Sok jel utalt arra, hogy a nemzetközi tőke nagyon belevett a kormányváltás ígéretébe. Az Amundi Alapkezelő most betekintést engedett a kulisszák mögé.
A Medián Tisza-kétharmadot jósló előrejelzésének megjelenésével párhuzamosan látványos fordulat állt be a magyar tőkepiacon: a részvények, a kötvények, és a forint egyaránt szédítő raliba fogtak.
Ebből a szaksajtó jelentős része azt a következtetést szűrte le, hogy a külföldi befektetői hajlandóság nagyot javult hazánk kapcsán, és az idezúduló tőke megjelenése lökött egy hatalmasat a magyar eszközök árfolyamán.
A jelenséggel a Forbes.hu is sokat foglalkozott. A részvénypiacon túl a kötvénypiaci és kockázati árazások alakulását is végigvettük, mindezek eredője pedig alá látszott támasztani azt, amit a befektetők és a piacot követők első látásra is leszűrtek a raliból.
Ez azonban számok nélkül még mindig csak spekuláció, még ha viszonylag stabil lábakon is áll.
Ezért megkerestük az Amundi Alapkezelőt, Európa legnagyobb, közel 2,4 billió eurót kezelő alapkezelője, az Amundi Asset Management magyar leányát, hogy átfogó képet kaphassunk arról:
- igazából milyen változásokat hozott a Tisza a nemzetközi befektetői hangulatba,
- valójában mennyire mozdult meg tőke Magyar Péterék esélyeinek növekedésére,
- és hogy az optimizmus meddig tolhatja még el az árfolyamokat.
Kérdéseinkre Weber Tamás kötvény-portfóliómenedzser válaszolt, összegezve az Amundi által látott piaci folyamatokat.
Látták a fényt az alagút végén
A szakértő elmondta: amint a NER vége egyre biztosabbá vált, a külföldi befektetők érezhetően élénkebb érdeklődésbe kezdtek a magyar eszközök kapcsán. Ugyanakkor nemcsak ők, de az elemzők is az egész kampány során magasabb lángon égtek, és alapvetően optimistán tekintettek a politikai változás lehetőségére.
A választás óta kevés idő telt még el, így konkrét kormányzati lépések híján a befektetők egyelőre kivárnak a további pozíciófelvétellel. Az is látszik viszont, hogy
a korábban beszállók, akik most már nagy nyerőben ülnek, még mindig nem zárták le pozícióikat.
Weber szerint ennek hátterében az állhat, hogy a Tisza kétharmados győzelme sokaknak még az optimizmus ellenére is meglepetés volt. A fejlemény viszont növeli a befektetők által várt reformok megvalósulásának és az euró bevezetésének az esélyét, így egyelőre maradnak pozícióikban.
Ez egyébként abban is visszaköszön, hogy a magyar eszközök árfolyamai jócskán magasabb szintek mellett stabilizálódtak, mint ahol a választás előtt jártak.
TradingView.com
Nagyot fordult a világ március végén. Ábra: TradingView.com
Biztosabban a határon onnan
Arra is kiváncsiak voltunk, hogy a kormányváltás ígérete, majd híre mennyire alakította a külföldi elemzők Magyarországgal kapcsolatos tényleges ajánlásait. Hiszen egy dolog gondolni, és egy egész más ajánlani is valamit a befektetőknek.
Weber elmondta, hogy a nemzetközi elemzésekben többen magas meggyőződéssel ajánlják a magyar eszközöket befektetésre, de érdemi, nagy pozícióbeli változást nem tapasztaltak.
A szakértő kiemelte, hogy a külföldi befektetők végig a függetlennek tartott és végül az eredményt helyesen előre jelző közvéleménykutatók elemzéseire figyeltek, a leköszönő kormányközelieket pedig figyelmen kívül hagyták, így őket talán kevésbé lepte meg a végleges választási eredmény.
Az viszont már érdekes ellentétre mutat, hogy a belföldi befektetők óvatosabbak voltak, mint a külföldi társaik.
„Sokan úgy vélték, hogy a kormány tud valamit, ami kívülről nem látszik, de jelentős hatása lehet a választás kimenetére. Ezért szinte végig óvatosabban álltak a nagy Tisza-győzelmet jelző közvéleménykutatásokhoz, mint az outsider külföldiek” – emelte ki Weber.
Célkeresztben a kötvények és a forint