Szabadság, intimitás

Most akkor a koronavírus. Addig sem kell klímaszorongani és a populizmus terjedése, a menekültek áradata miatt aggódni. (Rád nem vonatkozó szorongás igény szerint kihúzható.) A vírus előnye, hogy közelebb van, […]

Bővebben

Bécsben nyit kampuszt a CEU

A Közép-európai Egyetem (CEU) kuratóriuma csütörtökön bejelentette, hogy az amerikai akkreditációjú mester és doktori programjaira jelentkező új évfolyam hallgatói a 2019-20-as tanévtől a CEU új, bécsi kampuszán fognak tanulni. A költözés 2018. december elsejétől indulhat.

Az egyetem közleményében azt írja: “A döntés oka az, hogy a magyar kormány eddig nem írt alá olyan nemzetközi egyezményt, amely lehetővé tenné, hogy a CEU New York-ban akkreditált amerikai intézményként szabadon működhessen Budapesten”. New York állammal kellett volna megállapodnia a magyar kormánynak, ez nem sikerült: véglegesítették a tervezetet, de a magyar kormány végül sosem írta alá.

Michael Ignatieff, a CEU rektora szerint, minden szükséges lépést megettek, hogy megfeleljenek a lex-CEU-nak, “addig vártak, amíg ez lehetséges volt”. Az egyetem szerint a döntést előtt a magyar kormányzat tovább szűkítette a tanszabadságot, törölte a társadalmi nemek tanulmánya szakot, és büntetőadók kilátásba helyezésével korlátozta a migrációval kapcsolatos kutatásokat.

“A CEU szándéka mindig is az volt, hogy Budapesten maradjon, ahol több mint 25 éve van az otthona. A magyar kormányzat azonban 2017. áprilisa óta jogi bizonytalanságban tartja az intézményt” – írják. Ez azt is jelenti, hogy a lehető legtöbb kutatási és oktatási tevékenységet megtartják Budapesten.

A 2019-20-as tanév elsőéves hallgatói Bécsben kezdik meg tanulmányaikat, és ott kapják meg amerikai akkreditációjú diplomájukat. A már korábban beiratkozott diákok Budapesten fejezhetik be tanulmányaikat. Arról, hogy a CEU oktatói és dolgozói hol végzik majd munkájukat, a CEU közösségével folytatott konzultáció után döntenek.

Oszd meg!