Európában korábban az év angyalbefektetőjének választott Hansi sosem kér nagyobb részesedést a befektetéséért cserébe, mint ami az alapítóknak van. Szerinte az állam azzal segít a legtöbbet a startupoknak, ha könnyít a vállalkozások jogi keretein, támogatja a magánbefektetéseket, és olyan oktatást ad, ami tényleg felkészíti a fiatalokat a 21. századra. Nem kell feltalálni a spanyolviaszt, csak le kell másolni, ami máshol működik.
Dr. Johann Hansmann – akit mindenki csak Hansinak hív – pont az ellentéte annak, ahogy a tipikus osztrák üzletembert elképzelnénk: bohém, színpadon szelfizget, és bárkivel kedélyesen elcseveg. Édesanyja magyar származású, és bár Hansi a nyelvet nem beszéli, Budapesthez mindig különleges kapocs fűzte. Spanyolországban futott be karriert a gyógyszeriparban, majd az üzleti érdekeltségeit eladva hazatért, hogy felkarolja az osztrák startup-szcénát és megalapítsa az országos angyalbefektetők közösségét. Két éve Európa legjobb angyalbefektetőjének választották, miután 2015-ben két befektetését is – átszámolva – 60 milliárd forint feletti összegért vásárolták fel: a Runtastic fitneszalkalmazást 220 millió euróért vette meg az Adidas, a Shpock e-kereskedelmi platform 200 millió euróért kelt el.
A Magyar Üzleti Angyal Egyesület meghívására érkezett, a közép-kelet-európai régió angyalbefektetőinek találkozója, az Angel Investment Day előtt beszélgettünk vele az Ankerben. Mi alapján választja ki befektetéseit? Mit kezdjen a kormány a startupokkal? Torzítja-e a piacot az állami és uniós pénzek túlsúlya? Interjú.
Főállású üzleti angyal vagy. Mit jelent ez, hogyan néz ki egy napod?
A legtöbb üzleti angyallal ellentétben nekem nincs más állásom, az időm nagy részét az tölti ki, hogy az ausztriai angyalbefektetők közösségét építem, interjúkat adok, panelbeszélgetéseken veszek részt, illetve a befektetéseimmel foglalkozom. Több mint 45 startup van a portfóliómban, körülbelül a felükbe vezető befektetőként (lead investor) szálltam be. Változó, hogy mekkora jelenlétet követelnek, attól függ, hogy milyen szakaszban van a cég és mennyire tapasztaltak az alapítók: azok, akik először alapítanak céget, több figyelmet igényelnek, az első pár hónapban ki kell találnunk, hogyan tudom őket segíteni, vagy meg kell keresnem azt az embert, aki tud nekik segíteni. Ekkora portfóliónál 5-10 startupnak mindig szüksége van a segítségemre, mert valamilyen problémába ütköznek és bajba kerülnek. És a startupok már csak ilyenek, mindig van valami probléma (nevet).
Sokkal lazább, mint ahogy egy osztrák üzletembert elképzelnénk. Mondjuk a több mint egy évtizedes üzleti karrier Spanyolországban sok mindent megmagyaráz. Fotók: Sebestyén László
Mi alapján döntesz, hogy mibe fektetsz?
Ismered a három aranyszabályt, mi alapján kell ingatlanbefektetést választani: első a lokáció, második a lokáció, harmadik a lokáció.
A startupokba fektetésnél ez a három szempont: első az alapítók, második az alapítók, harmadik az alapítók. Csak utána kezdek el gondolkodni a termékről és az üzleti modellről.
Lehet, hogy van egy jó ötlet és egy könnyen piacra vezethető termék, ha csak közepes az alapító csapat, nem fogják sikerre vinni. De ha van egy kiváló csapat, egy olyan termékkel, ami csak átlagos, akkor is meg fogjuk találni a módját, hogy működjön, mert remek emberek, akár a termék vagy az üzleti modell újragondolásával.
Általában mennyit fektetsz be, mekkora tulajdonrészt kérsz?
Az esetek jelentős részében az első körben szállok be, általában 200 ezer és 500 ezer euró között, vannak kivételek. Kétféle befektetésem van: amikor vezető befektető vagyok, akkor általában egyedül viszem a kört, nincsenek társbefektetőim, a részesedésem 15-20 százalék körüli, soha nem nagyobb. Amikor társbefektetőként vagyok jelent, akkor kisebb részt veszek, de ekkor sem kerül nagyobb rész a befektetők kezébe.
Egy startupnak sosem szabad ennél a 15-20 százaléknál nagyobb tulajdonrészt egy körben feladni. És sosincs nagyobb részem a cégben, mint a legnagyobb tulajdonrészt birtokló alapítónak.
Nem szeretem, pszichológiailag káros: olyan lesz a felállás, mintha az alapítók nekem dolgoznának, pedig nem ez a helyzet, mindig partnerek vagyunk.
Hogy áll Ausztria a startupokkal, milyen a piac a szomszédban?
Amikor visszatértem Bécsbe, és kerestem a helyi üzleti angyalközösséget, hogy a befektetéseimhez társbefektetőket találjak, alig volt ilyen.
Sok pénz van Ausztriában, de az emberek kerülik a kockázatot, a startupok pedig kockázatos befektetések.
Azóta sokat változott a környezet, a legtöbb osztrák már tudja, hogy mi az, hogy startup és üzleti angyal, pezseg a színtér, nem csak Bécsben, hanem a nagyobb városokban is, Grazban, Linzben, Salzburgban.
Egy cégnek viszonylag könnyű elrajtolnia, és az első, magvető befektetést, 200-400 ezer eurót megszerezni, ha jól tudják pitchelni az ötletüket. A nehézséget a következő, pár millió eurós tőkebevonás jelenti, ami növekedéshez, skálázáshoz kell: ehhez a pénzhez nagyon nehéz hozzájutniuk. A 10-20 millió eurós szint már megint egyszerűbb, mert ez már azt jelenti, hogy az üzleti modell működik, van profit, így a kockázat is alacsonyabb. Sokat fejlődött a színtér, de bőven van még miben fejlődni, ha körbenézünk Európában.
Mik lehetnek a jók példák?
Egyértelműen London a top, magasan kiemelkedik a mezőnyből:
25 ezer startup és 120 ezer helynyi coworking-iroda van csak Shoreditch városrészben.
Utána messze lemaradva Párizs, Berlin, Barcelona, a skandináv nagyvárosok. Az ő szintjük az, amit Bécsnek el kellett volna érnie, de valahogy lemaradt. Sikerülhetett volna, de az infrastruktúra nem volt túl támogató. Bécs nagyváros, de Ausztria kis ország.
Az elején mindenki nemzetben, egy országban gondolkodott, hogy az osztrák startup-közösséget kell fejleszteni és támogatni. De ez nem elég, túl kicsi. Már az első pillanattól fogva egész régióban kellett volna gondolkodni.
Bécsnek a közép-kelet-európai országokra – Magyarországra, Szlovákiára, Szlovéniára, Romániára és Szerbiára – és az ottani startupokra kellett volna figyelni, és mondani, hogy gyertek Bécsbe, itt minden megvan, amire szükségetek van: programok, mentorok, pénz és infrastruktúra.
Ez eléggé agyelszívásnak hangzik.
Van verseny a városok között, de a jövőben 10-szer, 20-szor ennyi startup lesz, mint ma, ezt valahogy kezelni kell. Elképzelhető, hogy klaszteresedni fog majd az európai színtér: egyik város specializálódik a fintechre, másik a hardverre, harmadik az IT-cégekre.
Hansi Hansmann az Angel Investment Day-en
Ausztriából hogyan látod a magyar színteret?
Azt mondanám, hogy körülbelül most tart ott, mint Ausztria és Bécs 7-8 évvel ezelőtt.
Volt két-három nemzetközileg is extrém sikeres startup magyar startup, de ezek inkább szerencsés lövések voltak, nem a rendszer, az infrastruktúra termelte ki.
A jogi keret túl bonyolult, nem segíti a cégalapítást és a tulajdonrészek eladását. Az államnak meg kell csinálni a házi feladatot, olyan szabályozást kell alkotni, ami segíti a cégeket, hogy tegyék a dolgukat.
De vannak pozitív adottságok. Budapest ismert arról, hogy sok itt a programozó, a magyarokban megvan a vállalkozószellem, még talán több is, mint az osztrákokban. De hiányzik a tőke, és nincsenek jelen nemzetközi befektetők.
Magyarországon a legtöbb kockázati tőkét az állam és az uniós források adják. Jó ez így?
Ha nincs más, akkor jobb az állami pénz, mint ha nem lenne pénz. Az igazi kérdés az, hogy akik kezelik ezeket a forrásokat, azok profi szakemberek, akik értik a munkájukat, vagy csak fizetett kormányfunkcionáriusok.
Az állami forrásokkal mindig ez a baj: a pénz nem azoké, akik a döntéseket hozzák, ki tudja, hogy az alapján döntenek-e, hogy hol lenne a legjobb helyen, vagy kapcsolat és szimpátia alapján.
Mi lenne a szerepe akkor az államnak a piacon?
Hosszútávon egyetlen igazán fontos feladata van az államnak: ez pedig az oktatás. A fiatalokat jelenleg nem arra készíti fel az iskola, amilyen kihívásokkal fog szembesülni felnőttként.
Akik most tízévesek, a nagyrészük olyan munkakörökben fog dolgozni, amik még nem is léteznek! Olyan készségeket kell nekik adni, ami segíti őket ebben, de nem ez a helyzet Ausztriában, sem Németországban, és amennyire tudom, Magyarországon sem. Talán csak a skandináv országok léptek valamennyire.
A kormányoktól én azt várom, hogy fektessék le az alap infrastruktúrát és a kereteket, utána pedig ne avatkozzanak be túlságosan a piaci folyamatokba, hagyják az embereket, hogy végezzék a munkát. Nem kell feltalálni a spanyolviaszt, csak le kell másolni, ami működik:
- az Egyesült Királyságban az adórendszernek van két fontos eleme, az EIS és a SEIS (Enterprise Investment Scheme és Seed Enterprise Investment Scheme – szerk.), ami lehetőséget biztosít, hogy magánszemélyek évi 100 ezer fontot leírhatnak az adóból, ha induló vállalkozásokba fektetik.
- Svájcban az üzleti jogi szabályozáson változtattak, bevezettek egy új cégformát, a kis részvénytársaságot, az úgynevezett kleine Aktiengesellschaft-ot, ami sokkal kedvezőbb cégforma a startupoknak.
- Ausztriában pedig az állam úgy támogatja a startupokat, hogy ha talál magánbefektető(ke)t, ugyanarra az összegre, amit ők tesznek a cégbe, állami garanciát ad banki hitelhez, így megduplázhatják a növekedésre rendelkezésre álló tőkét.
Lehet helye a piacon állami pénznek, de hiszek benne, hogy a helyes út a nemzetközileg sikeres startupokhoz a magánbefektetések ösztönzésén keresztül vezet. Ezzel párhuzamosan pedig az államnak ha nem is egyből, de lépésről lépésre vissza kell vonulnia.
