A GB & Partners által kezelt EXIM Exportösztönző Magántőkealap több lépésben közel 1,5 milliárd forintot fektet a RotaChrom magyar startupba, amely egyedi gyógyszerhatóanyag-tisztítási technológiáját fejlesztett. A mostani tőkeinjekcióval át akarják alakítani a teljes szektort. Megváltozik a cég vezetése is. A GB & Partners körüli furcsa ügyletekről itt írtunk korábban.
A RotaChrom Technológiai Kft.-t 2014-ben alapította Németh László vegyészmérnök és Lorántfy László vegyész, hogy a saját ötletükön alapuló szabadalmaztatott technológiát továbbfejlesszék és bevezessék a piacra. A startup egy eddig csak kis méretben létező technológiát tett ipari körülmények között is alkalmazhatóvá: a megoldással a gyógyszerek hatóanyagának tisztítása során rendkívüli hatékonyságnövekedést és tisztaságjavulást tesz lehetővé, így akár 80 százalékos költségmegtakarítás érhető el.
Dabason található a RotaChrom központi irodája és laborja, ahol 2016-ban kezdték meg a RotaChrom CPC berendezések kis szériás gyártását és értékesítését. A RotaChrom eszközét használja többek között a világ egyik vezető generikus gyógyszergyártója is. Az Exim közlénye szerint alapítás óta eltelt három évben a cég ugrásszerűen növelte árbevételét, amely 2016-ban meghaladta a 100 millió forintot, ezzel megháromszorozta az előző évi forgalmát.
A magyar cég által szabadalmaztatott gyógyszerhatóanyag-tisztítási eljárás fokozatosan kiszoríthatja a gyógyszeriparban jelenleg elterjedt, mintegy 5,5 milliárd eurós piacú, úgynevezett preparatív folyadék-kromatográf megoldást.
A hosszú távú stratégia következő állomása az intenzív nemzetközi terjeszkedés, amelyhez a szükséges forrást az EXIM Exportösztönző Magántőkealap biztosítja. A GB & Partners által kezelt Alap több lépcsőben közel 1,5 milliárd forintot fektet be a cégbe, jelentős kisebbségi tulajdonrészt szerezve. A cég távlati tervei között szerepel a tőzsdére lépés is.
A befektetésből a RotaChrom bértisztító központot épít Magyarországon, aztán a világban több helyen. A befektetéssel a céget is átalakítják, hogy az eddigi K+F fókusz mellett a gyártás és értékesítés is jobban megjelenjen. Új üzemeltetési igazgatót is kap a cég, Dugár Zsoltot, aki az innováció megtartására felügyel, és a cég operatív irányítását is új menedzsment veszi át az alapítóktól: Polányi Sándor vezérigazgató.
Az Exim mostanában aktív a startupvilágban: nemrég egy magyar kibervédelmi startup, a Cyber Services kapott 600 milliós tőkeinjekciót az egyik alapjukból.
A fotón a RotaChom fejlesztése látható. Fotó: Sata Norbert / RotaChom