Mielőtt az inflációkövető állampapír (PMÁP) elvesztette inflációkövető jellegét, hatalmas összegekkel rohamozták meg a magyar kisbefektetők az idén 16, jövőre 18 százalék körül kamatozó papírt. De egy fontos kockázati tényező ott lebegett, és ma is ott lebeg a fejek felett: nem nyúl-e bele az állam az állampapírok lejárat előtti visszaváltási feltételeibe? Karagich Istvánnak, a Blochamps Capital kft. ügyvezetőjének erről is megvan a maga markáns véleménye, csakúgy, mint a forint várható mozgásáról. Interjú.
Forbes.hu: Mekkora esély van szerinted arra, hogy hozzányúlnak az inflációkövető lakossági állampapírok visszaváltási jutalékhoz?
Karagich István: Szerintem kicsi. Távolabbról indítanék. Néhány éve bejött a MÁP Plusz, az öt évre 4,95 százalékot kínáló szuperállampapír, amit lehetett ennél olcsóbb hitelből finanszírozni, ezért sokan rástartoltak. A vagyonos réteg nem azért vett olyan sok állampapírt, mert önmagában tartották vonzónak, hanem mert tőkeáttéttel messze piaci kamatozás feletti hozamhoz lehetett jutni. Aki biztos volt benne, hogy a bankja három-négy-öt éven keresztül biztosítja neki az olcsó forrást, az kockázat nélkül tudott ezzel élni és nem kevés profitot zsebre vágni. Ne felejtsük el, hogy ez idő tájt egyszerre ösztönözte az állam a bankokat az állampapír-értékesítésre extra jutalékkal, miközben a jegybank a hitelezési aktivitásukat is minden lehetséges eszközzel támogatta. Érthető volt a befektetési piaci ügyfélreakció és következmény.
Amikor aztán a kamatok elkezdtek emelkedni, az államnak szüksége lett nagy mennyiségű forrásra. Ezért nem építhette le azokat, akik csak kihasználták a legális lehetőséget arra, hogy nem az eredeti kibocsátói szándéknak megfelelően, direktben pusztán a szabad likviditásukat vagy megtakarításukat rakták be állampapírba, hanem kvázi hitelből arbitráltak. Márpedig ezeket a vagyonos megtakarítókat nem lehetett figyelmen kívül hagyni. Ők azok, akik problémát okozhatnának, ha eladják az állampapírjaikat.
A mezei pármilliós kisbefektetők nem?
A 3-5-8 millió forint megtakarítással bíró állampolgárok nem fogják a sarkából kiforgatni a világot. Márpedig az államkincstárnál az ötszázezer számla nagy részén ilyen nagyságrendben van az átlagos megtakarítás. Tehát sokan tartanak állampapírt nagyon alacsony megtakarítással az államkincstárnál, de ezeknél a befektetőknél a fő motiváció általában az ingyenesség és az adómentesség. Ha, teszem azt, fölemelik a visszaváltást 1-ről akár 3 százalékra, akkor azt a kisbefektetők persze meg fogják érezni, de ez is csak a hozamuk kis részét vinné el, mivel nem háromszázalékos kamatkörnyezetben történne ez, hanem sokkal magasabbnál, tehát pár hónap hozamtól fosztaná csak meg a befektetőket.
Tehát nem vinnék el a pénzüket?
Valamennyien elvinnék, de közülük nem túl sokan. Ráadásul ezeken a számlákon a hosszú távú megtakarítási céllal elhelyezett pénzek vannak, a visszaváltási retorziók a kifutásig tartani kívánt állampapírt birtoklókat nem zaklatnák fel.
Hova vinnék, akik mégis elvinnék?
Egy része elmenne külföldre, jellemzően a legfelső vagyondecilis nagyobb megtakarítással rendelkező befektetői oldaláról, az viszont a kisebb megtakarítók egy részénél is jellemző lenne, hogy valamilyen más megtakarításba tennék a pénzüket. Megnőne a készpénzigény is, mégpedig euróban. Nem tudjuk, mekkora lenne az átmozgatás,
de nem a kamatveszteség, hanem a díjemelés üzenete lenne annyira kínzó, hogy elindulna valamekkora forráskivonás. Az állam hitelességét kockára tenni szerintem rizikós játék és épp ezért fölösleges. Magam emiatt zárom ki ezt az eredőt.
A lényeg tehát az, hogy az államnak továbbra is olyan marad a finanszírozási éhsége, hogy részükről nem racionális, hogy belenyúljanak a rendszerbe. Tök jól átalakult 10-15 évvel ezelőtthöz képest az, hogy most már sokkal inkább finanszírozzuk belülről, hazai forrásokból magunkat. Hiba lenne megkockáztatni, hogy ez a visszájára forduljon. Elhanyagolható az árbevételvonzata a megdrágított visszaváltásnak, miközben az sokkal fontosabb, hogy fenntartsák és motiválólag át is alakítsák a megtakarítási hajlandóságot.
Főleg, hogy a mostani inflációs válságban nagyon sokan voltak kénytelenek felélni a megtakarításaikat.
Róluk állapítottuk meg, idén több százezer háztartás szembesült azzal, hogy immár képtelen megtakarításra elkülöníteni a jövedelméből és ezzel áttörni a vagyoni felső-középosztály üvegplafonját.
Ezt 80-90 százalék sok éve tudta magáról, de most már szerintem 95-97 százalék érzi így.
Márpedig az öngondoskodást az államnak egy olyan öregedési trend mellett, amit nem csak itthon, de egész Európában látunk, támogatnia kell. Azaz az állam őket ösztönözni fogja több oknál fogva a megtakarításra, nem elriasztani.
De nem pont azt sugallta a felmérés, hogy jó, ha tudjátok, hogy az emelést is bármikor megléphetjük?
Az alapszándékban én nem találok semmi kivetnivalót, sőt kifejezetten az államadósságkezelő mellé is állok, mert azt mondom, hogy helyes fölmérni a szabályok ismeretét az ügyfelek körében. De az kétségtelen, hogy rossz pillanatban próbálták, könnyű volt tovább gondolni abba az irányba, hogy vajon mit terveznek.
Sok helyről hallottuk vissza még a 18 százalékos kamatígéret mellett is, hogy azért nem fektetnek állampapírba, mert „ezeknek nem adom a pénzem”. Ez a bizalomhiányból, vagy rendszer iránti ellenállásból fakadó távolmaradás szerinted mekkora veszteséget okozhat?
Nem tudom, mekkora összeget érinthet, de én is hallok ilyen dac álláspontot, számomra is meglepően sokan gondolkodnak így, még vagyonos üzletemberek is. Rácsodálkozom az olyan történetekre ügyfelekről a privátbanki szegmensből, amikor olyan vállalkozó, aki egy csomó pénzt nyer az államtól pályázatokon, ilyen-olyan támogatások formájában, és nem egy, nem két szintet lépett az elmúlt 6-8 évben a vagyonában, mondja azt, hogy nem teszem állampapírba a pénzem, mert azoknak nem adom, mert itt bármi lehet.
Egészen morbid, amikor nagy vagyonnal és cégstruktúrával bíró emberek kifejtik a véleményüket, hogy ők a 100-200 milliós megtakarításukból nem hajlandók állampapírba rakni 15-16 százalékos kamat mellett sem. Ilyenkor azt szoktam felvetni, hogy a te kitettséged az nem 100 millió, hanem a milliárdos értékű cégeddel együtt 1,1 milliárd, és ha te állampapírba rakod a 100 milliót, és bármi olyan katasztrófa lesz, hogy az állampapírodat nem fogják kifizetni, akkor téged nem az a 100 millió fog érdekelni, hanem az egész céged. Mert ha az állam nem fizet, akkor a bankrendszer is megnyekken. Az ingatlanaid itt vannak Magyarországon, azok el fognak értéktelenedni. A céged lehet, hogy csődbe fog menni. Ezeken sokszoros lehet a veszteség, tehát akkor neked a legkisebb gondod is nagyobb lesz a leértékelődő állampapírnál.
A valós kérdés az nem az, hogy valaki feltételez egy állampapír vissza nem fizetést, vagy államcsődöt, szíve joga. De akkor mérje föl, hogy mekkora az összes valódi kitettsége.
Én azt mondom, nincs arra mutató távoli jel sem, hogy az állam fizetésképtelenségével érdemben számolni kelljen. Az emocionális távolságtartás persze egyéni preferencia kérdése, nem pénzügyi reláció, így azt hagyjuk meg a megtakarítóknak.
Mégis, mit mondanál annak a kisbefektetőnek, aki azért nem fektet állampapírba, mert ennek a kormánynak nem hajlandó pénzt adni?
Érdemes hazamenni, leülni és matekozni. Az, aki ezt megteszi és racionálisan dönt, kisebb inflációt fog érzékelni, mert nem veszíti el annyira a pénze az értékét.
Azt javaslom, ne azt mondják, hogy ezeknek nem adom oda, hanem kezeljék úgy, ha nem fektetem be állampapírba ilyen kamatok mellett sem és hagyom elértéktelenedni, akkor tulajdonképpen magamnak nem adom oda. A saját pénzemről van szó, a saját befektetésemről meg a saját családomról.
Oké, de nemcsak a bizalomhiány miatt maradnak távol a befektetők, 2025 elején a drasztikusan csökkenő kamat is riasztó lehet majd. 18 százalékon odaadta, lehet, hogy 6-on nem fogja.
Az államnak mindig meglesz az a képessége, hogy valamilyen prémiumért cserében ott tartsa a már nála levő pénzeket. Majd az akkori piaci helyzetben eldönti, mennyire kell vonzó kamatozást kínálnia. Pont annyira lesz versenyképes az ajánlat, hogy ne vigyék el az emberek a pénzüket. De a társadalomra rá is fér ez a közös üzlet-közös érdek, drámai a lakossági pénzügyi vagyonban még mindig a készpénz- és folyószámlahányad, 40 százalék feletti.
Ha leesik a kamatszint, annak egy másik következménye lesz az, hogy a forint is kevésbé lesz vonzó, újra előtérbe kerül a befektetéseknél a devizadilemma.
Az államnak bőven megvan a fegyvertára arra is, hogy ezt is lekezelje.
Az euróalapú magyar állampapírral?
Így van.
Magyar vagy külföldi állampapírral, vagy bármi mással alakítunk ki devizakitettséget, fontos befektetési döntés, hogy milyen devizaarányt tartsunk. Ez nyilván leginkább attól függ, hogy az idei megálló után visszatérhet-e a megelőző sok évben jellemző trendszerű forintgyengülés. Középtávon milyen trendre számítasz? Másfél éve bejött a 420-as prognózisod.
Szinte biztos vagyok benne, hogy nagyon enyhe, de folyamatos leértékelődéssel kell számolni. Most van egy átmeneti nagyon erős helyzet. Azért ragadt be a forint viszonylag erős szinten, mert a külkerméreg pozitív irányba borult fel, mivel nem fogyasztunk, közben viszont rendben exportálunk. És az egyre pozitívabb reálkamat is nagyban segít. Abban a pillanatban, amikor ez csökkeni kezd, akkor szerintem nem maradhat a forint a mostani szinten.
De ez nem probléma, 15–20 forint közötti éves leértékelődés még nem fog sokkot okozni, tök természetes lenne, ha 2026-ra egy 420 és 450 közötti forint sávot látnánk. Ettől függetlenül most az év vége felé is enyhe forintgyengülésre számítok. Talán nem vagyok egyedül, az állam sem lenne boldog, ha a túl erős forint tovább tetézné az MNB saját becslése szerinti 2000 milliárdos nagyságrendű idei veszteségét.
