Jó így ünnepelni

2040 oldal Forbes kedd reggel. Az íróasztalomra mindig 10 példányt tesz egy kollégám, amikor megérkeznek a magazinok a nyomdából. Most egy kicsit magasabb a stósz: egyenként 204 oldalas a novemberi […]

Bővebben

A Broadwayről indult, ma a Microsoft egyik csúcsvezetője

Bob Bejan a Broadwayről igazolt át az üzleti életbe, tudja, hogyan kell embereket szórakoztatni.

A Völgy látott már sok érdekes karrierváltást, de Bob Bejan sztorija kettővel csavarosabb azoknál is. Vállalt fellépést reklámokban, diplomás színművész, szerepelt Broadway-darabokban, köztük a Grease-ben is, és kölcsönözte a hangját az egyik Tini nindzsa teknőcnek, jelenleg a Microsoftnál ő az atyaúristen, ha nagy rendezvényekről van szó.

Az UNICEO, a világ céges rendezvényszervezőit tömörítő csoport Budapesten szervezett egy több napos konferenciát, amire a szakma legjavát hozta el (az esemény házigazdája az a Laura Schwartz volt, aki Clinton alatt a Fehér Ház rendezvényeit vitte a hátán), Bejan volt a nap első előadója.

„Négy hete Tokióban voltam a fiammal, és azt játszottuk a vonaton, hogy hány embert tudunk megszámolni, aki nem a telefonját nyomkodja. 17 embert találtunk – három nap alatt.” – mondja Bejan a felvezetőben. Ez azért fontos, mert szerinte a szakma nagyot változott az utóbbi években, és teljesen másként kell gondolkoznia a szervezőknek, mint pár éve. Miket tanácsol Bejan, mit kell csinálni, és mit nem?

Legyen a rendezvény élmény!
Bobék az egyik húzósabb rendezvényükre állatsimogatót és silent disco-t is vittek, hogy az egész napos konferenciázás után a fejlesztők maradék agysejtjei megmeneküljenek. A húzást a sajtó is felkapta, és nagyon pozitív színben tüntette fel.

Legyenek a beszédek és előadások olyan egyszerű, mint egy pofon.
Rövidek, és érthetőek. Az emberek szeretnek túlkomplikálni mindent. Egy prezentációt főleg. Érdemes ezt elhagyni, és az egyszerűségre törekedni, akkor is, ha emiatt esetleg valaki megorrol ránk.

Egy rendezvényen minden számít.

Bármi történik, a XXI. században nincs olyan, hogy senki sem figyelt fel arra az apró bakira. Az emberek mindent észrevesznek, és mindenről ítélkeznek, akkor is, ha azt mondják, hogy semmiség.

Figyelj és adaptálódj!

El kell érni azt, hogy valós időben, azonnal lehessen változtatni, ha olyanok a visszajelzések. Azok az idők elmúltak, amikor egy rendezvényt napokkal később, utólag ráértek elemezgetni. Minden most történik, élőben.

Óvakodj, hogy mit pontozol!

Ha vállalaton belül pontozzák, hogy kinek milyen hatást ért el a beszéde egy rendezvényen, akkor az előadó egy idő után elkezd olyan elemeket beépíteni, ami garantáltan nevetésre készteti a nézőket, csak azért, hogy utána visszanézve magasabb pontszámot kapjon házon belül. Ez könnyen elsülhet fordítva is, mert ha az ember nem vigyáz, egyszer csak hülyét csinál magából.

Olvasd el Üzlet rovatunk további cikkeit!
Ezeket láttad?
Címkefelhő