Jó így ünnepelni

2040 oldal Forbes kedd reggel. Az íróasztalomra mindig 10 példányt tesz egy kollégám, amikor megérkeznek a magazinok a nyomdából. Most egy kicsit magasabb a stósz: egyenként 204 oldalas a novemberi […]

Bővebben

Devizahitellel, válás után, három gyerek mellett épített milliós kencebizniszt egy nyíregyházi anyuka

Az 90-es évek elején járunk, Nyíregyházán. Polgári Erika huszonéves fodrász, teli ambícióval, folyton valami üzleten töri a fejét. Ezt a környezete is látja, így amikor itthon megjelenik az első MLM-es cég, az Amway, őt is megkeresik. Ha jól beszélsz és sok az ismerősöd, nyert ügyed van, és ez így is volt, mellékállásban is szép összeget gyűjthetett, aki jól csinálta. Nem túlzás azt mondani, hogy ebben az időben mindenkinek volt egy közeli vagy távoli ismerőse, aki ilyen termékeket értékesített mellékállásban.

Kezdő lépések

Bármennyire is idegenkedünk attól, hogy termékbemutatókkal zaklassuk az ismerőseinket, a Közvetlen Értékesítők Szövetségének tájékoztatása szerint az MLM ma sem lejárt lemez. Hazánkban legalább félmillió ember keres ebből, az ágazat 2017-ben 54 milliárdos forgalmat termelt Magyarországon. Elég csak rápillantanunk a legnagyobbak éves árbevételeire. Az Avon, Amway, Forever Living Products eszerint a legnagyobbak, de az Oriflame, Lux Hungária, NuSkin és a Zepter is milliárdos árbevételt produkál.

Erika is egyre jobban belerázódott a közvetlen értékesítésbe. Az Amway-ről Oriflamre, majd Avonra váltott. „Amikor az Avonnál megpályáztam és megkaptam egy vezető tanácsadói állást, feladtam a fodrászatot és csak erre koncentráltam. Az MLM-es cégek nagy hangsúlyt helyeznek arra, hogy az értékesítőik megbecsülve érezzék magukat, meglegyen az önbizalmuk. Azt tanították, célokat kell megfogalmazni, amit érdemes papírra is vetni. „Emlékszem, én azt írtam, szeretnék egy saját MLM-es céget magyar termékekkel. A NaturComfort Kft. nem pont ilyen, de magyar termékeket értékesít. Hosszútávon azonban komolyan gondolkodunk azok, hogy a telemarketing mellett az MLM-es működést is beindítsuk” – mondja Erika.

Hét szűk esztendő

Az Avonos karrierje 10 évig tartott és szinte a házasságával együtt ért véget. Ott maradt három gyerekkel, pénz nélkül, devizahitelekkel. Mivel a MLM-ben már nagy tapasztalata volt, egyedül ebben látott lehetőséget. „Sok dologba belevágtam, még konyhai gépeket és mágneses orvosi berendezéseket is árultam. Ez az állapot hét évig tartott” – meséli. A hetedik év végén egy mágneses orvosi gépeket értékesítő cégnek dolgozott, vacsorával egybekötött termékbemutató keretében értékesítették azokat. Az embereket célzottan hívták meg ezekre, olyanokat, akikről egy előzetes felmérés után tudták, ízületi és egyéb problémákkal küszködtek. Erika korábban árult egy német lóbalzsamot, amit különböző ízületi problémákra ajánlottak. Támadt egy ötlete: baráti kölcsönből vásárolt a termékből és felhívta azokat az embereket, akikről a telefonos felmérés után konkrétan tudta, hogy ízületi problémáktól szenvednek. Megpróbálta eladni nekik a lóbalzsamot. Csak közeli címeket hívott, mert annyi pénze sem volt, hogy telitankolja a kocsiját. Tetszett az embereknek, megvették, és ő még aznap ki is szállította.

 

Fotók: Sebestyén László

Telemarketinges siker

Valahogy így indult a NaturComfort Kft. Hogy nagyobb legyen az árrés, a következő adagot már közvetlenül a gyártótól vette meg egy osztrák IWIW-es ismerőse segítségével. A telemarketinget sokan lesajnálják és nem tudják elképzelni, hogyan lehet eladni telefonon egy krémet. Akinek pörög az élete, annak ez nehezen emészthető, de aki egyedül van, idősebb, az nyitottabb egy beszélgetésre. A versenytársakkal együtt a térségben körülbelül 300 telemarketinges dolgozik naponta, ebből is látszik, hogy van létjogosultsága ennek a műfajnak.

„Hiteles voltam, jól tudtam beszélni, pedig célzottan sosem tanultam telemarketinget. A mi célcsoportunk akkor és továbbra is főleg az idősebb korosztály, hisz nekik lehet nagyobb szükségük ezekre a termékekre, és ők azok, akik nyitottak a telemarketingre. Itt vidéken nagyon jellemző, hogy az idősebbek magányosak, egyedül vannak, örülnek, ha valakivel beszélgethetnek, ha valaki törődik velük” – emlékszik vissza Erika ezekre a kávézós-sütizős beszélgetésekre.

A termék és a célcsoport tehát nagyon szerencsésen találkozott. Az üzlet beindult, pár hónap alatt egyértelművé vált, hogy vállalkozni kell. Erikát mindig a józan paraszti esze vitte előre, nem csinált nagy ügyet az alkalmazottak felkutatásából sem, mindent a helyi viszonyokra szabott, egyszerűen feladott egy hirdetést a helyi újságban, majd a jelentkezőket ő maga képezte ki. Ma már külön képzési központja van a cégcsoporton belül, ahol egy 4*4 órás alapképzés után ülhetnek először telefonhoz a telemarketingesei. Az otthoni telefonvonal gyorsan bővült, a házat pedig irodává alakították, még a pincében is dolgoztak. „A lányaimmal egy albérletbe költöztünk, mert a házunkat már kizárólag irodának használtuk. A sikerek ellenére elég hamar jött a megtorpanás is, mert egyre szaporodtak a különböző típusú lóbalzsamok. Megtörtént, hogy kivittük a rendelést és visszaadták, mert olcsóbban kaptak egy másikat a patikában

 Nem volt egyszerű megmagyarázni, hogy a miénk jobb minőségű, ha 3000 forint helyett megkapja 500-ért, akkor azt fogja megvenni”

Megszületik a Magyar Családi Balzsam

Jó üzleti érzékkel kitalálta, hogy saját balzsamot kell gyártatniuk, ahhoz, hogy egyedivé válhassanak és tovább tudjanak növekedni. Ez 2011-ben történt. Kerestek egy bérgyártót és kevertettek egy nagyon magas hatóanyag tartalmú gyógynövényes krémet ízületi panaszokra. Ez lett a Magyar Családi Balzsam. Nem sokkal később váltottak, az összetétel finomodott. Ma a Charlotte Cosmetic Kft.-vel gyártatnak.

„Örültek nekünk, mert nem azt mondtuk, hogy itt van 100 forint csinálj belőle valamit.

Mi minőséget akartunk és ez a mai napig fontos számunkra” – teszi hozzá. Az első évben, 2011-ben már több, mint 26 millióra kúszott az árbevétel. A termékfejlesztések ellenére a balzsam azóta is a legkeresettebb, annyira, hogy az eladást is balzsamban mérik. Egy 250 ml-es balzsam 5450 forintba kerül, nem több mint a konkurenciánál. Csodát nem, csak fájdalomcsillapítást és gyulladáscsökkentést remélhetnek a vevők, de Erika szerint ez pont elég annak, akinek minden lépés fájdalmas. Bár a weben és gyógyszertárakban, bioboltokban is ott vannak a termékeik országszerte, ma is telefonos tanácsadás keretében adják el a legtöbbet. Havi 5 ezret, míg a boltokban, patikákban 300, a weben keresztül 200 darabot. A második évben, 2012-ben már 100 millió felett volt az éves árbevételük. Ekkor nyitottak Debrecenben és Kisvárdán is telephelyet, de azóta van már további 3 településen jelen vannak, sőt Szlovákiában és Romániában is.

 

Nyugdíjasok a vonalon innen és túl

Kezdetben a környékbeli telefonkönyvből kezdeményezték a hívásokat, és bár most is vannak hideghívások, többségében a törzsvásárlókkal kell a kapcsolatot tartani.

Ma 130 munkavállaló dolgozik a NaturComfort cégcsoportban, ebből 110-en ülnek naponta a telefon mellett.

Nagyobb részük nő, többen az alacsony nyugdíjukat próbálják meg ilyenformán kiegészíteni. Ilyen Battáné Rézi is, aki nyugdíjasként majdnem az indulástól dolgozik telefonos munkatársként. Hideghívásokkal kezdte, de ma már csak törzsvásárlózik: „Évekkel ezelőtt még kevesebb gyógynövényes készítmény volt a piacon, könnyebb volt értékesíteni. Szeretem ezt a családias légkört, és rengeteg pozitív visszajelzést kapunk azoktól, akik használják a termékeinket. Úgy érzem, tudok az embereknek segíteni.” Hasonlóan nyilatkozik Keresztesi István, vagy Pista, ahogy mindenki hívja. Ő a legidősebb a cégnél, idén tölti a 71 évét.

 

A Magyar Családi Balzsam mellett ízületi problémákra való kapszulákat, teát is árulnak, de ránctalanítóért, mellfeszesítőért sem kell máshová menni. Különböző egzotikusnak hangzó készítményeket is árulnak, például süngomba kapszulát 14900 Ft-ért, ami állítólag jó az idegrendszernek, vagy folyékony liposzómás C-vitamint és egyéb immunvédő termékeket. Ezekből néhány száz darab fogy havonta.

A másolók is megélnek

A sikert persze mások is megneszelték, és indítottak hasonló vállalkozást helyben. A Marketingshop Kft Jégvirág balzsamot, a Global Partners System Kft. a Mester balzsamot, a HerbaDoctor Kft. Aranymenta Balzsamot is értékesít, mindannyian nyíregyházi telephellyel, de úgy tűnik, a piac elbír ennyi szereplőt. A NaturComfort Kft. tavalyi árbevétele 470 millió volt, eddig 120 ezer Magyar Családi Balzsamot adtak el. Erika már nem vesz részt a napi feladatokban, de a stratégiai döntésekben továbbra is ő az első ember. Míg az első balzsamcímkét egy pályakezdő kollégájával tákolta össze, – amit egyébként féltve őriz a szekrényében –  ma már komoly csapat dolgozik a mostani arculatváltáson, amelynek célja, hogy szélesítsék a célcsoportot. Mitől jobb a NaturComfort Kft. mint a versenytársainál kérdésre Erika ezt válaszolja: „Vannak versenytársak, akik lemásolták az ötletet, de az a törődés és korrektség, amivel mi a vásárlók és a dolgozóink felé fordulunk, az egyedivé tesz bennünket.”

 

Olvasd el Üzlet rovatunk további cikkeit!
Ezeket láttad?
Címkefelhő