Banki-technológiai konferencia volt ma Budapesten, ahol a Revolut vezérhelyettesével indult a nap, hogy aztán a magyar bankvezetők is elmondják, mik a terveik. A Revolutot egyre többen használják elsődleges számlaként, de túlzás lenne azt mondani, hogy a magyar bankok már retteghetnek. De kihívóként már foglalkozniuk kell a tőzsdére készülő és globális szuperalkalmazást építő neobankkal.
Andrius Biceika, a Revolut vezérigazgató-helyettese ma a budapesti Banking Technology című konferencia nyitóbeszélgetésében elmondta, hogy előbb-utóbb a Revolut Bank nálunk is meg fog jelenni a személyi hitelekkel, hitelkártyákkal, azonban csak a helyi szabályozókkal egyetértésben tehetik ezt majd meg. Erről már párbeszédet folytatnak a pénzpiacot szabályozó MNB-vel is.
A Revolut szuperappot épít, nemcsak bankot
Biceika (akit online kapcsoltak be) elmondta, a víziójuk az, hogy „globális szuperappá” válljanak. Ez azt jelenti, hogy akár ETF-ekkel, akár botok által adott tanácsadással vagy privátbanki szolgáltatással, de előbb-utóbb meg fognak jelenni a piacon, ezek az alkalmazásból elérhető, újabb szolgáltatások lesznek. A szolgáltatási kört már ennek szellemében bővítik most is. Erre egy példa, hogy a Revoluttal ma már több országban az appon keresztül tudnak szállást foglalni az ügyfelek (a 10 százalékos visszafizetés miatt pedig ez bőségesen meg is éri nekik).