Üzlet

Az Amazontól is beszedné az állam a különadót a járványügyi védekezéshez?

Forbes
2020. április 20. 3 perc olvasás

A kiskereskedelmi különadóról szóló rendelet a Magyarországra értékesítő online kereskedőket, így az Amazont is megadóztatná. Sokmilliárdos összegről lenne szó, kérdés, hogy be tudja-e szedni az állam.

A korábban megjelent kormányrendeletekkel ismét különadókat vezetnek be Magyarországon, köztük a kiskereskedelmi szektorra is. Ez kísértetiesen hasonlít a 2010-ben egyszer már bevezetett bolti kiskereskedelmi különadóra, azonban van benne egy csavar – állítja dr. Fehér Tamás, a Jalsovszky Ügyvédi iroda partnere.

A kiskereskedelmi különadó érdekessége, hogy az a Magyarországra értékesítő online kereskedőket is megadóztatná – vagy legalábbis megpróbálja.

Legalábbis erre lehet következtetni a kormányrendelet szövegéből, amely a „nem fióktelep” útján folytatott kiskereskedelmi tevékenységet is adóztatja, ha a terméket Magyarországon adják át a vevőnek. Ennek értelmében pedig az adót ugyanis nemcsak a hagyományos magyar áruházláncoknak kell fizetniük, hanem a külföldi internetes kereskedő társaságoknak is.

„Úgy tűnik tehát, hogy a magyar pénzügyi kormányzat a járványhelyzet alatt egy csapásra megoldotta azt a sokakat régóta foglalkoztató kérdést, hogy vajon miként lehet vagy érdemes megadóztatni az olyan külföldi e-kereskedőket mint amilyen például az Amazon, vagy mondjuk a kínai Alibaba.”

Nem kis összegről van szó: egyes becslések szerint a magyar e-kereskedelmi piac évi 1000 milliárd forintos forgalmú, aminek akár a fele is külföldi kereskedőket illethet. Ez nagyságrendileg a magyar Spar vagy a magyar Lidl éves árbevételének felel meg.

Azt ugyanakkor nem tudni, hogy ezen az árbevételen milyen arányban osztoznak a „nagyok” – márpedig, mivel az új különadó sávosan progresszív, nem mindegy, hogy mondjuk az Amazon 1 milliárd vagy 100 milliárd forint erejéig részesedik-e a magyar piacból. Márpedig abból kiindulva, hogy az Amazon Egyesült Államokon kívüli forgalma 2019-ben 74,7 milliárd dollár volt, amelyből néhány tizedszázalékkal itthoni vásárlók is részesedtek, ez komoly adóbevételt jelenthetne a magyar államkasszának is.

A legérdekesebb kérdés Fehér Tamás szerint, hogy ezt az adót miként fogják befizettetni a külföldi kereskedőkkel. „A magyar adóhatóságnak van valamilyen szintű rálátása erre a piacra, hiszen a jelentősebb volumenben távértékesítést végzőknek – elvileg – be kell fizetniük a magyar áfát. Ebből pedig az árbevétel is könnyedén meghatározható. Más kérdés, hogy mit szólnak majd azok a külföldi kereskedők, akik hirtelen az áfa fizetési kötelezettségük mellé a magyar különadóról is csekket kapnak” – mondja az ügyvéd.