Harminckét éve dolgozik a Shellnél, öt éve felügyeli a világ legkiterjedtebb kiskereskedelmi üzlethálózatát. Annyit repül, mint egy pilóta, és már csak egy lépcső van, amit megmászhat.
1987-ben a Sugár Üzletközpontban egy 26 éves fiatal próbált meg lecsillapítani egy igen harapós kedvében lévő vevőt. A srác sikerrel rábeszélte a felpaprikázott hangulatú urat, hogy igyanak meg egy kávét. Akkor még nem tudta, hogy a Shell márka kereskedelmi vezetője ül vele szemben, de mire felálltak az asztaltól, nem csak a konfliktus múlt el nyomtalanul, de a srác kapott egy állásajánlatot is. Így indult Kapitány István sztorija a zuglói Vasedényből. A májusi Forbesban Fekete Emese írt róla egy hosszú portrét, abból szemezünk néhány gondolatot.
Konfliktuskezelésről:
“Ha két férfi nem szemben áll egymással, hanem leül egy körasztal mellé kávézni, ott jó eséllyel eltűnik az ellenségeskedés”
Kudarcról:
“Van, aminek már többször nekifutottam, és nem ment át, de ez része a játéknak, ettől még nem kell összeomolni, mint a kártyavár”
Felkészültségről:
“Nem rosszindulatúak, de ez (egy nagy meeting az igazgatótanáccsal – a szerk.) olyan, mint a foci. Hiába voltál húsz évig sikeres, minden meccsen bizonyítani kell.”
Arról, hogy ki mutatott neki példát már gyerekként:
“Nagyapám vicces volt és jó fej, törzsvásárlói program vagy digitális törzskártya nélkül is tudta minden vásárlónak a nevét. Még a laktanyából kilógó szovjet kiskatonát is ismerte és kiszolgálta.”
A saját helyéről:
“Fölkelek reggel, megborotválkozom, nem gondolok magamról túlságosan sokat, de tudom, hogy mennyit jelent a kutasnak, ha egy globális vezető kezet fogott vele vagy megölelte. Azért megyek, hogy inspiráljam, motiváljam őket.”
Keresd a teljes portrét a májusi Forbesban!
Előbb egy magyar Forbes címlap, aztán szelfi az amerikai elnökkel
