A Milestone Intézetről legtöbbeknek az juthat eszébe: elitképzés. Ha az elit szó alatt minőséget és versenyképességet értünk, nem pedig arrogáns intellektuális fölényt, akkor igen, a Milestone valóban elit képzést ad. A három alapító, Léderer Dániel, Greskovits György és Zeitler Ádám sokrétű külföldi tapasztalattal a hátuk mögött olyan iskolát hozott létre itthon, ami középiskolásokat készít fel külföldi – főleg brit – elitegyetemekre, de ugyanilyen fontos, hogy haza is hozzák a tudást. Léderer Dániellel a magyar közoktatás árnyalt helyzetéről, benne a Milestone sokszor félreértett szerepéről, a humán tőke piaci erejéről és a nemzetközileg lemaradó felsőoktatásról is beszélgettünk.
Mi a legszembetűnőbb különbség aközött a mindset között, amit a külföldi egyetemek keresnek és aközött, amit ti láttok a középiskolásokon, akikkel foglalkoztok?
Problémamegoldási készség, vitakultúra, kritikus gondolkodás, elképesztő nyitottság, hogy megérts, felfedezz dolgokat és persze komoly szorgalom, hogy leülj és elolvasd az irodalmat, ami egy tudományos kérdés megválaszolását segítheti. Sokan gondolják, hogy ez nincs meg az állami oktatási intézményekben, ez árnyaltan igaz, van, ahol nyomokban sincs meg, de bizonyos helyeken, bizonyos tanároknál abszolút megvan. De ahol megvan, ott az árral szemben úsznak, mert a közoktatás funkciójából adódóan és a kötött tanrendnek köszönhetően nem tudja olyan könnyen lekövetni az éppen uralkodó tudományos diskurzust vagy technológiai fejlődéseket. Nálunk tudósok, kutatók, üzleti szférában dolgozó szakemberek tanítanak, akik komoly elméleti alapokra építve a legaktuálisabb tudást tudják behozni. A Milestone-nak megvan az a luxusa, hogy ezen felül tud kerekedni és a sokszínűségéből adódóan olyan műhely jöhet létre, ahol interdiszciplináris és diskurzív oktatás folyhat, ami nagyon-nagyon fontos.
A Milestone létrehozása reakció volt vagy igényteremtés?
Külföldi tanulmányaink során azt tapasztaltuk, hogy Magyarország számára a kulcs bármilyen fejlődéshez, a gazdaság, a cégek, az ország fejlődéséhez, a humán tőke. Azt láttuk, hogy Magyarországon nincs olyan modell, ami ebben tudna tudatosan segíteni, ami választ adhatna a „brain drain”-re (agyelszívás), mint a globalizáció hatására. Azt láttuk, hogy ha ügyesek vagyunk, akkor erre tudunk proaktív választ adni, ami az országot versenyképessé tudná tenni. Mi nagyon fiatalon mentünk ki külföldre és azt láttuk, hogy nagyon meghatározó ez az időszak a szocializáció, a network szempontjából. Ha ebben a kritikus pontban mennek ki a fiatalok külföldre, és teszik ezt közösségbe fogva, az nagyon nagy hozott értékkel tud bírni.
Ez a kritikus pont az egyetemi évek?
Igen, és emellett fontos, hogy mi a középiskolai évek alatt mögé teszünk egy közösséget. Ez egy fontos szempont volt, mert ha nincs kapcsolati hálód, sokkal kisebb az esélye, hogy visszagyere, de a kintlétet is erősen segíti. Így van hova visszajönni és visszahozni a tudást.
Akkor a létrehozás reakció volt.
Így van. De a brain drain jelensége nem csak itthon létezik. A félperifériából- perifériából mindig a nagyon fejlett központok, városok felé mennek az emberek. Az volt a célunk, hogy egy olyan intézményi modellt alakítsunk ki, ami ezt a kihívást egyfajta circle economyként (körforgásos gazdaság – a szerk.) megválaszolja. Láttuk, hogy menet közben becsatornázni már késő, kezdjük el akkor a legelején.
Ezt piacként láttátok vagy társadalmi felelősségvállalásként?
Is-is. Társadalmi felelősségvállalás, hogy akinek van olyan szerencséje, hogy külföldön tud tanulni, annak kötelessége visszaadni a társadalomnak. Mikor kint voltunk, láttuk, hogy az ember sikeréhez szervesen hozzátartozik az anyagi siker mellett, hogy mit hagy hátra az utókornak. Emellett a 21. század legértékesebb tőkéje a humán tőke.
Szemben azzal, mikor pár száz éve kikötőhöz vagy nyersanyagokhoz való hozzáférés jelentette egy ország sikerének alapját, ma az agyak határozzák azt meg. Kevés olyan üzleti modell van, ami erre tudatosan befektetésként építene. A Milestone üzleti modellje erről szól.
Az előttünk álló minta a legjobb amerikai egyetemek gazdálkodása volt, ahol a tandíj olykor csupán 10-15 százaléka a teljes bevételnek, míg különböző patentekből, kutatásokból, befektetésekből, alumnitámogatásokból jön össze a többi.
Zeitler Ádám, Léderer Dániel és Greskovits György 2010-ben alapították a Milestone Intézetet. Az első évben öt diákjuk volt.
Fotó: Sebestyén László
A patent mint szabadalom itt az oktatási módszeretekre vonatkozik?
A növekedésünknek most két iránya van, az egyik az oktásra épül, a másik a tudás visszahozatalára. Létrehoztuk az oktatási modellt, ami nemzetközileg is sikeres, annyira, hogy benne vagyunk a top tízben a legjobb egyetemek felvételi statisztikái szerint a világban, és amiért angol bentlakásos elitgimnáziumok vezetői jönnek Magyarországra tanulmányi utak keretében megnézni, hogy mi hogyan csináljuk. Tehát van egy versenyképes oktatási modell, amit szabadalmasított licenszként szeretnénk külföldre vinni, a világ különböző pontjain hasonló intézményeket nyitni és részben ebből a bevételből finanszírozni a magyarországi működést, hogy minél több ösztöndíjat adhassunk. A másik irány pedig a Tudáskikötő létrehozása, ami egy olyan intézménykoncepció, ahol a tudás “kikötőmestereiként” segítjük visszacsatornázni a tudást és a tehetségeket, hogy ezzel segítsük cégek, nonprofit szereplők és állami intézmények nemzetközi versenyképességét. Ennek első lépése volt a Milestone tanácsadó üzletágának a megalapítása két éve.
Szóval a Milestone-t viszitek külföldre.
Az oktatási modellt, igen. Itthonról biztosítanánk a külföldön lévő oktatási intézményhálózat számára a tudást, az informatikai rendszert a tanárok képzését, a supportot és a budapesti központunk egyfajta bemutatókonyha lenne.
Van már aktív együttműködés konkrét külföldi szereplőkkel?
Most tanulmányi utakra jönnek hozzánk és jelenleg a külföldi terjeszkedéshez keressük a megfelelő befektetőket. Nagyon érdekes, mert ezekből a beszélgetésekből azt tapasztaljuk – a Milestone-ról itthon elgondolt képpel szemben, miszerint a Milestone azért életképes mert nem jó a magyar oktatás, – hogy a legdrágább és legnevesebb brit bentlakásos iskolák oktatási programjához képest is versenyképes amit nyújtunk.
Lehet, hogy Magyarországon az oktatással baj van, de a Milestone-nak nem ezért van létjogosultsága, hanem azért, mert olyan oktatást biztosítunk, ami nem része a közoktatásnak. És ez nem Magyarország-specifikus.
Az elitképzés és a társadalmi felelősségvállalás ugyanazt jelenti, egymáshoz szükséges?
Nálunk az elit egyrészt jelent egy minőségi elvárását, ami a nemzetközi versenyképesség része. A nemzetközi elit szempontjából azt gondoljuk, igen, elit vagyunk. Emellett van egy olyan bibói értelmezése is az elitnek, ami annak társadalmi felelősségéről szól. Ezt nagyon komolyan vesszük. Itt a legfontosabb kérdés persze, hogy hogyan lehet bekerülni az elitbe és mit kezdenek annak tagjai azzal, hogy nekik egy bizonyos oktatás megadatik.
Jó, hogy említed, hogy megadatik. A Milestone működése nem éppen konzerválja az oktatási lehetőségek különbségeit?
Itt a kérdés mindig az, hogy a Milestone mennyire tud ösztöndíjat, támogatást szerezni, hogy minél több hátrányos helyzetű diákot vegyen fel. Az egyéves roma felzárkóztató programunkat pontt azzal a céllal hoztuk létre, hogy roma diákokat készítsünk fel angolból és a tudományos gondolkodásra, hogy nálunk tanulhassanak tovább. Nyilván az, hogy mennyi ösztöndíjat adunk, azaz mennyi ösztöndíjra kapunk mi is támogatást magánszemélyektől és cégektől, meghatározza, hogy mennyire tudunk diverzek lenni. Az biztos, hogy mint minden jó oktatási intézménynek, nekünk is érdekünk – nem csak a társadalmi felelősség miatt, hanem még üzleti szempontból is –, hogy itt diverz diákság legyen. Akkor fogsz tudni behozni jó tanárokat, akkor lesz jó minőségű a vita.
És az ösztöndíjakat milyen forrásból finanszírozzátok?
Először csak belső újraelosztással finanszíroztuk, most már vannak külső források, részben magánszemélyek, volt vagy mostani milestone-osok szülei és vannak céges finanszírozások is.
Nincs aktív kapcsolatotok az állammal?
A roma programunkra volt két éven keresztül állami támogatás a nemzeti tehetség programon keresztül, ezen kívül most zajlik egy vitakultúrát népszerűsítő programsorozat, ahol az állam az egyik finanszírozó.
Miért döntöttetek amellett, hogy állami forrást is bevontok, miután sok évig kerültétek?
Nekünk az állami támogatások vagy megbízások nem lehetnek esszenciálisak a mindennapi működéshez, nincs arról szó, hogy ha holnaptól nem lenne, nem tudnánk folytatni. Ez a roma program esetében is igaz, két évig volt támogatás, de mi azt arra is használtuk fel, hogy hogyan tudunk az azt követő időszakban magánforrást szerezni. Nem szeretnénk fenntartani és nem is tartjuk egészségesnek, az adófizetők szempontjából sem, ha állami megbízásoktól vagy támogatásoktól függne egy piaci szereplő, de megmondom őszintén ez nem csak az államra igaz, hanem bármilyen szereplő felé. Az állam felé ugyanolyan a hozzáállásunk mint a cégek felé, ha nem kellően transzparens vagy nem kellően profi, akkor nem működünk velük együtt.
Hogyan hatnak rátok – ha bárhogy – a közoktatás változásai?
Mikor különböző oktatási intézményekkel tárgyaltunk külföldön, azt mondták nekünk, hogy a Milestone-modell azért kifejezetten versenyképes Ázsiában, főleg Kínában, mert ott az angol elitgimnáziumok létrehozták saját lerakataikat az állami közoktatással szemben. Ez az állami oktatási rendszert veri szét. A Milestone pedig azért érdekelte őket, mert szerintük így kéne bemenni Kínába, nem a közoktatással szemben ajánlani valamit, hanem megnézni, hogy mi az, amit ki kell egészíteni és megadni azt a pluszt. Sokan azt gondolják, hogy ha romlik itthon az oktatás, akkor a Milestone-ba több jelentkező lesz. Mi nem ezt látjuk. Angol nyelvű magán- és egyházi gimnáziumokból is rengeteg diák jelentkezik hozzánk. Az biztos, hogy az a fajta közhangulat-változás, hogy az oktatás a legfontosabb befektetés, és ehhez képest amit kapnak a diákok, az változó minőségű, növeli a Milestone iránt az érdeklődést.
A gimnáziumokkal van kapcsolatotok? Tudásmegosztás?
Igen, sok tanárral és igazgatóval. Fontos hogy a gimnáziumi tanárokkal élő kapcsolatunk legyen, ők tudják a legjobban, hogy kinek vannak tanulási nehézségei, ki való a Milestone-ba, kinek kell ösztöndíjat adni. Tudásmegosztás szempontjából a tanácsadói üzletágunk végez tanácsadási munkát egyházi oktatási intézményeknek, próbáljuk szervezetfejlesztéssel segíteni az oktatási munkájukat. És amire nagyon büszkék vagyunk, hogy a diákjaink is sok dolgot visznek be a középiskolájukba, legyen szó új diákklubokról vagy az egyetemi jelentkezésekkel kapcsolatos tudásról. A diákklubok működési szabályzataiban is benne van, hogy minden program nyilvános és az ott szerzett tudást kötelesek továbbadni. Ezt nagyon komolyan veszik.
Az alternatív gimnáziumok versenytársnak tekinthetők?
Nem, vannak akiknél az is felmerült, hogy bizonyos kurzusokat tartsunk meg náluk is. Nem versenyként tekintünk erre sem. A Milestone meghatározta, hány diákot tud felvenni, az üzleti modellünk miatt nem az a cél, hogy a jelenlegi 353 diákot felnyomjuk 600-ra. Innentől kezdve két célunk van: minél több ösztöndíjat behozni és minél több diákhoz eljutni, tudjanak róla, hogy vannak ösztöndíjak és jó a Milestone-hoz tartozni és hogy minél többen jelentkezzenek. Nekünk sem mindegy, hogy 500 vagy 1000 diákból választjuk ki azt a 350-et, aki nálunk tanulhat. Ezért nem tekintünk versenytársnak senkit, mert az a célunk, hogy minél több helyen tudjanak rólunk, az arra legalkalmasabb diák tanulhasson nálunk, ha kell, ösztöndíjjal.
Léderer Dániel szociológiát, politikatudományt és közgazdaságtant tanult Budapesten, Bonnban és Berlinben, a St Andrews-i Egyetemen pedig közgazdász és nemzetközi kapcsolatok diplomát szerzett.
Fotó: Sebestyén László
Hol vagy mitől születik meg a rés azok között a magyar gimnáziumok között, akik jó tudást adnak és azok között a magyar egyetemek között, ahol a diákok már lemaradnak nemzetközi szinten?
Igen, ez egy komoly probléma. A magyar egyetemek funkcionálisan nem látják el a szerepüket. Szakembereket próbálnak képezni alapképzésen egy gyorsan változó világnak. Egyszerűen az van, hogy egy egyetem, ami nem érdekelt üzletileg abban, hogy a volt diákjai sikeresek legyenek, nem fog tudni sikeresen működni. Abban a döntésben, hogy létrehozunk-e egyetemként egy evezőklubot, milyen órakat oktassunk, legyen-e saját befektetési alapunk, vagy kinek adjunk ösztöndíjat, teljesen más döntés fog születni, ha normatív alapon, az ott töltött évek alapján kap támogatást egy intézmény, mintha abban is gondolkodna, hogy hogyan lesz az én mostani hallgatóm 20-30 év múlva egy sikeres döntézhozó és egyben támogatója az intézménynek. A magyar rendszer a német hagyományokra épül, tehát nem itthon csinálták rosszul, de sokat változott a világ és a jelenlegi rendszer nem tud nemzetközileg versenyképes lenni, nagyon nehéz jót kihozni belőle.
Az az elképzelés, hogy az egyetemnek az a funkciója, hogy alapképzés során kizárólag szaktudást ad át, teljesen fals. Olyan gyorsan változik a gazdaság, a munkaerőpiac, a technológia, hogy nem lehet valakit úgy kiképezni, hogy egy pénzügytan 1-2-3 letanításán keresztül értse a pénzügyi működést.
Rengeteg a kontaktóra és a frontális oktatás. Ezzel szemben az angolszász rendszerben bizonyos szakoknál elég 4-5 kontaktóra egy héten. Ez sokkal költséghatékonyabb és arra épít, hogy te egyénileg hogyan tudsz tudást feldolgozni és hasznosítani, és adott problémákra megtalálni a válaszokat. Ez később olyan készség lesz, ami sokkal hasznosabb a munkaerőpiacon, mint hogy megtanultad az uralkodó pénzügyi jogszabályokat három kurzuson keresztül.
A közoktatásban ezzel szemben elsősorban pénzre van szükség, hogy a hazai középiskolákban létező jógyakorlatokat nemzetközi mintákkal kiegészítve minél szélesebb körben el lehessen terjeszteni.
Mi össze tudnánk rakni a létező gimnáziumok aktív tanáraival közösen azt a jógyakorlatot, amit el lehetne vinni az ország bármelyik pontjára. Ehhez pénz kell. A felsőoktatásban ezzel szemben egy teljesen más szemléletre van szükség az intézmény-fenntartó részéről.
A Milestone már régen szeretné megértetni a közvéleménnyel, hogy ti nem egyszerűen hozzásegítitek a diákokat ahhoz, hogy elmenjenek innen, hanem szeretnétek, ha vissza is jönnének. Mit mondtok azoknak a diákoknak, akik felismerik, hogy tehetségesek és okosak, de azt mondják, hogy “el innen”?
Ezt megpróbáltuk az üzleti modellünkbe is beépíteni. Abból van nyereségünk és akkor tudjuk ellátni a társadalmi céljainkat, amiket megfogalmaztunk, ha ez a közösség, ami most már lassan 1000 fő fölött van, teret kap arra, hogy vagy visszajöjjön vagy a tudását visszahozza. A tanácsadói üzletág feladata, hogy hogyan hozzuk vissza a tudást, részben a volt diákjainkra és az ő networkjükre, részben pedig az oktatóinkra építve, akik tanácsadóként vesznek részt a projektekben. Az, hogy két év alatt eljutottunk oda, hogy a bevételünk 20 százaléka már nem az oktatásból jön, hanem egyéb helyekről, jó példa arra, hogy ez tud működni.
Két éve döntöttünkt arról, hogy tanácsadási spin-off-ot csinálunk-e először, ami a tudást hozza vissza, vagy egyfajta munkaerő-közvetítést, ami a tehetséges munkavállalókat csábítja vissza. A számokon akkor azt láttuk, hogy üzletileg még nem tudjuk bevállalni az utóbbit. Most már szerencsére akkora a nyomás a volt és jelenlegi diákok részéről, hogy ők itthon akarnak dolgozni, haza akarnak jönni, hogy nem is tudjuk megtenni, hogy ezzel az opcióval már ne foglalkozzunk.
Vissza akarnak jönni?
Nagyon erőteljesen. Pár éve csináltunk egy felmérést, nem tudok fejből pontos számot, de a Milestone-osok több mint kétharmada mondta, hogy itthon akar családot alapítani, abban voltak persze eltérések, hogy az egyetem után terveztek-e még pár évet kint dolgozni vagy sem. Az egyetem utáni hazatérést rengeteg szempont befolyásolja amúgy. A munkaerő-közvetítő programunkat is úgy alakítottuk ki, hogy ezeket a szempontokat figyelembe vegye és elsőre egy évre adjon lehetőséget a szakmai tapasztalatszerzésre.
Sokan nem hiszik el, akik nem voltak külföldön, hogy ha kint valami jót tapasztalsz, azt tényleg haza akarod hozni. Ráadásul ma már annyira életszerű, hogy több ország között ingázol, hogy itt élsz ebben a városban, ami jó, élhetőbb minta sok más nagyváros, nemzetközi projekteken dolgozol, kimész egy évre, majd hazajössz. Nem ismerek olyat, aki ne akarná a tudását hazahozni.
Mennyire nehéz elvégezni a Milestone-t?
Ha a szülő azért hozza a gyerekét hozzánk, hogy majd Oxfordba járjon, de a gyerek nem motivált, akkor nehéz. Ezt próbáljuk is kiszűrni a felvételin. Ha érdeklődsz társadalmi és tudományos kérdések iránt, vannak kérdéseid, tudományosan akarsz megérteni dolgokat, nem csak felszínesen, akkor szerintem nagyon nagy élvezet. Azt nem mondom, hogy könnyű, mert sok időt jelent, de a program és diákok által szervezett egyesületek sokszor megtámogatják az időbeosztást és az önmenedzsmentet. Amúgy egy óra tanítási kontaktórárához négy órányi felkészülés szükséges – ez a Milestone modellje.
Zömében brit egyetemeket céloznak meg a diákjaitok, nyilván itt van egy elefánt a szobában: a Brexit miatt nem ketyeg az óra a kinttanulási kedven és lehetőségeken, ami a Milestone-t is befolyásolja?
Egy érdekes anekdota, hogy amikor kimentem Skóciába egyetemre, mindenki azon panaszkodott, hogy az EU-csatlakozás miatt eltörölték az ösztöndíjakat. Azelőtt rengeteg ösztöndíj volt kelet-európaiaknak. Csak hogy lásd, hogy én ennek megtapasztaltam a fordítottját. Lesz egy olyan pont, ha beüt a teljes Brexit, hogy másféle módokon, ösztöndíjakon keresztül fogják az elitegyetemek bevonzani a külföldi tehetségeket, mert ugye brain drainről van szó. A probléma azoknál a tudományosan kevésbé kiemelkedő diákoknál lesz, akik eddig az EU miatt remekül ki tudtak menni külföldre, de ha nem lesz kedvező diákhitel vagy ösztöndíj, akkor nem fogják tudni ezt megtenni. Rengeteg Milestone-os tanul amerikai borostyánligás egyetemeken is, de nem tudok olyanról, aki kifizetné a teljes tandíjat. Ebből is látszik, hogy ha egy diák kiemelkedő, annak meglesznek a forrásai.
Borítókép: Sebestyén László
