Száz dollárra esett az olajár, egy hónap alatt több mint 20 százalékot csökkent az értéke. De miért, ha még háború van? Miért fontosabb most Kína és az Egyesült Államok, mint Oroszország? És egyáltalán, mi mozgatja az olaj árfolyamát? Röviden, tömören elmagyarázzuk, mit látunk, és hogyan működnek az olajpiaci árfolyamok.
Esik az olajár, hiszen már csak száz dollárt kell érte fizetni hordónként – erre a mondatra egy éve egy átlagos szaúdi herceg kifut örömében a világból. Ma azonban valóság. Az északi-tengeri nyersolaj, a brent (ez a világ legtöbbet kereskedett kőolajfajtája, a piac benchmarkja) hordója úgy kerül 100 dollárba, hogy egy hónap alatt 20 százalékot vesztett értékéből.
A Brent jegyzése az elmúlt 15 évben. Jól látszik, hogy mennyire mozgatják a recessziós félelmek az árfolyamot: a nagy zuhanások a 2009-es válsághoz, a 2014-es keresleti pánikhoz és a 2020-as járványhoz kapcsolódnak.
Miért nagy dolog a 100 dollár?
Majdnem nyolc évig tartott olajpiaci vesszőfutása, addig az árfolyam 80, de inkább 70 dollár alatt volt. A nemzetközi olajkartell, a Kőolaj-exportáló Országok Szervezete (OPEC) és Oroszország, amely nem tagja a kartellnek, a kitermelés visszafogásával igyekeztek harcolni az alacsony árak ellen, kevés sikerrel.
Az olaj árát az idén viszont Vlagyimir Putyin verte fel az egekbe, majd a globális recessziós félelmek és a járvány kínai felfutása ültették hullámvasútra.
Tudni kell, hogy az olaj a gazdasági kilátásokra talán legérzékenyebb eszköz
– magyarázza Móró Tamás, a Concorde Értékpapír Zrt. vezető stratégája. Gyakorlatilag bármilyen hír, esemény, vagy adat megmozgatja az árfolyamát, ami bármilyen kihatással lehet a várható fogyasztásra. A teljesség igénye nélkül ilyenek:
- gazdasági előrejelzések,
- üzleti és gazdasági hangulatot jelző indexek,
- friss és várt monetáris politikai események,
- geopolitikai feszültségek, különösen, ha olajhatalmak vagy nagy vásárlók érintettek.
A Brent jegyzése az idén. A háború verte fel a 100 dolláros szint fölé, majd a recessziós félelmek miatt ült hullámvasútra.
„És a piac ezeket rendre túl is reagálja, hiszen rengeteg spekulatív tőke mozog: az olajpiac napi kereskedési volumene bőven meghaladja a napi fizikai felhasználást.” Magyarán több olajjal kereskednek, mint amennyit felhasználnak, az olajra hedge fundoktól az automata kereskedési algoritmusokon át mezei befektetőkig számtalan olyan szereplő nyit pozíciót, akik nem a végső fogyasztóknak adják el a nyersanyagot.
„Szóval ha a fundamentumok változatlanok is, attól még az árfolyam gyorsan mozoghat.”
Mit láttunk az elmúlt négy hónapban?
És ez nem véletlen: nem túlzás azt mondani, hogy a világunkat az olaj mozgatja. A globális olajfelhasználás nagyjából napi 100 millió hordó – egy hordó 159 liternyi olajnak felel meg. Az olajár pedig remek inflációs jelzőszám: ha emelkedik az olajár, az az üzemanyagárakon keresztül beépül szinte minden termék és szolgáltatás árába. Ezt látjuk a mostani inflációs adatokban is:
ha drágább az üzemanyag, egyszerűen minden drágább lesz körülötte.
A brent, a piaci benchmark árfolyama március elején, a háború második hetében érte el a csúcsát, a közel 130 dolláros hordónkénti árat. Ekkor az volt a piac félelme, hogy az euroatlanti szövetség koordináltan zárja ki Oroszországot az olajpiacról. Ez azóta az általunk is megírt, Magyarországot engedményekkel illető formában meg is történt.
Oroszország akkor napi bő 11 millió hordóval a világ harmadik legnagyobb kitermelője volt az Egyesült Államok és Szaúd-Arábia után. Emellett – ami fontosabb – napi ötmillió hordóval a világ második legnagyobb nyersolaj-exportőre volt. Tavaly és idén év elején a háborús félelmek húzták felfelé az olajárat: a kereskedők joggal tartottak attól, hogy egy háború globális ellátási zavarokat okozhat. Ha kiesik a világ egyik legnagyobb exportőre, akkor szűkül a kínálat, tehát emelkedik az ár.
Akkor most miért esik az árfolyam?
Oroszország azóta India személyében megtalálta a kieső export helyét, de a világpiac nagyjáról akkor is kiesett az orosz olaj – olyannyira, hogy azóta más, páriaként kezelt államokat is visszaengedtek a világpiacra a kieső nyersanyag pótlása miatt. Az árfolyam mégis libikókázik.
Két fő tényezőt lehet említeni, amik felülírják a háborút:
- egyrészt Kínában megint súlyos lezárások voltak a járvány miatt,
- másrészt világszerte, de különösen az Egyesült Államokban nagyon erősek a recessziós félelmek.
Kína a világ legnagyobb olajvásárlója. A kínai gazdaság állapota alapvetően határozza meg az olajpiacot: ha nő a gazdaság, akkor arra számít a piac, hogy több olajat vesznek majd, tehát emelkedik az árfolyam, míg ha rosszak a kilátások, akkor mindez fordítva történik.
Kínában viszont újra felütötte a fejét a koronavírus, jelenleg a lakosság bő nyolc százalékát, 114 millió embert érintenek a lezárások. A belföldi repülőgép-forgalom és a belföldi gépjármű-használat esik, az ipari termelés a karanténok miatt épp nagyot zuhan.
Emiatt az olajpiac arra számít, hogy a következő hónapokban az ország kevesebb olajat fog vásárolni, kevesebb vevő lesz, tehát a világpiaci ár is esik.
A másik aggodalom az Egyesült Államok, amely Kína után a második legnagyobb olajvásárló. Az amerikai jegybank, a Fed intenzív szigorító ciklusban van, emelik a kamatokat, kiszívják a piacokról a kinyomtatott pénzt, tehát összességében lassítják a gazdaságot. Mindezt azért, mert az infláció felpörgött, a munkaerőpiac stabil, és már nem kell a gazdaságot mesterségesen stimulálni. Ez egy szándékosan nagyon egyszerű magyarázat, itt írtunk részletesen a jelenségről.
Tehát az amerikai gazdaság növekedése várhatóan lassulni fog. Az olajpiac esetében a helyzet hasonló, mint Kínában: az Egyesült Államok mint nagyvásárló, félő, hogy ezentúl kevesebb olajat fog vásárolni.
Nem tudni, hol lesz a vége és a jelenlegi háború-inflációs-„ellátásilánczavaros”-hozamemelkedős környezetben hol lesz az olaj egyensúlyi szinte. A Portfolió gyűjtött össze több, gyökeresen eltérő elemzői véleményt. Ebből is látszik, milyen spekulatív a piac, két hiteles elemzőház merőben más árszintet jelöl meg: van, aki súlyos csökkenésre, van, aki masszív emelkedésre számít.
- A Citi Group elemzői a recessziós félelmek közepette egészen a 65 dolláros árszintekig várják az olajárak csökkenését az idei évben.
- A JPMorgan elemzői szerint pedig akár a 380 dolláros hordónkénti jegyzést is elérhetik az olajárak, amennyiben a nyugati szankciókra adott válaszul Oroszország visszafogja termelését.
- Tegnap, az EIA, az amerikai Energiainformációs Hivatal csökkentette az idei és jövő évi olajár-előrejelzését, a Brent átlagárát idénre 104,5, jövőre vonatkozóan pedig 93,75 dollárra módosította. A WTI esetében is hasonló elmozdulást várnak, az idei átlagár 98,79 dollár körül alakulhat, jövőre pedig 89,75 dollár alakulhat majd az árjegyzés.
- a Kőolaj-exportáló Országok Szervezete (OPEC) első, 2023-ra vonatkozó olajpiaci előrejelzése szerint továbbra sem lélegezhetnek fel a fogyasztók, hiszen várhatóan jövőre sem fog tudni lépést tartani a kereslettel a kínálat. A szűkös kereslet a növekvő kínálat mellett pedig az árak növekedését hozhatja magával.
Főleg úgy bizonytalan a jövő, hogy szeptembertől lejár az OPEC kitermelés-csökkentési megállapodása, tehát elvileg mindenki annyit termel amennyit akar. De a kínálati oldalon nagyon bizonytalan, hogy ez mit jelent: melyik olajhatalom mennyivel tudja vagy akarja megnövelni a kínálatot. A legtöbb olajkitermelő ugyanis az elmúlt években rendkívül kevés beruházási forrást öntött az ágazatra, pedig a teljes szektor beruházásigényes.
Valószínűleg tehát hiába lehet piaci alapon bármennyit termelni szeptembertől, a legtöbb kitermelő egyszerűen nem tudja majd érdemben növelni saját mennyiségét.
