Szabadság, intimitás

Most akkor a koronavírus. Addig sem kell klímaszorongani és a populizmus terjedése, a menekültek áradata miatt aggódni. (Rád nem vonatkozó szorongás igény szerint kihúzható.) A vírus előnye, hogy közelebb van, […]

Bővebben

Már szeptemberben indulhat a 80 milliós tőzsdeiskola

Oktatási leánycéget alapít a Budapesti Értéktőzsde, a fókusz a szakmai szereplők fejlesztésén van. Már ősszel indul, mi mást tehetünk, drukkolunk.

Rendkívüli közgyűlés összehívásáról döntött a Budapesti Értéktőzsde igazgatósága. Az időpont július 27., a sietség oka, hogy a tervek szerint az intézmény, aminek elindításáról döntenek, már szeptembertől megkezdheti a működését.

A közgyűlés egy másik, technikai jellegű kérdés mellett arról fog határozni, hogy a BÉT létrehozza a Budapesti Pénzügyi Akadémia Zrt-t, melynek fő tevékenysége az oktatás lesz. A BÉT honlapján megjelent előterjesztésből annyi derül ki, hogy nemzetközi példák alapján hozzák létre a BPA-t. Ezek szerint a tőkepiac fejlesztése hatékonyabban valósítható meg akkor, “ha a pénzügyi kultúra széles körű, de elsősorban szakmai szereplőknek szóló fejlesztése is megvalósul”.

Háttérben a BÉT-tel és annak fő tulajdonosával, a Magyar Nemzeti Bankkal, indulnak majd a képzések ősszel, az új intézmény üzleti tervéből annyi idéz az előterjesztés, hogy az idei utolsó negyedév és a következő öt teljes év 10 százalékos tőkeköltség mellett 172 millió forintos nettó jelenértéket eredményez.

A cég beindításának cash-flow igényét 80 millió forintra teszik, ennyit tol bele az új cégbe az alapító tőzsde.

A pénzügyi kultúra fejlesztésére számtalan próbálkozást láthattunk már, komoly eredményt eddig semmi se hozott. A tőzsdefejlesztés is örökzöld téma, de kétségtelen, hogy olyan messzire még nem jutott a BÉT, hogy maga költsön komoly pénzt szakmai szereplők oktatására.

A BÉT 2015 végén került vissza osztrákból magyar többségi tulajdonba azzal, hogy az MNB szerezte meg a többségét. A tőzsde új vezetése azóta keményen dolgozik azon, hogy új cégeket és új befektetőket csábítson a börzére, egyelőre látványos eredmény nélkül: a forgalom alacsony és új kibocsátók is szinte csak olyanok jelentek meg a parketten, akik amúgy is érkeztek volna maguktól, már korábban utaltak bevezetési szándékukra. Az új érkezők (Alteo, Duna House és pár napja a Waberer’s) árfolyam-mozgása is inkább csalódást okozott eddig, de legalább a blue-chipek szépen drágultak, a BUX történelmi csúcsokat dönt, a Mészáros Lőrinc-részvényekkel pedig bárki meg is gazdagodhatott.

"Az oligarcha szó csak arra jó, hogy megsértsenek vele embereket."

 
Csányi Sándor, a leggazdagabb magyar