Na, valahogy így lett Mészáros Lőrinc a leggazdagabb magyar

2020-ban egy sikeres nyomtatott magazinból tudod meg, hogy Mészáros Lőrinc Magyarország leggazdagabb embere, immár másodszor. Ezt azért nehéz lett volna előre látni. Nem úgy értem, hogy tavaly nehéz lett volna […]

Bővebben

A Google titkárnőt csinált az Assistantből, aki helyettünk telefonál

Imádok ráparázni a technológiai újításokra, a vadászpilótát gond nélkül lelövő mesterséges intelligenciára, a farönkön egyensúlyozó, dobozról hátraszaltózó harci robotokra, és szerencsére a Szilícium-völgy hetente kitermel valami pöpec újdonságot, ami miatt kettővel nehezebben csukódik a szemem esténként.

Ezúttal a Google szállította a varázslatot, fogták az Assistant szolgáltatást, és addig tömték szteroiddal, amíg ez nem lett belőle:

 

A videón tényleg csak annyi történik, hogy a telefonunknak megmondjuk, hogy szeretnénk fodrászhoz menni, és ő helyettünk felhívja a szalont, tárgyal az időpontról, mindezt úgy, hogy a vonal végén ülő fodrásznak nem esik le, hogy nem egy hús-vér emberrel beszél. A Google szerint pár héten belül elérhető lesz ez a funkció (a Duplex névre hallgat), nyilván Magyarországon még várnunk kell rá, az amerikaiak viszont már most örülhetnek, mert hat új hangot is kapott a szolgáltatás, ráadásul az egyik közülük John Legendé.  Egyébként nem olyan meglepő, hogy ekkorát villantottak – a konkurens Apple Siri-je is ügyes, viszont idéntől az iPhone-okra is elérhető az Assistant, tehát készüléken belül is megindult a verseny, hogy melyik szolgáltatás hatékonyabb.

 

"A konformitás az egyik legszomorúbb dolog, ami a kreativitással történhet."

Evan Spiegel, a Snapchat alapítója