Szabadság, intimitás

Most akkor a koronavírus. Addig sem kell klímaszorongani és a populizmus terjedése, a menekültek áradata miatt aggódni. (Rád nem vonatkozó szorongás igény szerint kihúzható.) A vírus előnye, hogy közelebb van, […]

Bővebben

Mészáros hasít a tőzsdén

Kiugróan magas forgalomban emelkedtek a Mészáros-papírok a tőzsdén ma délelőtt, miután a Fidesz-KDNP tegnap – némi meglepetésre – újabb kétharmados választási sikert ért el. 

Korábban elemzők is arra számítottak, hogy a Fidesz-KDNP pártszövetség győzelme esetén erősödhet a magyar tőzsde részvényindexe, a BUX. A piacok alapvetően díjazzák a kiszámíthatóságot, így nem meglepetés, hogy a regnáló kormánypárt győzelme megnyugtatja a befektetőket. Tegnap a 2018-as országgyűlési választásokon a Fidesz-KDNP újabb, kétharmados győzelmet aratott (az elmúlt 8 évben sorban harmadjára). A győzelem mértéke némileg meglepte a közvélemény-kutatókat is (előzőleg csak a Medián mutatta ki, hogy a kormánypártok közel lehetnek a kétharmadhoz) –

ma délelőtt az volt a kérdés, hogy a vártnál erősebb választói felhatalmazáshoz hogyan viszonyulnak a piacok.

A BUX enyhe emelkedéssel indított 0,02%-kal volt a pénteki záróérték felett. Ami igazán érdekes, az a Fideszhez erősen bekötött Mészáros-féle papírok árfolyama. A kisbefektetők eddig bíztak az ország leggyorsabban gazdagodó oligarchájában, de a politikai eseményekre – így például a szintén meglepetést hozó hódmezővásárhelyi időközi polgármester-választásra – érzékenyen reagált az Opus és a Konzum árfolyama. A két papír indexe ma egyenesen kilőtt, nem túlzás, a papírokat szétszedik a kisbefektetők.

Veri az OTP-t és a Molt is növekedésben az árfolyam 

A választásokat megelőző pénteken 2990 forinton zártak a Konzum-részvények, 3465 forinton állnak jelenleg – vagyis több mint 15 százalékkal erősödött az árfolyam. A grafikonon látszik az is, a forgalom – az elmúlt napokhoz képest – kiugró volt mindkét társaság esetében.

Az Opus Global 625 forinton zárta a múlt hetet, hétfő délelőtt 718 forintig szaladt a jegyzés- itt is hasonló mértékű volt az emelkedés.

Az Opus Global árfolyama az elmúlt 5 napban. Forrás: BÉT

Az Opus Global árfolyama az elmúlt 5 napban. Forrás: BÉT

Emelkedtek a blue-chipek is, így például az OTP, de koránt sem ilyen lendületesen. Az OTP a pénteki 11 540 forintos záróértéke után ma egészen 11 640 forintig emelkedett, de az árfolyam már korrigált (11 590 forint). A Mol 2878 forinton zárt múlt hét pénteken, jelenleg 2944 forinton jegyzik (itt nagyon enyhe korrekció volt az árfolyamban a reggeli emelkedés után).

A Mészáros Lőrinc érdekeltségébe tartozó Opus Global Nyrt. közzétette már éves eredményeit és terveit a múlt héten: a 15 milliárdos saját tőkével rendelkező vállalat a 2018-as évnek stabil mérleggel, valamint kiváló organikus és akvizíciós kilátásokkal vágott neki – vagyis újabb cégeket fognak felvásárolni.

Ez alapján a társaság saját tőkéje várhatóan további 110–120 milliárd forinttal nő majd – jelezték korábban.

A kétharmados Fidesz-győzelem után a befektetők is részt vállalnának egy ekkora növekedésből.

A múlt héten elemeztük azt is, vajon azok után, hogy a régió leggazdagabb embere megvásárolta a Telenor közép-kelet-európai eszközeit és névhasználati jogát, mekkora esélye van annak, hogy Mészáros Lőrinc érdekköre megvásárolja a magyar Telenort.

Mészáros és a magyar Telenor: közelebb került hozzá vagy távolabb?

Borítókép: Fekete Péter (vezérigazgató-helyettes, Konzum), Végh Richárd (elnök-vezérigazgató, BÉT). Forrás: BÉT

 

"Az első marketingesünktől azt kértem, hogy küldjön nekem egy titkosított levelet. Két nap alatt sem sikerült neki."