Két ország vezérigazgatója volt az egyik legnagyobb amerikai biztosítónál. Az ország egyik legbefolyásosabb nőjeként minden fontos szakmai szervezetben ott volt. 14 év után távozott a vezetői posztjáról, mert a cég rendszere és a személyisége már karcolták egymást, mintsem hogy kiegészítették volna. Zolnay Judit aktívan és tudatosan használja a nyilvánosságot, távozása körül mégis csönd volt, egészen idáig.
14 évig volt ugyanannál a cégnél, Zolnay Judit karrierjét mégis mindig a változás keretezte. Az ország egyik legbefolyásosabb nője 2022 júniusában távozott a Metlife biztosító magyar és bolgár leányának vezérigazgatói posztjáról. Döntését akkor azzal indokolta, hogy „a cég vállalatrendszerében beszűkültek a karrierlehetőségek”. Mindig feszegette a „félkatonai” amerikai életbiztosító sztenderdjeinek kereteit, mert felsővezetőként sem akart lemondani a kreativitásról. Ám amikor egy előadás hatására visszatekintett a karrierjére, rájött, hogy nem főszereplő a saját életében, és ezen változtatni akart. Azóta üzleti coachként olyan felsővezetőknek segít, amilyen egykor ő is volt.
2022-ben a 19. legbefolyásosabb nő volt az üzleti életben a Forbes A legbefolyásosabb magyar nők című listája szerint. Az informális szakmai körökben erős személyes márkájáról és kiterjedt kapcsolatrendszeréről ismerik, írtuk akkor. Linkedinen 4400-an követik, Instagramon és Youtube-on készít beszélgetős műsort más vezetőkkel, aktív mentor, üzeneteit hatékonyan közvetíti minden felületen.
Az üzleti „influencer” képe mellett azonban kompetens szakember is maradt. Vezetése alatt a Metlife magyar és bolgár ága is megduplázta éves díjbevételét, piaci részesedése öt százalék körül alakult.
Túljárni a körülmények eszén
Az erős vezetői márkának ma már nemcsak az az előnye, hogy a jobb vezető jobb céget csinál, komoly marketingértéke is van. Ezt Judit jól tudja és használja is. De életébe először a szükség hozta el, hogy rendbe tegye a vezetői lét pszichológiai oldalát.
Karrierje első tíz évében nyugdípénztárral, nyugdíjbiztosítással foglalkozott, majd 2008 februárjában fogadta el az Aviva életbiztosító ajánlatát értékesítési vezetői pozícióra. Ez alig fél évvel volt azelőtt, hogy az amerikai jelzáloghitel-piac válsága mentén összeomlottak a világ pénzpiacai, és a világgazdaság recesszióba fordult. A pénzüket vesztő, pánikoló ügyfelek az értékesítőkön vezették le frusztrációikat, és Juditnak a nyugdíjszektor nyugalmából új területen, számottevő útmutatás nélkül kellett helytállnia a válságegyüttesben. A beosztottjai nem merték elvinni a rossz híreket az ügyfelekhez, a befektetési termékek értékesítése a földbe állt. Túl kellett járni a körülmények eszén.
„Sportolói múltam van, az nem lehetett, hogy nem nyerem meg ezt a csatát.
Nagyapám mindig azt a tanácsot adta, hogy ha nem tudod, mit csinálj, ki kell menni az emberek közé. Tudtam, hogy ezúttal nem fogom magamban megtalálni a megoldást, úgyhogy ezt tettem” – mondja Judit. A közössége tanácsaiból erőt merített ahhoz, hogy megtartsák a szoros, személyes kapcsolatot az ügyfelekkel, de ehhez a beosztottjait is fel kellett vérteznie arra, hogy merjék tartani a kapcsolatot, és tovább építsék a bizalmat, amin Judit szerint egy életbiztosító léte áll vagy bukik. Bár a csapat alapvetően autoriter vezetési stílushoz voltak hozzászokva, Juditnak vállalnia kellett, hogy ő nem ilyen vezető lesz.
Fotó: Speier Viktória
2010-re túl voltak a nehezén. Megmentették a profit nagy részét, elkezdtek újra növekedni, amitől Judit is elkezdte elhinni, hogy működik a stratégiája. „Onnantól nem szégyelltem magam, nem kompenzáltam. Abból jött az erőm, hogy felhatalmazást adtam a csapatomnak, akik a munka szakmai részét jobban kell, hogy tudják nálam. Az én dolgom az, hogy bennük higgyek, és folyamatosan motiváljam őket.”
Mindenki a mérleg utolsó sorát nézi
A külföldi kihívást ő kérte a cégtől. Miután a Metlife a bolgár leányvállalatban eladott egy üzletágat, kiesett az árbevétel negyven százaléka, és az új vezetőnek teljesen új, brókeri értékesítési csatornát kellett felépítenie. A magyar és a bolgár piac hasonlósága miatt Judité lett a feladat. A Metlife olajozott gépezete minden tanáccsal ellátta, ami a folyamatoptimalizációba belefért. De a félkatonai szervezet sztenderdizált tanácsain túl Judit személyesebb útmutatásra vágyott. Ezt Kapitány Istvántól kapta meg, aki ráébresztette, hogy hiába építette fel Magyarországon azt, amit aztán Bulgáriában kellett, a folyamat nem ismételhető. „Én azért vagyok ott, hogy a szükséges erőforrásokat elhozzam a tulajdonostól ahhoz, hogy együtt a helyi csapattal kitaláljuk, mi működik Bulgáriában. És ez nem az lesz, ami Magyarországon működött.
Magyar brókercégek nem vállalkoztak akkor külföldi terjeszkedésre, de szlovák partnerekkel létrehozták a független brókeri piacot Bulgáriában. Három éven belül megduplázták az új díjbevételt a legnagyobb növekedést elérve az európai cégek közül. „Arra különösen büszke vagyok, hogy egy levert és motiválatlan csapattal indultam és győztesektől tudtam búcsúzni négy év után.
Mindig érezte maga körül a nemzetközi pénzügyi multi kötött rendszerét, de ez számára természetes körülmény volt, hiszen az egyetem után rögtön így állt munkába.
„Az én feladatom ebben inkább az volt, hogy vegyem észre, hogy meddig lesz ez igazán az én személyiségemhez illő. És hol lesz az, amikor már karcolja a rendszer és a személyiségem egymást.
Már matekórán is előfordult, hogy ugyanaz az eredmény más számítással jött ki, mégsem kaptam meg a maximális pontot. A sales-es évek alatt aztán végképp kifejlődött bennem, hogy ha megvan az eredmény, beszélhetünk róla, hogy jutottunk odáig, de mindenki a mérleg utolsó sorát nézi” – mondja Judit.
A metlife-os fejezet utolsó éveiben már előfordult némi súrlódás a vezetőséggel a kockázatvállalása, különutassága miatt. A belső céges politika sem a magyar és bolgár ág vezérigazgatójának biztosította a legtöbb szavazatot az amerikai óriásvállalatban. Az utazás is megterhelő volt, hetente ingázott a két ország között, majd erre jött a covid a maga vezetői kihívásaival. „Sokszor beszélünk erről az aranykalitkáról, mert tény, hogy az embert anyagilag megbecsülik. De időről időre felütötte a fejét az a kérdés, hogy biztosan főszereplő vagyok-e az életemben” – emlékszik vissza.
Csöndben távozott
Egy amerikai sales-konferencián egy előadásban hallotta, hogy egy ember átlagosan huszonnyolcezer napig él. Egy körön kellett elhelyezni, hol tart most ő a huszonnyolcezer napjában, ami általában négy cikkelyre osztható fel. Az első a tanulás, a felkészülés ideje, a második az egzisztencia megteremtéséé, a harmadik a visszaadás ideje, a negyedik pedig a lezárásé. Judit a papírján azt látta, lassan a harmadik cikkelybe lép. Egyszerre dolgozott benne a mohóság és a félelem, megijedt attól, mihez ért a vezetésen kívül. De vonzotta, milyen, amikor csak rajta múlik, mivel tölti az idejét. „14 évig minden nap elautóztam a Szent István Park mellett a rakparton, láttam, hogy az emberek sétálnak, fagyiznak, és soha nem tudtam ott megállni.
Fotó: Tóth Balázs
Azt, hogy végül mikor és hogyan egyeztek meg távozásáról, nem kívánta kommentálni, de távozásának bejelentése a külvilág felé is csöndben zajlott. Szokatlan csöndben ahhoz a tudatossághoz képest, amivel kezeli a nyilvánosságot. Először egy zártkörű szakmai beszélgetésen, a Scruton kávéházban mondta el, hogy távozik, majd a Metlife szűkszavú közleményben számolt be erről, és jelentette be az utódját, a lengyel Monika Spadło-Kolanót.
„Egy váltás az ember magánéletében és szakmai életében is egy trauma, aminek kezelésére minden szervezetnek megvan a maga kultúrája.
Három csúcsmenedzser távozását néztem végig karrierem során, és mindig minden ugyanígy történt. Egyszerűen az ügyfeleknek soha nem lehet olyan érzésük, hogy itt valami egyvalakitől függ”
– mondja Judit. Amikor karriert választott, tudomásul vette, hogy nem fognak neki szobrot emelni, de attól a belső vállalati rendszerben értékelik és elismerik a munkáját. És ő tiszteletben tartja ezt a következetes üzenetet az ügyfelek felé. „Én sem vagyok gép. A Scrutonban ott ült egy csomó fiatal, és arról beszélgettünk, hogy hogyan válasszanak karriert. Arról, hogy persze, menjenek el multiba, álljanak helyt, lépkedjenek fölfelé, de ha egyszer eljön egy pont az életükben, amikor kávézót nyithatnak, startupot indíthatnak, vagy átvehetik az apjuk méhészetét, akkor merjenek váltani. És akkor azt mondtam, itt vagyok például én.”
„Te mihez értesz igazából?”
Üzleti és államigazgatási oldalról is megkörnyékezték új pozíciókkal, de úgy döntött, most nem rendezkedik vissza céges keretek közé, hanem a saját lábára áll, annak minden szabadságával és nehézségével együtt. Tanácsadóként, és üzleti coachként, trénerként segíti a vezetőket minden korosztályból a saját útjukon, de közben magáról is sokat tanul. Egy potenciális ügyfele például az első találkozó végén megkérdezte tőle, tulajdonképpen mihez is ért, és a kérdés kijózanította Juditot.
„Nem elég a névjegykártyám, az önéletrajzom, de a két ország sem, ha egy vezető a saját pénzét kockáztatva hozzám fordul tanácsért, hogy jobban menjen az üzlete. Ott teljesíteni kell.”
Nem kellett sokáig bizonygatnia, hogy ért hozzá. Egyéni ügyfeleinek nagy része nem az ismeretségi köréből jön. A Seed Executive Business School facultyjaként nagyvállalatokkal dolgozik vezetőfejlesztésben, és olyan vállalatok vezetőinek tart kurzusokat, mint a Mol, az OTP, az MVM, az Eon vagy az MSCI.
„Minket összeköt az, hogy munkáról, hivatásról karrierépítésről nagyon amerikai módon gondolkodunk. Jó értelemben vagyunk ezzel megfertőzve – mondja róla Kende-Hofherr Krisztina, a TMC Group vezetője és tulajdonosa. – Aki így gondolkodik, annak egyértelmű, hogy nem elég csak csinálni meg is kell tudni mutatni. Aztán amikor ez jól megy, akkor az ember szeretné a saját környezetében megszerzett hírnevét és ismertséget fontos és hasznos célokra használni. Judit mindig olyan ügyeket képviselt, amelyek túlmutattak a saját pozícióján és mindig jelentős eredményeket és láthatóságot tudott elérni ezekkel kapcsolatban, amelyek indirekt módon, de egyértelműen erősítették a személyes márkáját.”
Ügyfélköre sem állt meg az otthonos biztosítási és pénzügyi iparágnál, szállítmányozási, informatikai, gyártási területekről is kérik a segítségét. Kapcsolati hálójából ajánlások jönnek, de egyre többen keresik meg azért, mert hallottak róla, hallották valahol előadni, vagy követik a műsorait. Bevallottan Amerika-mániásként, (nővére jó ideje kint is él) szeret úgy gondolni a mostani munkájára, mint amikor az NBA korábbi játékosából edzőként folytatja pályafutását. Hasonlóan komolyan is veszi.
Borítókép: Speier Viktória
