A világ abba az irányba halad, hogy a felhasználók egyre letisztultabb felülettel találkozzanak a mobilképernyőkön. A folyamatos optimalizálás már csak azért is fontos, mert a mobil képernyő kisebb, így kevesebb információ vagy nyomógomb fér rá. Milyen mobilbanki megoldásokkal mennek neki a magyar bankok a Revolutnak és társainak? Mi jön az azonnali utalások után? Iparági riport – elsőként a Forbes.hu-n.
Nap mint nap rengetegszer kézbe vesszük a mobiltelefonunkat, akár szórakozásból, akár ügyes-bajos dolgainkat intézzük vele. Emellett a pénzügyeinket is. Talán nem mindenki tudja, de kizárólag internetbankból vagy okostelefonon küldve megy át a pénz egyik magyar bankszámláról egy másikra 5 másodperc alatt, még éjjel és hétvégén is. A bő 800 000 magyar regisztráltat nyilvántartó Revolut is teljeskörűen eleve csak okostelefonon használható, még laptopon sem. A mobilra épülő szolgáltatások gyors fejlődése arra ösztönözte a piacot vizsgáló és a szolgáltatásokat összemérő Biztosdöntés.hu-t, negyedévente górcső alá vegye a hazai banki mobilappokat. Első jelentésüket a Forbes.hu exkluzívan közli. Vendégírás Gergely Pétertől, a Biztosdöntés.hu alapítójától.
Fejben is le kell azzal számolni, hogy a fizetéshez pénztárca kell
Elég sok minden elmondható a magyar bankokról, de az biztosan nem, hogy ne álltak volna bele a mobilapplikációs univerzum fejlesztésébe. A mobilalkalmazások fejlesztése ma már kötelező. Nincs is olyan magyar nagybank, amelyik ne nyújtana ilyen szolgáltatást. Ráadásul – szerencsére – egyre jobban bővülő lehetőségekkel találkozunk a tenyerünkben elférő érintőképernyőkön.
A mobiltelefonos pénzügyek egyik funkciója, hogy a számlaegyenleg és a számlatranzakciók böngészése mellett aktívan is használhatjuk. Tehát utalhatunk vele – utasként – akár sínen, vízen, közúton, vagy bárhol várakozva. Rengeteg ilyen időrés van a napunk során, nem kell tehát, hogy a pénzügyeink intézése a családunktól vegye el az időt.
De van még valami, ami különösen érdekes ebben a mobil pénzügyes világban, az pedig a mobiltelefonnal történő fizetés, bankkártya helyett.
Annak ellenére, hogy egyre gyakrabban látni fiatalokat és idősebbeket a mobiltelefont érinteni az üzletekben található POS terminálokhoz bankkártya helyett, a többség még mindig idegenkedik leváltani a plasztikot.
A szakemberek sokáig úgy gondolták, hogy a bankkártyás érintéses fizetésre sokkal nehezebb lesz átszoktatni az ügyfeleket, mint onnan a mobiltelefonra. De tévedtek. Feltevésüket arra alapozták, hogy a korábbi kártyákat általában át kellett adni a pénztárosnak, az érintőkártyát azonban nem kell kiadni a kezünkből, ahogy a mobiltelefont sem.
Valójában ahogy a pénzt a pénztárcából vesszük elő, úgy a benne lapuló bankkártyánkat is onnan kapjuk elő, még akkor is, ha a mobil már amúgy is ott van a kezünkben.
Egyszerűen azzal a szokással kell leszámolni, hogy a fizetéshez feltétlenül pénztárca kell.
Nem kell. Ahogy megtanultunk híreket, cikkeket olvasni mobiltelefonról újság helyett, éppúgy fizethetünk is a mobiltelefonnal a pénztárnál. Egy picit macerásabb, de a plusz macera – a képernyőfeloldás – pont, hogy a biztonságunkat szolgálja. Míg az érintéses bankkártyáról azonosítás nélkül meg lehet venni bármit 15 000 forintig, addig a mobilról – megfelelő beállításokkal – egyetlen forint sem távozhat az ellenőrzésünk nélkül.
Szerencsére sokan felismerték annak élményét, hogy a pénztárcájukat otthon is hagyhatják a sarki közértbe történő leugrás során, vagy nem kell elővenni azt a szupermarketben. A számok nagyon meggyőzőek. S noha szűk bázisról mindig nagyot lehet ugrani – 2-3 százalékos piaci részesedést például még könnyű megduplázni, míg 20-30 százalékosat már nem -, a mobiltelefonnal történő fizetés szépen halad előre.
A Magyar Nemzeti Bank (MNB) adatai szerint a hazai kibocsátású mobiltelefonba digitalizált bankkártyákkal történt belföldi és külföldi bolti mobilfizetés aránya több mint duplájára nőtt az összes ugyanilyen tranzakció között, tehát a plasztikkártyás érintéses fizetéseket is beleértve.
Az elérhető adatok alapján hét negyedév – azaz közel két év – adatait összevetve erős fejlődés indult meg a bolti mobiltelefonos érintéses fizetés piacán. Mind darabszám-arányában, mind érték-arányban egy masszív és töretlen fejlődés látszik, egyaránt két és félszeresére növelve a bázisértéket 21 hónap alatt.
Ehhez persze a koronavírus-járványnak is volt köze, hiszen az emberek menekültek a fertőzés terjesztésére potenciálisan képes bankjegyektől, és lemondtak arról is, hogy egy pandémiában egyszerre két olyan eszközt használjanak, amit fertőtleníteni kell, ezért győzött a mobiltelefon, amiről úgysem mond le senki.
Már akinek erre alkalmas – NFC kommunikációra képes – eszköze volt. Ez az áramkör szerencsére ma már általában a középkategóriás telefonok egyik elmaradhatatlan képessége, a csúcskategóriásoknál pedig biztosan kötelező.
A pandémia hatása mellett volt még egy fontos tényező, mely megalapozta a fejlődés lehetőségét: a bankok szép lassan felzárkóztak a mobiltárcás szolgáltatást nyújtó hitelintézetekhez, mind Android, mind pedig iOS mobil operációs rendszeren. Mára a 8 hazai nagybank között a Takarékbank az egyedüli kakukktojás, de az is csak Androidon. A hírek azonban arról szólnak, hogy ők is belefogtak a fejlesztésbe, így akár még idén zárhatják a sort.
A Biztosdöntés.hu szerint aki még nem próbálta, érdemes egy kísérletet tennie, mennyire más élmény mobiltelefonnal fizetni érintéssel a bankkártya helyett.
Teljesen más az ügyfélélmény: a mobiltelefonon egyből érezhető a nagyobb biztonság, hiszen beállítható, hogy 15 000 forint alatt se lehessen fizetni mobiltelefonnal. Emellett azonnal látható a vásárlás utáni egyenleg is. Ráadásként sok banknál azonnal megérkezik az ingyenes push üzenet a vásárlásról, ha beállítjuk.
Pénzt kérni mobilon? Egyre több banknál lehetséges
Kezdettől fogva része volt a 2020 szeptemberében megújult azonnali fizetési rendszernek (AFR) egy új szolgáltatás lehetősége, a fizetési kérelem, de a bankok nem fejlesztették ki ezt egyből az elején. Épp elég tehertétel volt számukra az AFR-hez történő kötelező csatlakozás.
Mostanra viszont eljött az idő, hogy a stabilan működő azonnali átutalások után újabb bevételnövelő szolgáltatás után nézzenek.
A fizetési kérelem egy olyan szolgáltatás, amelynél nem a fizető fél, hanem a pénzküldés címzettje (szaknyelven a kedvezményezett) állítja össze az átutalást, a fizető félnek már csak jóvá kell hagynia és a pénz máris elhagyja a számláját.
Ennek az első hallásra kissé furcsa szolgáltatásnak máris érthető az előnye, ha a csoportos beszedéssel vetjük össze. Merthogy alapvetően erre találták ki. A csoportos beszedésnek ugyanis egyetlen előnye van, a teljesen automatikus, emberi beavatkozás nélküli számlafizetés.
Ugyanakkor rengeteg a hátránya. Hiszen kivel nem fordult már elő, hogy a pénz lehívásakor nem volt elég fedezet a számláján? Ami magával vonja, hogy majd valamikor újra megpróbálják levonni. Vagy egy másik tipikus eset, amikor valami más fizetnivaló elől viszi a pénzt a bank? Vagy kinek nem volt még soha olyan panasza, hogy a szolgáltató rosszul vonta le az összeget? Ettől kezdve mindegy is, hogy a kelleténél többet vagy kevesebbet, hiszen végül mindegyik bosszúság forrása lesz.
Születtek erre megoldások, melyekkel négyszögesítették a kört (például egy megadott limit felett SMS jóváhagyásra van szükség az ügyfél részéről, ha azt a közműszolgáltató is úgy akarja), de
a csoportos beszedés bosszantó problémáira igazából csak a fizetési kérelem hoz gyógyírt.
Persze azt eddig is megtehette az ügyfél, hogy utalja a számla összegét, de ahhoz ismerni kell a számla összegét, a számlaszámot és a közlemény rovat tartalmát, amellyel biztosan a címzett alszámlájára kerül a befizetés. Ez a munkahelyen, útközben, és még ezernyi élethelyzetben általában nincs a kezünkben, így aztán az utalás is későbbre marad.
A fizetési kérelemnél azonban elég egy jóváhagyás, és mindenféle adatbányászat nélkül máris teljesül a számlafizetés. Ezzel jár továbbá egy bájos kis extra is: akár két hónapig is elhúzhatjuk a fizetési kérelem kifizetését. Annak összegét ráadásul utána sem szedhetik be, egyszerűen elévül. A két hónap persze csak a fizetési kérelemre magára vonatkozik, a közműszolgáltatók felé továbbra is a fizetési határidő az irányadó, különben két hónap múlva akár már a kikapcsolást is fontolgathatják.
A nyolc hazai nagybank felében nincs még fizetési kérelem szolgáltatás a mobilappban. A fizetési kérelem elsőként az Erste, a Raiffeisen és a Takarékbank mobilbankjában volt elérhető, továbbá az OTP Bank mára már kivezetett SmartBank nevű mobilalkalmazásában. Az idei első negyedévben az OTP Bank az új mobilalkalmazásában is kiépítette ezt a szolgáltatást.
A piaci versenyt jól jellemzi, hogy iOS (iPhone) rendszeren a legnagyobb hazai hitelintézet csökkent funkcionalitással is elindította a fizetési kérelmet és csak hetek múlva tette lehetővé, hogy a kapott fizetési kérelmek elutasíthatóak, valamint fix összeg esetén ki is fizethetőek legyenek. Ezt a fejlesztést az androidos verzió már korábban megkapta.
A fizetési kérelem, bár alapvetően a csoportos beszedés versenytársának szánták, kitűnően használható magáncélra is.
Valahogy nagyon gyakran előkerül a példa, amikor egy asztaltársaság számláját közösen dobják össze. Szinte mindenki szeret ezzel példálózni, az azonnali fizetési rendszeren 5 másodperc alatt átfutó átutalás népszerűsítői éppúgy, mint a bankkártyáról bankkártyára pénzt küldés terjesztői. Talán kevesen tudják, hogy ez nem ugyanaz, mint az azonnali átutalás. De kitűnő lehetőség erre a Barion és a Revolut. A korábban elektronikusan megoldhatatlan feladatra ma már rengetegen pályáznak a készpénzmentes kulisszák mögött. A maga módján a fizetési kérelem is egy kitűnő lehetőség erre, ha a számlafizetőnek van kedve elpiszmogni a szétosztással.
De jöhet a szülőtől pénzt kérő gyerek példája, vagy a lakástulajdonos udvarias bérleti díj beszedése a lakásbérlőtől. Nagyszerű lehetőség akár egy kereskedő pénztáránál is. Ezek a hétköznapi példák azonban ma még nem életszerűek, mert a fizetési kérelem még nem épült ki teljesen, a felhasználói fejekben pedig még szinte sehol nem tart.
Azonban ez többé-kevésbé hasonló pályát futhat be, mint a bolti érintéses mobilfizetés, amelynek közel egy évtizede indult nyilvános hazai tesztjére 3000 rajongót sem sikerült összeszedni, ma meg már egyre nagyobbat harap a menekülő plasztik bankkártyába.
Új szolgáltatások az azonnali fizetési rendszerben
Három olyan új szolgáltatás jelent meg az AFR-ben, amely méltán tarthat igényt az ügyfelek nagyobb figyelmére. A fizetési kérelem mellett ezek a másodlagos számlaazonosítók és a QR-kódos fizetés.
Ebben a negyedévben az OTP Banknál a fizetési kérelem szolgáltatás, az Erste Banknál pedig a QR-kódos fizetés indult el.
Ahogy az alábbi táblázat mutatja, a másodlagos számlaazonosítókra (e-mail címre, telefonszámra, stb.) utalni minden bank ügyfele tud, ha a címzett előzetesen regisztrált erre, míg a QR-kódos fizetés a legkevésbé elterjedt szolgáltatás.
Mindhárom, AFR-re épülő szolgáltatásnak van létjogosultsága.
Bár a másodlagos számlaazonosítók használatát gyorsan lefejlesztették a bankok, a fizetési kérelem teljes körű bevezetésére még várni kell, a QR-kódos fizetés pedig kifejezetten gyerekcipőben jár.
Utóbbi kettő elterjedése nem is várható gyorsan, de idővel valószínűleg mindkét újdonság megveti majd a lábát Magyarországon.
A bankok fogékonyak lettek az orosz-ukrán háborúra
Szokatlan jelenség – de a háború is szokatlan Európában a 30 évvel ezelőtti szerbiai háború óta -, hogy mobilappjában az Erste Bank és a CIB Bank is lehetővé tette, hogy könnyítve lehessen pénzt küldeni az ukrajnai menekültek megsegítésére.
Fontos leszögezni, hogy mindkét bank magyar segélyszervezetnek gyűjti a pénzt.
Az Erste Bank George Appjának március 9-én megjelent új verziója lehetővé tette, hogy a felhasználó egyetlen koppintással az utalási felületre jusson, ahol már kitöltve szerepel a Magyar Máltai Szeretetszolgálat számlaszáma és a közlemény mező. A funkció használatával az ukrajnai háború menekültjeinek megsegítésére lehet pénzt küldeni mindhárom mobil operációs rendszeren.
A CIB Bank Mobilalkalmazásában is megjelent egy, a fentivel megegyező pénzküldési funkció az alkalmazás kezdőképernyőjén. Az ott szereplő bannerre kattintva a felhasználó az utalási űrlapra jut, ahol már kitöltve szerepel a címzett és a közlemény. Az adományozónak már csak az összeget kell kitöltenie, és alá kell írnia az átutalást, amely máris elindul a Magyar Református Szeretetszolgálat felé, az Ukrajnából menekülők megsegítése céljából. A funkció a #withPEOPLE nevet kapta – utalva a CIB Mobilalkalmazás csak appal elérhető, meglévő egyedi funkcióra.
Talán növelné az adakozási kedvet, ha a bankok a jövőben a hasonló akciókban maguk is hozzátennének az ügyfelek által felajánlott összegekhez, attól függetlenül, hogy küldenek-e maguk is pénzügyi segítséget. Ez a funkció inkább az ügyfelek bátorítása és a hitelesség érdekében lenne fontos.
Az Erste Csoport például egy-egy millió euróval támogatja partnerszervezeteit, a Caritast és a Vöröskeresztet, míg az Erste Alapítvány további egymillió eurós költségvetési keretet biztosít Ukrajna lakosságának akut és középtávú segélyezésére. A magyar Erste Bank például megduplázza a munkatársai által gyűjtött összeget, és így eddig már több mint 50 000 eurót adományoztak Ukrajna és lakossága megsegítésére.
Szerencsére bőven kijutott más fejlesztéseknek ebben a negyedévben is.
Hódít a Google Pay
2022. február 1. óta a CIB Bank a korábbi Visa kártyái után a Mastercard bankkártyái esetében is elérhetővé vált a Google Pay mobilfizetési szolgáltatás. A CIB Banknál a Mastercard kártyák betéti kártyaként arany (Gold), hitelkártyaként pedig Standard és Gold változatban igényelhetők.
Ebben a negyedévben az UniCredit Bank UniCredit mBanking mobilapplikációja is frissült azzal a funkcióval, hogy (Android rendszeren) lehetővé tegye a bankkártya regisztrációjának megkezdését a Google Pay-be. Emellett az applikáció egy kényelmi szolgáltatással is bővült: ezentúl kimenő tranzakcióból állandó átutalási megbízást is könnyen létre lehet hozni – bár kérdés, hogy ez a szolgáltatás mennyire lehet népszerű.
Miközben a bankok egyre kevésbé hezitálnak a Google Pay-hez csatlakozni, olyan is akad, aki teljesen átadja a terepet a keresőóriás bolti mobilfizetési szolgáltatásának. Az Erste Bank Erste Mobile Pay alkalmazásban megszűnt az érintéses (NFC) fizetési szolgáltatás, helyette a Google Pay mobilalkalmazás használható.
Az Erste másik applikációja, a George tehát nem vette át az NFC-s fizetési funkciót, de ebből az applikációból is kezdeményezhető a bankkártya regisztrálása a Google Pay-be. Az Erste Mobile Pay többi funkciója zavartalanul működik továbbra is, az alkalmazás nem szűnik meg és a neve sem változik.
A Google Pay tavaly őszi bevezetésekor ugyanakkor az Erste a magyar bankok közül elsőként tette elérhetővé a szolgáltatást a Mastercard mellett a Visa kártyákra is, és elsőként kínált kártyaplatform-független megoldást a mobilfizetésre Android és iOS rendszereken egyaránt. Így a bank minden kártyája tokenizálható, függetlenül attól, hogy Mastercard vagy Visa, betéti vagy hitelkártyáról van szó.
Egy másik banknál, a CIB-nél el sem indult a saját fizetési mobilapplikáció fejlesztése Androidon, ők egyből a Google Pay-hez csatlakoztak, amint ez elérhetővé vált. Az Apple hasonló megoldásához, az Apple Pay-hez pedig még hamarabb.
Mi is az a Google Pay?
A Google Pay a Google fizetési szolgáltatása. A hozzá csatlakozott bankok, köztük a nyolcból hét hazai nagybank bankkártyái beintegrálhatók a Google Pay applikációba. Ez azzal az előnnyel jár, hogy NFC áramkörrel rendelkező Android rendszerű okostelefon használatával a bankkártyát kiváltva lehet fizetni a boltokban érintéssel. A Google Pay ugyanott és ugyanúgy használható mobiltelefonnal érintéses fizetésre, ahol az érintős bankkártya, itthon és külföldön. A Google Pay előnye, hogy egységes felületet kínál egyszerre több bankkártyának is, így nem szükséges – ahol van – a bank saját fizetési mobilappját használni. A fizetésre használt bankkártya mindig kiválasztható, vagy akár állandóra is beállítható.
A Google Pay emellett az interneten is kényelmes vásárlást tesz lehetővé. A hozzá csatlakozott webáruházak a vásárlók számára általában igen fájó regisztráció és fizetési, szállítási adatok megadása helyett egyszerűen betölthetik a kártya- és címadataikat a Google felhőből.
Népszerű közlekedési jegy, sárga csekkes megújulás és egy QR-kód beolvasási furcsaság
Sokak régi igénye volt, hogy a Simple mobilapplikációban a BKK bérletek és BKK napijegy típusú jegyek mellett BKK vonaljegyet is lehessen vásárolni, amire a Volán társaságok járataira kezdettől fogva van mód. 2022. február 14. óta ez a jegytípus is megvásárolható a Simple mobilalkalmazásban, melyet nem sokkal később a K&H Bank is követett, ahol szintén van mód ilyen jegyek vásárlására.
A vonaljegy egy utazásra érvényes a BKK Zrt. által meghatározott menetrend szerinti járat teljes vonalán, átszállás és útmegszakítás nélkül. A metróvonalak között egy irányba átszállás lehetséges. A vonaljegy a vásárlástól számított 2 évig felhasználható, a még nem érvényesített jegy az alkalmazásban visszaváltható. A mobil-vonaljegyet ugyanúgy kell érvényesíteni, mint a többi jegyet, azaz a Simple alkalmazás kezdőképernyőjén is elérhető vonaljegyre koppintva kameraképpel be kell olvasni a járműre kihelyezett QR kódot, majd a megjelenő animációt be kell mutatni a beléptető személyzetnek vagy járművezetőnek. A mobillal vásárolt jegyek, bérletek és a papíralapúak ára között nincs különbség, vagyis az utast nem terheli tranzakciós vagy kényelmi díj a Simple mobilalkalmazásban.
Érdemes megemlíteni, hogy külföldön beyond banking (bankoláson túli) szolgáltatások terjedőben vannak az ún. szuperapplikációk megjelenése következtében, melynek kiteljesedése Magyarországon is várható.
Ennek egyértelmű előhírnöke a sokféle jegy vásárlását biztosító Simple és Erste MobilePay alkalmazás, illetve ilyen még a K&H Bank mobilapplikációja, mely közlekedési jegyek megvásárlását teszi lehetővé az applikáción keresztül.
QR-kódos sárgacsekk olvasásra váltott az Erste MobilePay. Az Erste Bank mobilalkalmazásának első negyedévben megjelent verziói mindhárom alkalmazásáruházban frissítették a sárgacsekk olvasási funkcióját. Eddig az adatok szkennelésével állt elő az adat, ami tartalmazott hibalehetőséget. Ettől kezdve viszont az alkalmazás képes a postai QR-kódok beolvasására, így az adatok pontosak lesznek.
Végül, az Erste Banknál jött elő az a furcsa hiba is, hogy egy szoftververzió bevezetése után megszaporodtak a felhasználók QR-kód beolvasási panaszai Android rendszeren. A fejlesztők szerint a hiba a készülékek mintegy 2 százalékát, összesen 6 készüléktípust érintett. A kiadott frissítés ezeknél a típusoknál javította a hibát, ám 4 másik készüléktípusnál problémát eredményezett, a felhasználók Play Áruházban tett bejegyzései alapján a Huawei, Samsung és Xiaomi márkák egyes gyártmányaira érkezett panasz. A végső javítás ugyanakkor ezeket a hibákat is javította, és az egész probléma, a két javító frissítéssel együtt nem tartott tovább 4 napnál.
A 800 ezernél is több magyar felhasználóval rendelkező Revolut egy kilencedik magyar bankként is felfogható, így fontos érvágás a magyar ügyfeleknek, hogy a fintech óriás belföldi (magyar) bankszámlaszáma a negyedév végén megszűnt. Ez elég sok félreértést okozott a magyar felhasználók, sőt még a magyar sajtó körében is, sokszor az egész magyar Revolutra értve a megszűnést. Valójában az a magyar bankszámlaszám szűnt meg, amely a Revolut feltöltésére használható. Aki bankkártyáról töltötte fel az egyenleget, annak ez a változás semmit nem jelent. Aki továbbra is szeretne használni átutalásos feltöltést, az az eddig is létező litván IBAN számlaszámot használhatja. Erre eurót küldve a küldés díja azonos a belföldi, másik magyar bankba küldött átutalás díjával.
A Revolut is gyűjt adományokat az ukrán menekülteknek, a pénz európai jótékonysági szervezetekhez kerül. A fizetési kérelem, vagy ahogy a Revolutban hívják, pénzkérés már egy régóta létező funkció, de most a Revolut Juniorral bővült.
Ez azt jelenti, hogy már a gyerekek is kérhetnek pénzt a szüleiktől Revoluton keresztül.
A virtuális kártya igénylése során már 8 féle szín beállítható szabadon, így minden ügyfél kedve szerinti színt választhat, amelyben látni szeretné a virtuális kártyáját a képernyőn.
A Revolut megújította a pénzküldési képernyőt. Mivel ezt az ügyfelek havonta több millió alkalommal használják, új, elegáns átalakítást kapott, továbbá néhány praktikus gyors műveletet is. Az első negyedévben 10 új pénznemmel bővült a küldhető devizák köre, ezek a brazil reál, a chilei peso, a dél-koreai von, a szerb dinár, a Srí Lanka-i rúpia és a vietnami dong, továbbá az egyiptomi font, a guatemalai quetzal, a Costa Rica-i Colón és bolíviai boliviano. Ezzel már 30 feletti a pénznemek száma a Revolutnál.
Végül egy érdekes újítást is bevezetett a Revolut ebben a negyedévben, „WOW” értékelést is adhatnak az ügyfelek az ügyfélszolgálati chatelés végén, a Revolut alkalmazottak pedig gyűjtik ezeket. Az applikáció kijelzi, hogy az ügyintéző hány „WOW”-t gyűjtött össze munkája során az összes visszajelzésből. Azt is láthatjuk, hogy mióta dolgozik a Revolutnál és hány chat-et zárt már le.
Ez az újdonság Magyarországon talán nem lenne annyira nagy jelentőségű, de a Revolutnak kizárólag chaten érhető el az ügyfélszolgálata.
Értékelések az alkalmazásáruházakban
A Biztosdöntés.hu szakértői rögzítik azt is, hogy hogyan állnak az egyes banki mobilappok a Nagyérdemű szemében. Az alábbi grafikonok szemléltetik az 1-től 5-ig terjedő skálán az egyes alkalmazások értékelését Android rendszeren:
Ugyanezen értékelések az iPhone-ok alapjául szolgáló iOS rendszeren:
Az alkalmazások értékelése során minden banktól a fő mobilalkalmazását vettük figyelembe. Ha valamilyen funkcióra kiegészítő applikációt fejlesztett (ilyen például az Erste Bank Erste MobilePay alkalmazása főleg pár közlekedési és mobilszolgáltatás díjának kiegyenlítésére, vagy a RaiPay, amely egy bolti érintéses mobilfizetési alkalmazás), azt nem vettük figyelembe, hiszen jóval kevesebb funkcióval bír, mint az általános mobilapplikációk. Ez alól egyetlen kivételt tettünk, ez a Simple by OTP mobilalkalmazás, amely egyrészt számtalan fizetésre alkalmas, másrészt kétmillió hazai felhasználójával mindenképpen helyet érdemel a palettán.
Az OTP Mobilalkalmazás folytatólagosan szerepel elődjével, a zárt körű tesztelésre használt OTP Mobilalkalmazással.
Az MKB Bank Mobil App a korábbi Budapest Bank fejlesztése. A Budapest Bank és az MKB Bank az utóbbi néven egyesült 2022. március 31-én. Hozzájuk csatlakozik majd jövőre a Takarékbank. Várhatóan ekkor, vagy ezt követően jelennek meg egy közös internetbankkal és mobilapplikációval. Addig a három bank eredeti alkalmazásai használhatók tovább.
A Takarékbank mobilalkalmazása iOS rendszeren nem volt értékelhető a tavaly ősszel megújult applikáció megjelenéséig, így erről az időszakról nincsenek adatok. A görbék hirtelen emelkedései valószínűleg a bankok értékelésre felhívó kampányainak az eredményei. Nagyon kevesen értékelték az MKB Mobilalkalmazást és a Takarék Mobilappot iOS rendszeren, ezért a nagy kiugrásokat viszonylag kevés értékelő is okozhatta.
A Sberbank Magyarország mobilapplikációja nem szerepel az összehasonlításban, mert a hitelintézet működési engedélyét a Magyar Nemzeti Bank az orosz-ukrán háborúra adott, Oroszországot érintő uniós szankciók következményeképpen visszavonta.
Milyen számlát érdemes átlagos jövedelemmel választanom?
Minden negyedéves értékelésben kiemelünk különféle bankszámlákat, melyek segíthetnek a Forbes.hu olvasóinak (is) a mindennapi bankolás hatékonyabb lebonyolításában.
Ebből a negyedévből az átlagos használat melletti, a diák- és a prémiumbankszámla-használatot vettük górcső alá. Bár benne van a választásunkban a díjazás is, de elsősorban nem az árakra koncentráltunk, mert a szolgáltatások választékában hiszünk. Véleményem szerint a bankszámlák esetében nincs nagyon értelme pusztán csak ár-összehasonlító kalkulátorokat használni.
Átlagos használat mellett, mely egy 35 éves felnőtt 300 000 forintos, bankszámlára érkező bevételéből, átutalásaiból, csoportos beszedéseiből, rendszeres utalásából, készpénzfelvételéből és bankkártyás vásárlásaiból áll egy átlagos hónapban.
Az egyik jó választás az OTP Bank Smart számlacsomag alapverziója. Ez egy olyan számlacsomag, mely egyedüli Magyarországon, már évek óta. Különlegessége, hogy többféle átalánydíjas konstrukció választható hozzá attól függően, hogy az ügyfél milyen preferenciák szerint végzi a banki tranzakcióit. Lehet például készpénzfelvételekre, vagy épp elektronikus átutalásokra ilyen csomagot kérni. Az OTP nemrég újította meg az elektronikus banki szolgáltatásait, díjnyertes mobilappja pedig, melyet olyan korszerű szolgáltatásokkal reklámoztak, mint tranzakciók statisztikázása vagy ingyenes push üzenetek az SMS-ek helyett.
Egy másik érdekesség, ha már a szolgáltatásokat nézzük, az Erste Bank George márkanév, amely a jövő digitális ökoszisztémája. Ennek része a George Díjcsomag (bankszámla) is, amely egy olyan csomagáras termék, amely a digitálisan fogékony ügyfelek szokásaihoz alkalmazkodik.
Ami az igazi érdekessége a George márkanévnek, az a megújult szemléletű internetbank és mobilalkalmazás. A klasszikus szolgáltatások mellett az applikáció fő üzenete a webáruházas termékértékesítés, az applikáció kinézetének, színeinek könnyű megváltoztatása vagy egy olyan újdonság, mint például a bankkártyás vásárlás blokkjának lefényképezése és a tranzakcióhoz rendelése. Ezt például csak a Revolut tudja még, a többi magyar banki applikáció nem.
De érdemes még kiemelni például a banki rendszerekben Magyarországon először alkalmazott újszerű keresőt, amely az első néhány karakter után felkínálja a feltételnek megfelelő összes tranzakciót, így egyszerű keresni a kiadások között.
Mindezeken túl az Erste ügyfelei akár a mobiljukról is nyithatnak értékpapírszámlát, kezelhetik befektetéseiket, vásárolhatnak állampapírokat, választhatnak befektetési alapok közül és persze egy grafikus felületen nézhetik meg azt, hogy éppen mekkora hozamot termelt a portfóliójuk.
Az UniCredit Bank Mobil Aktív Plusz díjcsomagját ajánljuk még, mivel ehhez a díjcsomaghoz kapcsolódó mobilalkalmazással teljesen ingyenes az átutalás belföldön bárhová. Ez azt jelenti, hogy még a pénzügyi tranzakciós illetéket sem kell kifizetni. Az átutalás csak mobilalkalmazással ingyenes, az internetbank szolgáltatással már nem. A számlavezetési díj az említett ügyfélszegmensben igen kedvező, 249 forint (kezdetben 228 forint volt) havonta. A Mastercard Standard bankkártya évente 6 968 forintba kerül, de online igényléssel nem kell megfizetni ezt az első évben. A bankkártya beépített utasbiztosítási csomagot tartalmaz.
Egy másik nagyobb csoport, a középfokú képzésen tanuló diákoknak szóló kínálatot is kielemeztük. Itt egy 17 éves diák számára nyitható konstrukciók között, havonta néhány ezer forintos készpénzfelvétellel és 10 000 forint feletti bankkártyás vásárlással számoltak.
Ebben a szegmensben is az OTP Smart Junior számlája nyert, ami nem is csoda, hiszen a felsorolt szolgáltatások díja, a bankkártya éves díja és a havi számlavezetési díj is egyaránt nulla forint, vagyis a teljes havi bankköltség is nulla forint. Ehhez a szolgáltatáshoz szintén kapcsolhatóak a mobilapplikációs és internetbankos szolgáltatások, melyeket korábban már említettünk.
Az Erste Bank ajánlata itt is kedvező, az Egyszámla Díjcsomag mellett korlátlan NetBank utalási kedvezményt választva. A felsorolt tranzakciókkal nem is merül fel más költség, csak a bankkártya éves díja, amely 2 237 forintba kerül, de más költség nincs. Ez a számlacsomag 2024. március 1. után automatikusan átvált Erste Bázis Díjcsomagra, aminek már más díjai vannak.
Egy harmadik jó ajánlat lehet a CIB Bank ECO FirstStep bankszámlája, amelynél ingyenes a számlavezetési díj a 14-18 évesek számára és ingyenes a Visa inspire bankkártya első éves díja. A készpénzfelvétel külföldön a bankcsoporti ATM-ből ingyenes. Az ajánlat fontos része az okostelefonokra telepíthető a színvonalas CIB Bank Mobilalkalmazás, melyben nyomon követhetők a költések, a #withSAVE funkció segítségével pedig a megtakarítások is kezelhetők. Most 5 000 forintos egyszeri jóváírást is kapnak az új számlatulajdonosok.
Végül, a prémium szegmensben is van pár olyan konstrukció, mely érdemes lehet a választásra.
A Raiffeisen Bank Premium Gold 2.0 számlacsomag nagyon jó választás. Amellett, hogy ez egy prémium díjcsomag, havi 600 000 forint elköltéséért semmit nem kell fizetni. A díjcsomaghoz kapcsolódó Premium Start OKOSkártya külföldi utazásra szóló díjmentes utasbiztosítást tartalmaz az első évben. Az ügyfelek választhatják a függőleges dizájnú VertiCardot is, melynek digitális változatát a RaiPay nevű applikációval Androidon, illetve Apple Pay-jel iOS-en használhatják bolti érintéses mobilfizetésre.
Egy nagyon kedvező számlacsomag az MKB Bank Prémium számlacsomagja, amely ugyan nem nullás, de itt is elég keveset kell fizetni a tranzakciókért. Az MKB-nál is elérhető a mobilfizetés, így Androidon saját applikációval, iOS-en pedig az Apple Pay-jel is lehet fizetni. Az MKB Bank jelentős ATM hálózattal rendelkezik az országban, hiszen a sajátjai mellett a korábbi Budapest Bank és a Takarékbank ATM-jei is saját díjjal használhatók, illetve a takarékbankos egyesüléssel mindhárom bank bankfiókjai is egységesen használhatók lesznek 2023-tól.
K&H minimum plusz számlacsomag ingyenes számlavezetést kínál legalább havi nettó 133 000 forintos jövedelemátutalástól, egyben a banknál tartott legalább félmilliós megtakarítástól. A K&H Bank egy olyan mobilapplikációt kapcsol a számlavezetéshez, amely sokféle banki művelet mellett olyan tranzakciókra is alkalmas, amit más alkalmazások nem nyújtanak. Ilyen például a mobilegyenleg feltöltése, vagy ami erőssége ennek az applikációnak, a közlekedési mobiljegy vásárlása. A számlacsomaghoz kapcsolódó bankkártya utasbiztosítási csomagot is tartalmaz.
Összefoglalás
Az talán nem újdonság, hogy a felhasználói felület optimalizálása a bankok (és általában, bármely más mobilapplikációt fejlesztők) egyik fókuszpontja. Az azonban egy érdekes ellentét, hogy míg az asztali böngészőből használható internetbank alkalmazások felülete gyakran akár évekig nem változik, addig
a mobilapplikációba sokkal gyakrabban belenyúlnak a fejlesztők. Sokszor teljesen át is szabják azt, ahogy a Revolutból is látszik.
A világ abba az irányba halad, hogy a felhasználók egyre letisztultabb felülettel találkozzanak a mobilképernyőkön. A folyamatos optimalizálás már csak azért is fontos, mert a mobil képernyő kisebb, így kevesebb információ vagy nyomógomb fér rá. Bár lehet lefelé görgetni, de a Takarékbank mobilappjának korábbi verziójában láthattuk ennek a határait, melyet már nem igazán lehet tovább feszegetni. Nem véletlen, hogy a megújított applikációban jelentősen egyszerűsödött például az átutalás képernyője.
A BiztosDöntés.hu véleménye szerint az Erste Bank és az OTP Bank által fejlesztett applikációk jó példák arra, hogy merre tartanak leginkább a globális trendek, ami persze nem jelenti azt, hogy a többi hazai app felületeinek ne lenne létjogosultsága. Majd meglátjuk, merre haladnak a fejlesztések a jövőben.
A napi pénzügyek világából érdemes figyelni azokat a konstrukciókat, melyekkel az átutalások olcsóbbak, mint a pénzügyi tranzakciós illeték, vagy teljesen ki is iktatják azt. Ezekre példa az OTP Bank Smart számlája, illetve az UniCredit Bank Mobil Aktív Plusz díjcsomagja. Ezek biztosítják a versenyképességet a külföldi olyan pénzügyi szolgáltatásokat nyújtó mobilapplikációkhoz hasonlítva, melyek a magyarok számára is elérhetőek és amelyek mentesek a pénzügyi tranzakciós illeték alól.
Egyelőre nem látszik, hogy verseny bontakozna ki ebben a szegmensben, a bankok ráadásul valószínűleg kivárnak majd a nagy költségcsökkentésekkel a mostani változó gazdasági környezetben. Ezért minden kis engedményt érdemes megbecsülni.
Gergely Péter,
Alapító, Biztosdöntés.hu