének bejelentési kötelezettségével.

Az ITM a szektor célzott ellenőrzésével készteti jogkövető magatartásra az építőanyag-forgalmazókat. A fogyasztóvédelmi vizsgálat visszavonásig folytatódik a fővárosban és minden megyében. Ha a hatáskörén túlmutató problémákat tapasztal, a hatóság a társszervezetek elsősorban a Gazdasági Versenyhivatal eljárását kezdeményezi.

A felújítási boomról és a támogatásokról itt és itt írtunk. 

Borítókép: Scott Blake // Unsplash 


Oszd meg!