rövid hír

Djokovic beszállt egy covid gyógyszeren dolgozó, titokzatos dán cégbe

Zsiborás Gergő
2022. január 19. 4 perc olvasás

A koronavírus elleni oltást eddig fel nem vevő szerb teniszcsillag, Novak Djokovic egy dán biotechnológiai cég többségi tulajdonosa, a társaság oltás helyett gyógyszert fejleszt a koronavírus ellen, de elég keveset tudni róla – a cégvezető szerint eddig több mint 21 milliárd forintnyi befektetést kaptak.

Amit eddig tudunk: befektettek nem sokkal a járvány kitörése után 

  • A dán QuantBioRes részvényeinek 80 százalékát vásárolta meg Djokovic és felesége, Jelena 2020 júniusában – derül ki a társaság pénzügyi riportjából. Az ár üzleti titok. 
  • A biotechnológiai vállalat az ún. RRM technológiát használva olyan gyógyszeres kezelést fejleszt, ami meggátolja, hogy a koronavírus tovább fertőzhesse az emberi sejteket. Végeredményben ugyanazt az eredményt érnék el tablettával, amire a vakcinák is képesek. 
  • A klinikai teszteket nyáron már el is kezdhetik Nagy-Britanniában – mondta a Reutersnak a cég vezetője, Ivan Loncarevic. 
  • Nem egy hatalmas cégről van szó, egy tucat kutatójuk van, de Dánia mellett jelen vannak Ausztráliában és Szlovéniában is. 
  • A honlapjukról elég keveset lehet róluk megtudni és régen is frissült. Az amerikai Forbes megkeresésére nem is reagáltak.
  • Loncarevic a Linkedin-profilján írt arról, hogy EU-s és dán (állami és magán) alapoktól eddig 69 millió dollár (21,6 milliárd forint) befektetést kaptak.
  • Az ún. RRM (Resonant Recognition Model) technológiát használó kutatásról júniusban jelent már meg publikáció az International Journal of Sciences-ben. Az RRM segítségével Loncarevicék azt tárták fel, hogyan reprodukálja magát a vírus, és a céljuk, hogy olyan peptidet hozzanak létre, ami ezt a folyamatot megzavarhatja vagy meggátolja.
  • Loncarevic a Financial Timesnak azt mondta, hogy szerinte Djokovic nem oltásellenes, bár azt is hozzátette, november óta nem beszéltek.

Szegedi kutatók látványos vizualizációja a Sars-Cov-2 sejtközi víruslefutásáról – ezt a láncot szakítaná meg a dán cég gyógyszere.

Kulcsmondat: Djokovic és az oltások

Személy szerint ellenzem el oltást és nem szeretném, ha arra kényszerítenének, hogy az utazáshoz oltassam be magam.

Novak Djokovic egy Facebook-videóban, hat héttel azelőtt, hogy befektetett a QuantBioRes-be (2020. április)

Háttér: ausztrál szappanopera

A világ az elmúlt két hétben követhette figyelemmel Djokovic kálváriáját. A szerb világelső teniszező nem támogatja az oltásokat, és nem is oltatta be magát koronavírus ellen. Rosszul kitöltött vízumkérelme és az oltásokhoz való hozzáállása miatt az ausztrál hatóságok végül megtagadták tőle az országba való belépést, noha az év első Grand Slam tornájára készülő sztárt az Australian Open szervezői biztosították róla korábban, orvosi papírjai miatt mentességet kap a főszabály alól és így címvédőként játszhat a tornán. Azóta a francia nyílt teniszbajnokság, a Roland Garros szervezői is bejelentették, hogy csak koronavírus ellen beoltott sportolók indulhatnak a tornán. 

Djokovic még 2020 tavaszán egy Facebook-videóban beszélt arról, hogy ellenzi az oltásokat, és hogy komoly dilemmát jelenthet majd számára, ha előírják a sportolók számára a vakcina felvételét. (Tény, egyértelműen nem zárta ki, hogy beoltathatja magát, de az oltásellenesek megtalálták benne a hősüket.)

Ekkor azonban a világ még csak várta, hogy elkészüljenek az első vakcinák. A szerb teniszcsillag több tornán is részt vett, de arról nem nyilatkozott, be van-e oltva. Most kiderült, hogy a betegségen kétszer is átesett, legutóbb tavaly decemberben, erre hivatkozva kérte felmentését Melbourne-ben a szigorú ausztrál belépési szabályok alól. (Djokovic népszerűségének az sem tett jót, hogy amikor elvileg koronavírusos volt, több nyilvános rendezvényen is részt vett maszk nélkül, volt hogy gyerekekkel fotózkodott, a bemutatott covid-tesztjének QR-kódja pedig hol negatív, hol pozitív eredményt dobott ki).

A szerb teniszező az elmúlt időszakban a magánélete védelmére hivatkozva nem nyilatkozott arról, beoltatta-e magát, Ausztráliába ugyanakkor abban a tudatban indult el, hogy a vízuma rendben van, erről amúgy a verseny szervezői is biztosították. Az ausztrál politika és a hatóságok csak akkor léptek fel erélyesen, amikor látták, hogy komoly felháborodást váltott ki Djokovic külön engedélye, miközben számos ausztrál hetekig, hónapokig élt karanténban.