Ha viszont komoly vevő jön, akkor változik a felállás – többek között ez derül ki az ingatlan.com ingatlanjukat eladásra vagy kiadásra hirdető tulajdonosok körében május közepén végzett, nem reprezentatív felméréséből. Az 1200 fős kutatásban az árengedmény nagyságát és motivációit vizsgálták.
A végeredmény szerint a lakáseladást tervezők többsége (31 százaléka) a saját élethelyzete változása miatt döntött úgy, hogy eladásra kínálja az ingatlanát. Közel 16 százalékuk kisebb lakást szeretne, majdnem ugyanennyien, 15,3 százalék pedig nagyobb lakásba menne.
Balogh László, az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője szerint ezek az eredmények arra utalnak, hogy a koronavírus-járvány ellenére az ingatlan adásvételek mögött álló élethelyzet változások ugyanúgy megtörténtek mint korábban. Ez pedig a lakáspiac újraindulását segítheti a korlátozások megszűnését követően.
Az is kiderül a felmérésből, hogy a kínálati oldalon viszonylag kicsi (11 százalék) azoknak az aránya a korábban befektetési céllal lakást vásárlóknak, ami azt mutatja, hogy a befektetők nem lepték el hirtelen eladási szándékkal a piacot.
Az eladók többségének nem sürgős az ingatlan értékesítése
A válaszadók csupán 16 százaléka nyilatkozott úgy, hogy az eladásra nagyon sürgősen kerítene sort. Emögött részben az állhat, hogy a felmérésben részt vevő ingatlantulajdonosok többsége a munkahelyét és jövedelmét biztonságban tudja, és csupán a megkérdezettek 28 százaléka érzi valamilyen szinten bizonytalannak az egzisztenciáját.
A felmérésben részt vevők közül a fővárosiak és az agglomerációban, illetve a megyeszékhelyeken élők érzik leginkább biztonságban a jövőjüket (73-77 százalékuk). A megyeszékhelyek vonzáskörzetében, illetve a kisebb vidéki településeken lakást eladók érezték úgy a legnagyobb arányban, hogy a munkahelyük, jövedelmük valamilyen szinten bizonytalan (31-34 százalék).
A lakáseladók vegyesen állnak az árengedményekhez
A lakáseladók 1 százaléka akkor csökkentené a meghirdetett árat saját magától, ha egy héten belül nem jelentkezik érte valaki az adott áron, 11 százalékuk erre 1 hónapot várna. Több mint 17 százalékuk 3 hónapot, 23 százalékuk 6 hónapig várnak a vevőre, addig nem árulnák olcsóbban az ingatlant. A lakáseladást tervezők 47 százaléka úgy nyilatkozott, hogy magától nem szeretné az eredetileg meghirdetett árat csökkenteni, és inkább elállna az eladástól.
Más a helyzet viszont, ha komoly vevő kerül a képbe, ebben az esetben az ingatlan.com felmérése szerint a vevőknek van esélyük az alkura. Minden második lakáseladó (46 százalék) 5 százalékot hajlandó engedni az általa megszabott árból. Közel 29 százalékuk viszont akár 5-10 százalékos alkura is nyitott lenne. Alig több mint 9 százalékuk pedig el tud képzelni akár 10-20 százalékos engedményt is. Ugyanakkor a lakáseladók 15 százaléka ebben az esetben sem alkudna. Balogh László azt mondta,
összességében az látszik, hogy lakáseladók háromnegyede engedne az árból 5-10 százalékot, ami egy 30-50 millió forintos lakás esetében 1,5-5 millió forint körüli összeget jelentene.
A jelenlegi helyzetben a legtöbb tulajdonosnak mindegy, hogy a vevő készpénzzel, átutalással fizet, vagy hitelből is finanszírozza a vásárlást, 55 százalékuk ugyanis egyformán örül minden komoly szándékú vásárlónak. Közel 18 százalék pedig azt mondta, ha készpénzes vevő jön, akkor még valamennyit hajlandó engedni a vételárból.
A koronavírus az ingatlanközvetítőknek is segíthet
A tulajdonosok hozzáállásán is változtatott a koronavírus-járvány. Az ingatlan.com oldalán saját lakásukat áruló tulajdonosok csupán 26 százaléka nyilatkozott úgy, hogy a koronavírus-járványt megelőzően ingatlanközvetítőnek is adott (volna) értékesítési megbízást. A járványhelyzet elmúltával azonban a lakáseladók 35 százaléka fogadná el ingatlanközvetítő segítségét.
A keresleti oldalon az látható, hogy országos szinten a 30 millió forintnál olcsóbban kínált lakások iránti érdeklődések aránya a februári 54 százalékról májusra 57 százalékra emelkedett.
Fotó: Max Max / Unsplash