Támogatói tartalom

Túravezető a pénzügyekhez

A cikket támogatta a Diófa Alapkezelő

Egyre inkább szükség van megbízható, profi vagyonkezelő szakemberekre. A Diófa Alapkezelő Zrt.-t erős csapata, versenyképes termékei és komplex portfóliója nehéz időkben is megbízható társsá teszik, így a koronavírussal járó kihívásokat is felkészülten fogadták.

„Évek óta vártunk egy nagyobb tőkepiaci korrekciót, ám sok téren hozott újat a járvány. Kicsit úgy mozgott mindenki, mint amikor ismeretlen terepen jár az ember térkép nélkül, és a legapróbb jelekből próbál a megfelelő irányra következtetni” – írja le egy hasonlattal a helyzetet Biró Gergely, a Diófa Alapkezelő Zrt. vezérigazgatója. Az alapkezelőnél mindenesetre biztos háttérrel rendelkeztek ahhoz, hogy ne tévedjenek el. Míg egyes vagyonkezelők hajlamosak voltak alulbecsülni az értékpapírok likviditási kockázatait, a Diófánál – ezt a szempontot is kiemelten kezelve – nagyon tudatosan dolgoztak egy valóban válságálló, diverz portfólión. Jó minősítésű, egy válság mélypontján is értékesíthető értékpapírokat vásároltak, továbbá különböző típusú – irodai, logisztikai és kereskedelmi – ingatlanokat hosszú távú bérleti szerződésekkel, jellemzően nemzetközi bérlőkkel, akiket egy esetleges visszaesés sem érint annyira súlyosan.

Biró Gergely, a Diófa Alapkezelő Zrt. vezérigazgatója

A Diófa csapata jól vizsgázott az elmúlt hónapokban, és ez a vagyonkezelési teljesítményen is meglátszik: az intézményi portfólióiknál a benchmarkokhoz képest másfél-két százalékpontos felülteljesítést mutathatnak fel. Zökkenőmentes volt a koronavírus által kikényszerített átállás is az otthoni munkavégzésre. „A pénzügyi szektor a munkafolyamataiban is konzervatív, ezért lassabban nyernek teret a digitális megoldások. Mi ilyen téren már korábban is eléggé úttörők voltunk, a járvány pedig újabb lendületet adott az online platformok fejlesztésének” – magyarázza a vezérigazgató. Ennek jegyében a Diófa a piacon az elsők között fog a portfóliók eredményeinek folyamatos követését lehetővé tévő, egyedi digitális megoldást kínálni.

A pandémiát követő időszakban a magyarok többségének érdemes lesz hallgatni a szakemberekre, és az eddigieknél nagyobb figyelmet fordítani a pénzügyekre, különös tekintettel a megtakarításokra. „Még mindig alacsony a hazai lakosság pénzügyi tudatossága. Egy átlagos magyar állampolgár nem rendelkezik fél-egy évre elegendő tartalékkal, mivel nem tanulta meg, hogyan kell megtakarítani és felkészülni a nehezebb időszakokra” – mutat rá Biró Gergely. Ráadásul könnyen bedőlünk a gyors meggazdagodást ígérő, megalapozatlan ígéreteknek, ezek pedig gyakran megjelennek az ilyen típusú válságok után a minimális kockázattal és magas hozammal csábító pénzügyi szerencselovagokon keresztül. Ugyanakkor van ok a reményre is: noha a 2008-as recesszióhoz képest az aktuális krízis kisebb, sokan kaptak egy újabb leckét azt illetően, hogy a pénzügyeikhez másképp kellene viszonyulni, így tudatosabb döntésekre fognak törekedni.

Márpedig a jövőben sem árt észnél lenni, ha pénzügyekről van szó. Az infláció sokkal meghatározóbb kérdés, mint az elmúlt 10–15 évben, és emiatt az ügyfelek egyre inkább olyan termékeket fognak keresni, amelyekkel ez ellen hatékonyan tudnak védekezni. „Jelenleg is dolgozunk az inflációs félelmekre megnyugtató választ kínáló termékeken. Ez az időszak kevésbé a kötvényekről, sokkal inkább az ingatlanokról és a részvénypiacról szól, annak is az alacsonyabb kockázatú részéről, ahol stabil a bevétel” – mondja Biró Gergely.

A vezérigazgató hektikus egy-másfél évre számít, ez a periódus ugyanakkor azt is meg fogja mutatni, kik az igazán jó vagyonkezelők. „A mostanihoz hasonló volatilis környezetben a kisbefektetőknek nehéz helyes döntéseket hozni. Ilyenkor felértékelődik a jó vagyonkezelőcsapatok szerepe, és kifejezetten érdemes profikra bízni a befektetéseinket” – javasolja a szakember. A Diófa Alapkezelő Zrt.-re jellemző rugalmassággal és komplexitással tehát ebben a kihívásokban gazdag időszakban is egyaránt jól járnak a lakossági és az intézményi ügyfelek, hiszen sokféle eszközzel és szakértői támogatással valósíthatják meg pénzügyi céljaikat.

A Forbes.hu-n lehet cikket venni? Igen, de a fizetett tartalmakat mindig jelöljük.

Ezek között a Támogatói tartalom a legnépszerűbb, felváltva van kint a nyitóoldalon, a megjelenés hetében 2000 megtekintést garantálunk hozzá. A Brand Club ennél exkluzívabb, hiszen folyamatosan kint van a nyitóoldalon egy hétig, és 5000 megnyitást biztosan el fog érni. És ott van a Brand Voice is, amit kifejezetten iparági vagy szakértői megszólalásokhoz ajánlunk, szintén fix egyheti nyitóoldali kiemeléssel.

Ezek a támogatói tartalmak olyanok, amilyennek a megrendelő szeretné őket. Ezzel szemben a szerkesztőségi anyagok olyanok, amilyennek a forbes.hu újságírói megírják őket, és nem eladók.

Értékesítő kollégáink elérhetősége megtalálható a Kapcsolat menüpontban.