Szabadság, intimitás

Most akkor a koronavírus. Addig sem kell klímaszorongani és a populizmus terjedése, a menekültek áradata miatt aggódni. (Rád nem vonatkozó szorongás igény szerint kihúzható.) A vírus előnye, hogy közelebb van, […]

Bővebben

Olcsósított fogyasztási hitelek: hogy vezetik be, ha a bankoknak nem éri meg?

A szakértők szerint akár állami kezességvállalásra is szükség lehet ahhoz, hogy a gazdaságvédelmi intézkedések között bevezetett, olcsósított hiteleket egyáltalán piacra lehessen dobni.

Orbán Viktor miniszterelnök ma bejelentette az első gazdaságvédelmi lépéseket, melyek ma este rendelet formájában meg is jelennek, de a részletes végrehajtáshoz szükséges szabályokat csak holnap ismerjük meg.

A program része, hogy a szerdai naptól 5,9 százalékban maximalizálják a fogyasztási hitelek teljes hitelköltség mutatóját, vagyis THM-jét (alapkamat + 5 százalék).

A kormány azt kommunikálta, a most bejelentett csomag elsődleges célja a munkahelyek megtartása, a kedvezményes hitelkonstrukció valójában inkább a háztartások likviditásának megőrzése miatt lehet fontos. Az ugyanakkor nem egyértelmű, mi számít majd fogyasztási hitelnek, ide tartoznak a személyi kölcsönök, de ide vehetjük az olyan termékek is, mint a jellemzően sokkal drágább hitelkártya vagy folyószámla hitel is – írja gyorselemzésében a Bank360.

Alacsony THM: ne rohanjunk holnap azonnal a bankba

A portál szerint két fontos probléma merülhet fel: meglehetősen gyorsan kellene piacra dobnia a bankoknak az újraárazott hiteleiket, és igencsak alacsony a THM. Az ehhez hasonló új hitelkonstruciók bevezetését több hetes előkészület előzi meg, az új termék megjelenése előtt pedig hirdetményben közlik termék részleteit. A teljes feladatra a bankoknak most kevesebb, mint egy napjuk maradt. 

Csak összehasonlításként: 2019-ben az átlagos THM 13 százalék felett volt például a nagyon népszerű személyi hiteleknél, ezt kell most egyik napról a másikra lecsökkenteni 5,9 százalékra. Egy kölcsön kihelyezésének ráadásul van egy fix költsége is, amit egy alacsonyabb  hitelösszegű és rövidebb futamidejű hitel nem fog kitermelni, így kérdéses, hogy megéri-e majd a bankoknak így finanszírozni, azt is számításba véve, hogy az ügyfélkockázati kamatfelár sem tud beépülni az árba.

A Bank360.hu szerint ezért

az 5,9 százalékos THM-mel ellátott termékhez állami kamattámogatásra és kezességvállalásra lehet szükség.

Az sem egyértelmű, hogy milyen ügyfélkör kaphatja meg az (ilyen feltételek mellett eredetileg ultraprémium ügyfélkörnek elérhető)  nagyon kedvező kölcsönt, milyen feltételeknek kell megfelelniük az igénylőknek.

Éppen ezért egyelőre nem kell rohanni az olcsó hitelért a bankokba. A részletszabályok után többet tudunk majd, és a bankoknak is időre van szükség, hogy alkalmazni tudják a most bejelentett intézkedéseket.

 

"Különös szervezetem van. Nem emlékszem rá, hogy munka közben valaha is elfáradtam volna, csak a semmittevés merít ki végképp."