Kicsoda valójában Soros és mit akar?

Hogy nem ő lett az első és a második címlapunk, még 2013-ban, amikor indultunk, az érthető.  A magyar Forbes mégis induljon magyarországi arcokkal. De a harmadik, már simám lehetett volna, […]

Bővebben

Tippeljen: hányféle adófajta van most Magyarországon?

Áfából származott a legnagyobb bevétel, az egyszerűsített adónemek közül a katások fizették a legtöbbet az államkasszába, és még egy adót is kivezettek tavaly, de még így is rengeteg jogcímen vet ki adókat az állam.

A Jalsovszky Ügyvédi Iroda készítette adókörképet az idei évre, ebből szemezgettük ki a legérdekesebb információkat.

A maga 27 százalékos kulcsával rekorder az általános forgalmi adók között a magyar, de egyre szaporodnak a kedvezményes adókulccsal adózó termékek, mint például az internetszolgáltatásé (18 százalék) vagy a sertéshúsé (5 százalék).

2017-ben egészen pontosan 3 500 milliárd forint áfát fizettünk be az államháztartásba, ami a tavalyi évhez képest egyébként 7 százalékkal több.

Ez egyrészt a növekvő lakossági fogyasztásnak, másrészt a hatékonyabb beszedésnek (online pénztárgépek) köszönhető.

A társasági adó kulcsa tavaly 9 százalékra csökkent, hozzávetőleg 625 milliárd forintot bevétel származott belőle, de ezt torzíthatják a növekedési adóhitelből származó, időszakos bevételek. Ez magyarázhatja, hogy 2018-ra már alacsonyabb az előirányzott cél, 363 milliárd forint.

Beérni látszik az adóhatóság politikája, egyre többen választják az egyszerűsített adónemeket. A katások összesen 98 milliárd forintot, az evások 64 milliárd forintot, kivások pedig 22 milliárd forintot fizettek be az államkasszába.

Ha megnézzük az összes adófajtát, akkor eggyel kevesebb lett, mint tavaly, legalábbis formálisan: a jövedéki adó újraszabályozásának köszönhetően kivezették az energiaadót. Ugyanakkor bevezették a plakátadót, amit az önkormányzatok szedhetnek be, de technikailag az eddig is létező építményadókhoz sorolható, nem tekinthetjük új adónemnek. Ezen a jogcímen a reklámfelületekre maximum 12 ezer forint adót vethetnek ki négyzetméterenként.

A csökkenéssel együtt is ha mindent összeszámolunk,  akkor 58 adónem van ma Magyarországon.

Köztük olyan teljesen felesleges mikroadók is, mint a háztartási alkalmazottak után fizetendő adó, amiből összesen 29 millió forint bevétel keletkezett tavaly. Íme a teljes lista:

A forgalmazó és a befektetési alap különadója
A magánszemély egyes jövedelmeinek különadója
Általános forgalmi adó
Baleseti adó
Bányajáradék
Biztosítási adó
Cégautó-adó
Ebrendészeti hozzájárulás
Egészségügyi hozzájárulás
Egyszerűsített közteherviselési hozzájárulás
Egyszerűsített vállalkozói adó
Élelmiszerlánc-felügyeleti díj
Energiaellátók jövedelemadója
Építményadó
Erdővédelmi járulék
Földvédelmi járulék
Gépjárműadó
Gyógyszerforgalmazók különadói
Háztartási munka regisztrációs díja
Helyi iparűzési adó
Hitelintézetek különadója
Hulladéklerakási járulék
Idegenforgalmi adó
Illeték
Innovációs járulék
Játékadó
Jövedéki adó
Kamarai hozzájárulás
Kisadózó vállalkozások tételes adója
Kisvállalati adó
Környezetterhelési díj
Környezetvédelmi termékdíj
Közművezetékek adója
Kulturális adó
Magánszemélyek kommunális adója
Munkaerő-piaci járulék
Népegészségügyi termékadó
Nukleáris hozzájárulás
Nyugdíjjárulék
Pénzbeni egészségbiztosítási járulék
Pénzügyi szervezetek különadója
Pénzügyi tranzakciós illeték
Regisztrációs adó
Rehabilitációs hozzájárulás
Reklámadó
Szakképzési hozzájárulás
Személyi jövedelemadó
Szerencsejáték-felügyeleti díj
Szociális hozzájárulási adó
Táppénz-hozzájárulás
Társasági adó
Távközlési adó
Telekadó
Települési adó
Természetbeni egészségbiztosítási járulék
Turizmusfejlesztési hozzájárulás
Vám
Vízkészlet-járulék

 

Olvasd el Pénz rovatunk további cikkeit!
Ezeket láttad?
Címkefelhő