Egy kis megszakítás után folytatódik mindenről is véleményt formáló rovatom. Az utóbbi pár hét szinte összefolyt, kis Balaton, kis Ciprus, némi munka, egy kis betegséggel fűszerezve. És bár jöttek érdekes hírek, annyira sok izgalmas dolog mégsem történt. De az is lehet, hogy éppen én álltam háttal a világnak, vidáman pancsolva a dugig tömött csopaki strandon vagy heverésztem a ciprusi tengerparton.
A Cápák között egyik befektetője, Balogh Péter sorozatot indított a Forbes.hu-n. Petya minden hétvégén személyes élményeivel együtt kommentálja a hét fontos üzleti híreit.
Jártam az EFOTT nulladik napján is, ahol egy egyetemi startup versenyen zsűriztem. A HSUP (azaz Hungarian Startup University Program) első tanévét zárta, figyelemreméltó eredménnyel. A programot a tanév elején indította az NKFIH (Nemzeti Kutatási Fejlesztési Innovációs Hivatal), huszonegy egyetem részvételével. A startup oktatásban résztvevő kétezer egyetemistából került ki az a közel 500, akik együtt 100 csapatot alkotva kidolgozták a startup ötletüket, és ehhez ösztöndíjat is kaptak. Ebből a mezőnyből a 9 legjobb pitchelt nekünk, a zsűrinek.
Ami az egészben a legjobban megfogott, hogy menet közben néha el is felejtettem, hogy akiket kérdéseinkkel sorozunk, azok “csak” egyetemisták és nem “felnőtt” startupok.
Többüknél is azt éreztem, hogy idővel belőlük is lehet majd egy újabb sikersztori a Forbesban, a csapatokból mindenképpen,
de néhol akár az induló ötletből is. És bár nagy kritikusa vagyok az egyetemi oktatásnak, ez most tetszett. A vállalkozást, a cégépítést sokkal többeknek és sokkal hamarabb kell oktatni, mert hasznosabb és fontosabb, mint a legtöbb tanult tárgy. És minél több diák tudja “élesben” is kipróbálni, annál több és jobb vállalkozónk lesz pár évvel később. Mert vállalkozónak lenni menő. És külön öröm, hogy szeptembertől új szárnyakat kap a program, várhatóan triplázva a résztvevők és támogatott projektek számát. Riszpekt!
Sok bukta kell ahhoz, míg nagyot gurít egy vállalkozó
A startup ökoszisztéma visszatérő kérdése, hogy ki és milyen formában finanszírozza az “utánpótlást”. Ugyanis a nemzetközi statisztikák egyértelműek – legtöbbször nem a vállalkozók első cégei lesznek világsikerek, és a sikeres startup alapítók többsége nem egyetemista, hanem átlag 40 éves, tapasztalt vállalkozó. De ha nincs elég első bukta finanszírozva, akkor kevesen jutnak el odáig, hogy a sokadik kísérletükkel nagyot gurítsanak.
A startup ökoszisztéma visszatérő kérdése, hogy ki és milyen formában finanszírozza az utánpótlást. Fotó: Orbital Strangers
A piac egyértelműen nem tudja ezt egyedül megoldani, azaz szükség van az állam részvételére. De hogy ezt inkább a Hiventures tőkebefektetésével, az induló vállalkozóknak kiírt pályázatokkal, vállalkozói támogatott hitelekkel vagy egyetemi programokkal hatékonyabb csinálni? Szerintem mindegyikre szükség van, és mindig örülök, ha bővül ez a kör. És félreértés ne essék, nem a startup ökoszisztéma problémája ez, hanem a vállalkozói ökoszisztéma (azaz a gazdaság) problémája.
Magyarország a rendszerváltás után 32 évvel még mindig komoly lemaradásban van vállalkozókból, vállalkozói tudásból, és ez a versenyképességünkre is kihat.
Javítás
Az utóbbi hetek egyik hatalmas híre, ami szerintem kicsit az orvoslás jövőjét is megmutatja, hogy a Moderna elkezdi a HIV elleni vakcinák emberen tesztelését. Mindaz a technológia, amiken évek-évtizedek óta dolgoznak a gyógyszercégek, amiket a covid miatt rohamtempóban piacra is kellett dobjanak, most végre túl is lép a koronavírus elleni védekezésen. Hamarosan érkezik tőlük a Brazíliában csecsemőket megnyomorító Zika vírus elleni vakcinájuk is, és ugyanezt az mRNS alapú technológiát a rák gyógyítására is bevetik. De nem csak a Moderna vág bele ebbe, a Pfizer is ilyen irányba vásárolgatott éppen a héten. Az új technológiák, az emberi szervezet ilyen szintű “közvetlen” javítása és segítése nem is annyira új, mint hinnénk.
A kétezres évek elején már nagyon ígéretes eredményeket értek el a génterápiában, a páciensek sejtjeiben átprogramozva a DNS-ük betegséget okozó szakaszait.
Aztán egyetlen tragikus halálesettel ment az egész a lecsóba, és körülbelül húsz évnek kellett eltelnie, hogy újrakezdődjenek a kísérletek és folytatódjon a kutatás.
Bár az mRNS vakcina és a génterápia nem ugyanaz, de a covid vészhelyzet miatt számtalan új technológia került úgy sikeresen tömeges használatra, hogy azok már biztosan velünk fognak maradni. És ezzel végre az emberiség a baktériumok után a vírusok elleni is fel tudja venni a kesztyűt. Ki tudja, talán még a rákkal is. (Öntrollkodás: vagy akár az emberiséget évmilliók óta kísérő, máig gyógyíthatatlan egyszerű náthával is 🙂
Ember kontra gép
Nagy hírek vannak az autóiparban is. Tizenkét évvel a projekt hivatalos bejelentése után újabb mérföldkőhöz érkezett a Google önvezető taxi projektje, a Waymo. A tavaly tavaszi Phoenix-i indulás után most San Franciscoban kezdte meg a publikus tesztelést a szolgáltatás. Bár még minden autóban ül egy ember, és valószínűleg a központban is jut egy ember minden autóra, az már javarészt magát vezeti a dimbes-dombos nagyváros útjain.
Attól függően, hogy milyen lábbal kelek fel, úgy látom bele az eredményekbe a két végletet.
Egyrészt azt, hogy lassan, de elkerülhetetlenül érkezik egy új kor, amiben az önjáró gépek veszik át a terepet a közlekedésben. Ez persze rossz hír a világban dolgozó pár tízmillió hivatásos járművezetőnek. De idővel kevesebb balesetet, hatékonyabb forgalomszervezést, kisebb környezetszennyezést is jelenthet majd.
„Ha cinikus akarok lenni, akkor az önvezető taxik eredménye a kicsivel olcsóbb taxizás lesz.” Fotó: Orbital Strangers
Másrészt azt, hogy a forradalmi változások mennyire lassan és mókásan alakulnak néha. Azt juttatja eszembe, hogy Japánban már évek óta humanoid robotok is dolgoznak néhány nagy vasútállomáson, akikkel lehet beszélgetni, lehet tőlük információt kapni és jegyet vásárolni. Persze egy ilyen robot nagyon drága és törékeny jószág, ezért mindegyik mögött fél méterre ott áll a személyzet, aki felügyel, szolgál és véd. (Öntrollkodás: De az sovány vigasz a robotok miatt utcára kerülő jegypénztárosnak, hogy egy 3 hetes OKJ-s képzés után robotőrként új karrierbe kezdhet majd.)
Persze a rövidtávú hatékonytalanság átmeneti. Az első vonatokat először gyalogos, majd lovas “felvezető” követte minden útján. Az első automobilokat szintén.
Ezt az időszakot ki kell finanszírozni, milliárd dollárokat öntve a technológia fejlesztésébe, tanításába, lépésről lépésre csökkentve azoknak az eseteknek a gyakoriságát, amikor emberi beavatkozásra van szükség.
De még ha ezen túl is lesz a cég idővel, a középtáv még akkor sem fantasztikus. A lerobbant autóval minimális fizetésért güriző, ha kell hányást is takarító emberi taxisofőr helyett a luxusautóra épített csodaszámítógép, a központi felügyelet, az autók rendszeres takarítását végző “garázs”, mind csökkenti a szép új megoldás gazdaságosságát. Ahogy annak a “rugalmasságnak” a hiánya is, amit oly sokszor megkövetel a taxisoktól az adott helyzet vagy ügyfél. És amit kínál, az végül mégis ugyanaz lesz. Elvisz A pontból B pontba. És ha cinikus akarok lenni, akkor az önvezető taxik eredménye a kicsivel olcsóbb taxizás lesz, ami önmagában nem fogja feje tetejére állítani a világot. És valószínűleg a lassú skálázásnak is az egyik fő oka, hogy még nem látszik az út a profitábilis működésig.
Amikor a magyar piac a franchise adó
Nyár ide vagy oda, a portfóliócégeim is folyamatosan szolgálnak újabb és újabb izgalmakkal. A Logiscool csapata tovább folytatja a globális terjeszkedést, nagyjából egyszerre nyitva meg első iskoláit Új-Zélandon, Nigériában és Kanadában. Ami sejthetően három nagyon különböző piac, és ilyen szintű terjeszkedés hagyományos modellben nehezen lenne elképzelhető, de ők egy franchise hálózatot építenek, amibe egy-egy országért vagy régióért felelő “master franchise” partnerek csatlakoznak, akik saját helyi tudásukat, kapcsolatrendszerüket is behozzák, így illesztve a helyi körülményekre és igényekre a központi koncepciót. Magyarország, kis országként javarészt “franchise átvevő” piac, azaz a nagy nemzetközi hálózatok jönnek be ide, és alig pár sikeres sztorink van, amikor ez a másik irányba valósul meg. Pedig üzletileg egy nagyon jól kitalált modellről van szó, ugyanis választ ad a két legégetőbb kérdésre, ami skálázás közben egy céget nyom.
Rendszeresen visszatérő vita befektetői körökben, hogy vajon egy franchise az startup -e. Fotó: Orbital Strangers
Egyrészt a terjeszkedés finanszírozását nem az “anyacég” kell kigazdálkodja, hanem a csatlakozó partnerek fedezik egy-egy új egység megnyitását, felfuttatását, és ezen túl csatlakozási díjat is fizetnek a központ számára. Másrészt helyi piacismeretet, tudást és kapcsolatrendszert is hoznak be, azaz ami nekünk egy új, ismeretlen piac, az nekünk hazai pálya. Rendszeresen visszatérő vita befektetői körökben, hogy vajon egy franchise az startup -e. Startupnak ugyanis azt tekintjük, ami nagyon jól skálázható, és a későbbi cégértékhez képest kicsi a finanszírozási igénye. A skálázhatóság alapja ugyanis az, hogy a cég javarészt szellemi tulajdont állítson elő, amit utána nagy, jól skálázódó volumenben tud hasznosítani. Egy jól fejlődő franchise központ szerintem ugyanúgy teljesítheti ezeket, mint egy szoftvercég, még akkor is, ha egy programozóiskola, vagy éppen egy mosodahálózat. És talán több sikeres hazai franchise hálózat nőne nemzetközire, ha ezt több befektető gondolná így.
Klassz nyár volt, egy kicsit mindenki fellélegzett. Nyaraltunk maszk nélkül, barátkoztunk két méternél közelebbről, sütött a nap és csobbant a Balaton.
De a munkamániás felem már várja, hogy újra beinduljon az élet, jöjjön szeptember és újra felpörögjön az üzlet. Az időjárás pedig gondoskodik róla, hogy a nyaralós üzemmódból könnyebb legyen a visszaváltás. Talán a budapesti vendéglátás is magához tér, ha kifut a balatoni szezon és újra lesz szakács, pincér, személyzet.
Borítókép: Balogh Péter, befektető, cápa. Fotó: Orbital Strangers
