A magyar olajipari vállalat ezzel közel 10%-kal múlja felül a tavalyi kifizetését.
Mi történt? A Mol közgyűlése elfogadta a vállalat tavalyi éves pénzügyi beszámolóját, ennek értelmében a Mol az idén 241 milliárd forintnyi osztalékot fog kifizetni befektetői részére. Az idei kifizetés így 9,1%-kal lesz magasabb, mint a tavalyi, részvényenként 180 forintnyi alap-, valamint 120 forintos rendkívüli osztalékot foglal majd magába.
Kontextus. A Mol tavaly a saját, 1,6 milliárd dolláros várakozásával szemben mindössze 1,3 milliárd dollár lett, a részvényesekre jutó nettó eredmény pedig 810 millió dollárra csökkent az egy évvel korábbi 1 milliárdról. A szektorban kiemelten figyelt, az újrabeszerzési árakkal becsült, tisztított eredmény (CCS EBITDA) viszont felülteljesített, a várt 3 milliárd helyett 3,4 milliárd dolláron állt meg.
Hogyan tovább? A Mol számára az idei olajáremelkedés kifejezetten jól jött, a magyar olajipari óriás ugyanis a marzsok emelkedésén keresztül jelentős profittöbletet tud termelni. Az iráni háború kirobbanásának első heteinek éppen ezért a Mol volt a legnagyobb nyertese a magyar blue chipek körében.