Szabadság, intimitás

Most akkor a koronavírus. Addig sem kell klímaszorongani és a populizmus terjedése, a menekültek áradata miatt aggódni. (Rád nem vonatkozó szorongás igény szerint kihúzható.) A vírus előnye, hogy közelebb van, […]


Bővebben

Egy jó tipp a Y Combinatort megjárt magyar startuppertől, ha a cégépítés elején jársz

Nem könnyű bejutni a Y Combinatorba, de van egy ingyenes program, ami rengeteget segíthet főleg azoknak, akik a cégépítés elején járnak.

A világ egyik legismertebb és legjobb startup inkubátorpogramja az amerikai Y Combinator, ahova elég nehéz, de nem lehetetlen bejutni. A magyar startupok közül a Bitrise vett részt egy szemeszterben, illetve idén év elején a kanadai-magyar Menten AI is.

Advertisement

A legfrissebb Forbesban Görbe Tamással, a Menten AI társalapítójával beszélgettünk, először nálunk olvashatjátok Tamás és a cég teljes történetét.

A Forbes 2020. augusztusi címlapja

A Y Combinator legnagyobb ereje az a hihetetlen tudásbázis és kapcsolati tőke, amihez a programon keresztül hozzá lehet jutni. Ez azonban csak keveseknek adatik meg.

„Ez egy olyan zárt közösség, ahol bárki bármit elmondhat. Az ember olvas erről sokmindent, de itt mindent, teljesen nyíltan mondanak el. Ennek az a lényege, hogy mi is elmondunk mindent, ti is elmondunk mindent, de ne mondjatok el senkinek semmit, mert kizárunk”

– mondta a programról Tamás.

Miután jelentkeztek és átjutottak az első rostán, San Franciscóban volt jelenésük, élőben is interjúztak a befektetőkkel. Ez közel 10 perc volt. A Youtube-on is sok videó van már fent arról, hogyan érdemes felkészülni rá. Tamásék is megnéztek jópárat. A jelentkezőknek azonban adott egy jótanácsot is.

„Elvégeztük a Y Combinator Startup School-t, ez egy online program teljesen ingyen, mindenkinek csak ajánlani tudom.”

Tamás egyelőre nem kapta meg a vízumot vissza Amerikába – így szülővárosából, Gyöngyösről dolgozik, hogy a Menten AI tudja tartani a lépést az eszeveszett versenyben. Fotók: Orbital Strangers

Innen is van, hogy egy-egy jobb csapat meghívást kap a Y Combinator háromhónapos szemeszterére. Sőt van, hogy a befektetők már itt adnak tőkét (legfeljebb 25 ezer dollárt), ehhez az sem feltétel, hogy bejusson valaki a programba. Az elérhető szakmai anyagok és kapcsolati tőke miatt azonban már akkor is megéri az online kurzus, ha befektetés nélkül zárja valaki.

A Y Combinator hatalmas lökést adott a magyar érdekeltségű startupoknak. A Bitrise – amely tavaly a Forbes legforróbb startupok listáján is szerepelt – komoly, 20 millió dolláros befektetést kapott és felvásárolt egy amerikai-brit céget is azóta. A Menten AI a szemeszter lezárást követően vont be 4 millió dollárnyi befektetést, meglehetősen exkluzív konzorciumtól.

Hogy mik a cég előtti kihívások, kockázatok, honnan indultak és hova akarnak eljutni, arról bővebben a Forbes augusztusi számában olvashattok. Lapozz bele!


 

„Tele vagyunk ötletekkel. Én a megoldásokat kedvelem.”