Megújult a Forbes magazin, odatették magukat Amerikában

Új dizájnt kaptunk Amerikából, és boldogok vagyunk vele. A legtöbb változáshoz kell egy kis idő, míg hozzászokik az ember, ehhez nekem igazán nem kellett. Kézbe vettem az új amerikai lapot […]

Bővebben

DTK, Váradi, Cserpes, Halácsy, Varga – címlaposokkal indította a Forbes az évet

Beindítottuk az évet. Tegnap este a Festetics Palotában rendeztük a Forbes Évindító Gálát a KPMG támogatásával. Az elmúlt év címlaposai, listatagjai közül sokan ott voltak, itt egy rövid válogatás. 

A Nemzeti Múzeum mögött, az Andrássy Universitaet épületében, az egykori Festetics Palotában voltunk. Forbes Évindító Gála - 2018. január

A Nemzeti Múzeum mögött, az Andrássy Universitaet épületében, az egykori Festetics Palotában voltunk.

 

Az első vendég Juraj Vaculik, az Aeromobil alapítója volt. A szlovák cég repülő autója már valóban repül, az első modelleket 2020-ban lehet megvásárolni várhatóan 1,5 millió euróért. Forbes Évindító Gála - 2018. január

Az első vendég Juraj Vaculik, az Aeromobil alapítója volt. A szlovák cég repülő autója már valóban repül, az első modelleket 2020-ban lehet megvásárolni – várhatóan 1,5 millió euróért.

 

Juraj Vaculikot Galambos Márton főszerkesztő kérdezte a színpadon. A hátérrben a repülő autó. Forbes Évindító Gála - 2018. január

Juraj Vaculikot Galambos Márton főszerkesztő kérdezte a színpadon. A hátérrben a repülő autó.

 

Andrea Sartori, a KPMG Global Head of Sport pozíciójában dolgozó partnere a színpadon. Sartori a nemzetközi futballklubbok pénüzgyi teljesítményét és közösségi-média jelenlétét monitorozó weboldalukat és kutatásukat mutatta be. Forbes Évindító Gála - 2018. január

Andrea Sartori, a KPMG Global Head of Sports pozíciójában dolgozó partnere a színpadon. Sartori a nemzetközi futballklubok pénzügyi teljesítményét és közösségi-média jelenlétét monitorozó weboldalukat és kutatásukat mutatta be.

 

Két médiatulajdonos és Forbes címlapos beszélget. D. Tóth Kriszta a WMN.hu alapító-főszerkesztője és Varga Zoltán a Centrál Csoport alapító-tulajdonosa. Forbes Évindító Gála - 2018. január

Két médiatulajdonos és Forbes címlapos beszélget. D. Tóth Kriszta, a WMN.hu alapító-főszerkesztője és Varga Zoltán, a Centrál Csoport alapító-tulajdonosa.

 

Forbes címlaposok még! Cserpes István szemüvegben a baloldalon, mögötte Halácsy Péter Prezi-társalapító és felesége. Forbes Évindító Gála - 2018. január

Forbes címlaposok még! Cserpes István szemüvegben a baloldalon, mögötte Halácsy Péter Prezi-társalapító és felesége.

 

Novotni Anna, a Hajdú Zrt. alelnöke. Forbes Évindító Gála - 2018. január

Novotni Anna, a Hajdú Zrt. alelnöke.

 

Váradi József a magyar Forbes első címlaposa és felesége, Váradi-Bóta Kinga. Mellettük (jobb oldalt) Robert Stöllinger a KPMG vezető partnere. Forbes Évindító Gála - 2018. január

Váradi József a magyar Forbes első címlaposa és felesége, Váradi-Bóta Kinga. Mellettük (jobb oldalt) Robert Stöllinger, a KPMG vezető partnere.

 

Zettwitz Sándor a 77 Elektronika alapító tulajdonosa és Bárány László a Masterfood alapító tulajdonosa, szintén címlaposok. Forbes Évindító Gála - 2018. január

Zettwitz Sándor, a 77 Elektronika alapító-tulajdonosa és Bárány László, a Mastergood alapító-tulajdonosa, szintén címlaposok.

 

Váradi József (Wizz Air), Andrea Sartori (KPMG), Robert Stöllinger (KPMG) és Juraj Vaculik (Aeromobil, háttal). Forbes Évindító Gála - 2018. január

Váradi József (Wizz Air), Andrea Sartori (KPMG), Robert Stöllinger (KPMG) és Juraj Vaculik (Aeromobil, háttal)


Fotók: Erdőháti Áron

 

"A kő nem lesz könnyebb, ha pehelynek nevezem és az ember sem jobb, ha istennek hívom."