Tizenhárom éve hat gyerekkel indították el az Under the Rainbow alapítványi óvodát. Aztán szép lassan 140 fős, négy telephelyes magánovi-hálózat tulajdonosai lettek. Bár magyar program alapján működtetik az óvodáikat, Márti, Emese és Flóra hagyják, hogy a szabad játékban akár franciául vagy japánul beszélgessenek egymással a külföldi lurkók.
„Miután Emese felhívott, hogy alapítsunk együtt magánóvodát, gyors alapszámítást végeztem. Ha harminc gyerek után fejenként 150 ezer forintot fizetnek, az a világ legjobb biznisze lesz! Minimális befektetéssel, cuki gyerekek, szép jelmezek, dizájn…”
Füles Márti és alapítótársa, Paraginé Ébel Emese kacagva idézik fel, amikor 2009 őszén naivan, optimistán elindították az Under the Rainbow alapítványi ovit. Azt mondják, ha akkor megkapták volna egyben a listát, hogy milyen feladatokon, hatóságokon és nehézségeken kell végigmenniük, lehet, hogy nem vágtak volna bele. „Szerencse, hogy nem így történt” – nevetnek.
Több mint tizenhárom évvel később ugyanabban az adyligeti épületben beszélgetünk, ahol az első tanév elstartolt. Csak már nem hat, hanem negyven óvodás nyüzsög körülöttünk. A legenda szerint korábban az FBI (de legalábbis az amerikai követség) bérelte a kissé labirintusszerű, hangulatos családi házat – és nemcsak az ingatlan, de az egész környék be volt kamerázva.
Bróker, bölcsész, ritmikus gimnasztika
A nagycsoportosok termében, apró székeken ücsörgünk és kávézunk (egyikük stílusosan Phoebe – Friends feliratú bögréből). A gyerekek éppen úszni mentek a közeli Gyarmati Dezső Uszodába. A teremben zsúfoltak a polcok, tele jobbnál jobb társasjátékkal. A falon gyerekrajzok, kézműves dekorációk, a szomszéd szobákból vidám, időnként angol nyelvű gyerekzsivaj szűrődik át.
Márti: „Először nem is alapítótársnak hívtál fel, hanem azzal, hogy lesz egy magánovid, tervezzek hozzá formaruhát!”
Emese: „Dehogynem! Rosszul emlékszel!”
Márti: „De-de, akkor még volt tervezett alapítótársad, csak aztán mégsem szállt be.”
Emese: „Igaz, körülbelül másnap megkérdeztem, nem akarsz-e társulni is.”
„Ezek szerint te dizájner voltál korábban?” – kérdezem a vicces párbeszédük végén Mártit. „Nem egészen: határidős bróker!” Aztán kiderül az is, hogy ők ketten gyerekkorukból, ahogy fogalmaznak, a showbizniszből ismerik egymást: együtt néptáncoltak a Törekvés Táncegyüttesben. Sőt, még ma is táncolnak.
Emese eredeti végzettsége szerint angol bölcsész, szülés előtt köztisztviselő volt az egyik minisztériumban. Amikor a legidősebb gyermekének keresett ovit, megdöbbenve konstatálta, hogy lakóhelyükön, Tárnokon 32 fős a körzeti óvoda csoportlétszáma.
Bedobta a férjének, hogy akkor ő inkább alapítana egy magánovit, majd megkereste Mártit.
Márti férje, a zöldenergia-befektetésekkel foglalkozó Tátrai Marcell most mint afféle büszke focistafeleség ül köztünk. Azt mondja, ő nem vesz részt a mindennapi munkában, csak néha besegít (persze az alapítvány finanszírozásában mindig is aktív volt), de az óvoda abszolút Márti, Emese és Flóra szerelemprojektje. Merthogy miután az alapító két család gyerekei kinőttek az óvodáskorból, a két édesanya úgy érezte, jó lenne hozzájuk egy olyan tulajdonostárs, aki érti a 90-es években született szülők nyelvét.
„Ők már teljesen másképp keresnek ovit, mint mi tizenhárom éve a gyerekeinknek” – legyintenek. Így csatlakozott hozzájuk néhány évvel később a baráti körükből Pollákné Hercsel Flóra, akinek most két kisgyermeke is a szomszéd csoportban játszik.
Flóra ritmikus gimnasztikát oktatott, korábban pedig versenyzett is, és Mártiék lánya hozzá járt tornászni. „Nata volt az első szűrő, és nála átmentem a cukisági teszten” – nevet Flóra. Márti azonnal rátesz egy lapáttal. „Nem mutatsz valami gimnasztikagyakorlatot?” És megint kezdődik az önfeledt kacarászás, ami szinte abba sem marad egész interjú alatt.
Balról jobbra: Paraginé Ébel Emese, Pollákné Hercsel Flóra és Füles Márta. Fotó: Orbital Strangers
Az egyetlen üzleti szempont
„Egyébként nem izgultunk az elején, pedig az engedélyek az utolsó percben érkeztek meg, és a hat gyerekből, akikkel elkezdtük az első tanévet, hárman a mieink voltak. Nem csoda, hogy októberre el is fogyott a pénzünk, amit a projektre szántunk – mesélik. – Azt gondoltuk, ötmillió forintból finanszírozható lesz az ovi, ezt persze 2009-es árakon kell nézni, de akkor is végül a többszörösét toltuk bele az első években.”
Az volt a szerencséjük, hogy az ingatlan tulajdonosa éppen elindult vitorlással átszelni az Atlanti-óceánt, így jó pár hónapig nem követelte tőlük a bérleti díjat. Mire pedig visszajött, lett pár új gyerek.
Az év közbeni felvételeket megkönnyítette, hogy a második kerületben sok külföldi él – az ovisok több mint fele ma is expat családokból kerül ki. A munkaügyben Magyarországra települő nyugatiak pedig másképp keresnek óvodát, mint általában a magyarok. Volt, aki külföldről beiratkozott és át is utalta az alapítványi díjat, anélkül, hogy meg tudta volna nézni az épületet.
Csak aztán a válság miatt a következő pár évben jó pár külföldi cégvezetőt hazarendeltek. „De ha egyszer épp akkor voltak oviskorúak a gyerekek! Márpedig ez volt az egyetlen üzleti szempontunk” – magyarázzák tréfásan a viszonylag szerencsétlen időzítést.
„Alapvetően nem gyors megtérülést vártunk, inkább a gyerekeink jólétét szerettük volna felhúzni a maximumra”
– teszi hozzá Marcell, akinek tapasztalatai szerint azokat a magánovikat, ahova sok magyar mellett külföldiek is járnak, időnként kemény businesswoman vezeti. „Mi nem ezeket a szigorú családokat vonzzuk, nálunk az az elv, hogy a koszos gyerek a boldog gyerek – teszi hozzá Márti. – Ha hozzánk bejössz, sokszor azt látod, hogy Emesén csüng vagy három kisgyerek.”
Márti: „Sőt, képzeld, eleinte a külföldi gyerekek is anyának szólították. Mert hallották, hogy az ő fiai így hívják, azt gondolták, ez a neve.”
Emese: „Emlékszem, volt, hogy amikor körbevezettem az oviválasztásra érkező szülőket, tízből hét gyerek anyának hívott. Köztük a japán kisgyerekek is. Akkor egy ponton úgy éreztem, ezt már meg kell magyaráznom.” (Nevet.)
Épp a szabadság lényegét vennénk el
Annak ellenére, hogy ilyen sok a külföldi gyermek, a magyar óvodai alapprogramot követik, ami Emese szerint abszolút színvonalas, nemzetközi összehasonlításban is kiváló. „Jól fókuszál a részképesség-fejlesztésre, a gyerek van a középpontban, és nem hoz be túl korán irreális elvárásokat.”
Persze azoknak a kedvéért, akik várhatóan nem a magyar iskolarendszerben fognak továbbtanulni, kiegészítik a nevelést olyan típusú felkészítéssel, amire az ottani első osztályban szükség lesz alapfeltételként.
Sokat beszélnek angolul a gyerekekkel, így a magyarok is jócskán felszednek a nyelvből. De alapvetően mindenkihez úgy szólnak, ahogy az adott szituációban éppen természetes.
„Nem zargatjuk naphosszat a japán vagy a francia kisgyerekeket, hogy itt angolul kell beszélni, hiszen a szabad játék ebben a korban nagyon fontos időtöltés. Ha pedig folyamatosan mögötte állnék, hogy valamit másképp csináljon, akkor épp a szabadság lényegét venném el tőle” – mondja Emese. Persze az iskolaérettség kritériumaira figyelnek, nagycsoportban harminc perces foglalkozásokat már beterveznek minden gyereknek.
Nyilván sok gyermek nemzetközi iskolába megy tőlük tovább, vagy a környékbeli amerikai, brit, spanyol és japán suliba. Vagy például az óbudai Real Schoolba.
„Az Under the Rainbow ovi nagyon sokban kapcsolódik a mi iskolánk alapértékeihez – mondja Baráth Barna, a Real School alapítója, aki iskolai bemutatkozáson rendszeresen járt már az oviban, és régről ismeri az alapítókat. – A fenntarthatóság, a természetközeliség, a társadalmi sokszínűség, a gyermekek jól-léte mind olyan értékek, amik megjelennek az ovi mindennapjaiban. Az onnan hozzánk jövő gyermekeknek teljesen természetes a Real School otthonias érzése, így a beilleszkedés is nagyon gyorsan sikerül.”
Megint kezdődnek a várólisták
Az elmúlt tizenhárom évben organikusan fejlődtek, vagyis mindig akkor bővültek, amikor elértek valamilyen kritikus tömeget. Először az kívánta meg a növekedést, hogy pár év után jöttek volna az ovisok kistesói is – így elkezdték a családi bölcsizést.
„Nagy mázlink volt, hogy két házzal odébb lakott az egyik ovisunk családja –mindig hozzájuk jártunk Halloweenkor. És egyszer, amikor beugrottam valamiért, két teljesen más téma közt az anyuka megjegyezte: ők elköltöznek éppen, miért nem alapítunk abban a házban is ovit?” – meséli Emese.
A lehetőség jól jött, mert addigra az első épületükben már helyproblémáik akadtak. „A bürokrácia átka volt, hogy 450 négyzetméteren huszonöt gyereknél többet akkor nem fogadhattunk a különféle helyiségekre vonatkozó előírások szerint.”
Így 2016-ban átvitték a szomszédba a bölcsiseket, ami kényelem szempontjából is jobb megoldás volt, hiszen a két eltérő korosztálynak nehéz egy épületben egymás napirendjéhez igazodni. „Akkor éreztük a növekedési kényszert, amikor már a tesókat sem tudtuk felvenni.”
Tavaly tavasszal már a kerületben picit beljebb, a pasaréti Torockó utcában nyitottak új telephelyet. Májusban álltak neki az ott megszerzett 400 négyzetméteres épület teljes felújításának. Úgy gondolták, ha valami csoda folytán szeptemberre elkészül a ház, és az engedélyeket is megkapják, biztos megint lesz legalább hat gyerek, akivel el tudnak indulni.
Csakhogy már májusban olyan mennyiségű család iratkozott be a szerkezetkész oviba, hogy lassan újra a helyhiány okozza majd a problémát. És most megint kezdődnek a várólisták.
Emese: „Senkinek sem mertük megmutatni az épületet, olyan reménytelen állapotban volt.”
Flóra: „Bizony előfordult, hogy oda kellett állnunk mi magunknak az építési munkálatoknál, hogy igenis siessenek, mert mindjárt jönnek az óvodások. Ott volt az összes barátunk, a családtagjaink.”
Márti: „Még Emese fiai is. Mondtuk is viccesen, hogy na, most meghálálhatják a nekik létrehozott óvodát, a munkájukkal visszafizethetik a tandíjat.”
Márti a gazdasági, pénzügyi feladatokat végzi, Emese és Flóra a mindennapokat.„Nem vagyunk óvónénik, nyilván, ha kell, helyettesíteni be tudunk állni. A teljes napi üzemeltetést (adminisztráció, szakmai oldal, HR, szülők, stb.) menedzseljük ketten.” Fotó: Orbital Strangers
Még mindig befektetési időszakban vagyunk
Ezen a ponton azt gondolták, egy időre megállnak a terjeszkedéssel. Aztán szembejött egy kihagyhatatlan lehetőség. A rózsadombi Tigris Kölyök óvoda vezetője külföldre költözött, és keresett valakit, aki ugyanolyan szívvel-lélekkel viszi tovább az óvodát, ahogy ő tette.
„Láttuk az elmúlt években, hogy nagy igény van Budapesten kétnyelvű óvodai nevelésre. Ilyen ovit szeretnénk ebből faragni, magyar alapokon, játékos formában” – mondja Emese. A négy telephelyen több mint 140 gyerek jár hozzájuk, Adyligeten, Pasaréten és a Rózsadombon 110 óvodásuk és 32 bölcsődésük is van.
Ezzel az egyik legnagyobb magánovi-hálózat az övék – ha nem a legnagyobb.
Az óvodai költség-hozzájárulás, amit a szülők fizetnek, közben havi 260 ezer forintra emelkedett, persze a bölcsődében az összeg alacsonyabb. „Még mindig befektetési időszakban vagyunk, főleg most, hogy megint nagyot nőttünk. Amennyi profitunk keletkezett volna az utóbbi években, azt a pénzt mind elköltöttük az ovira” – mondja Márti.
Igaz, amíg csak az első két épületben működött az óvoda, abban a méretben szerintük nem is lehetett nyereséges. Legalábbis nem ezen a költség- és igényszinten. „Ha elmennénk olyan irányba, hogy afféle Tesco-gazdaságos ovit csinálunk, akkor nyilván nyereségesek lettünk volna már nagyon hamar. De a luxuskiadások mindig új gyerekeket hoztak” – mondják.
Legalább öt-hat évnek el kellett telnie, hogy ne vödörszám öntsék már a működtetésbe a pénzt.
„A nemzetközi iskolákkal egy kategóriában lévő óvoda nyilván drágább, és azon a környéken ingatlanra is kétszer annyit költhetnek, mint más oviüzemeltetők a város többi részén” – mondja a Forbes.hu-nak Halácsy Péter, a Budapest School alapítója.
Volt, aki Gödöllőről ingázott
Az Under The Rainbow óvodákban kisebb csoportokban töltik a gyerekek a napot, mint az állami intézményekben, jellemzően két felnőttre 12-13 gyerek jut csak. Van olyan munkatársuk, aki kezdetektől velük van, de az utóbbi egy-két évben mindig volt néhány kollégának tízéves évfordulója náluk. Ma már könnyebben találnak óvónőket, mint az elején, hiszen jól ismerik már őket a piacon, a kollégák gyakran egymást ajánlják, és a fizetés is versenyképes.
Sőt már japán óvónénit is alkalmaznak Adyligeten és a Toroczkó utcában. A kerületben ugyanis meglehetősen népes japán közösség él, és időnként az ovisok több mint harminc százaléka japán.
„Ezek a családok nem mindig beszélnek angolul, elveszettnek érzik magukat Magyarországon. Így fontos kapcsolódási pont nekik a gyermekük pedagógusa, akivel meg tudják beszélni az ügyes-bajos dolgaikat” – magyarázza Emese. Egyébként járt már hozzájuk ovis Gödöllőről is, méghozzá tömegközlekedéssel. „Egy izraeli család volt, akik végignézték a hasonló óvodákat, és amíg Magyarországon tartózkodtak, hozzánk hordták a gyermeküket.”
Amikor 2009-ben megalapították, még lehetett angol neve az óvodának. Csak aztán úgy változtak a szabályok, hogy 2011-ben újra le kellett folytatniuk a teljes engedélyeztetési eljárást. Akkor hivatalos névnek már kötelező volt magyart adni, így a bejáratnál az Under the Rainbow felirat mellé egy Feketerigó Alapítványi Óvoda címer is került. Egy sarokra tőlük van egy játszótér, jó időben az ovi után sötétedésig ott van szinte a fél gyerekcsapat a szülőkkel együtt.
„Mivel a saját gyerekeinknek alapítottuk, mindig is az volt nálunk a lényeg, hogy az ovi a család melegét tudja pótolni – mondja Márti. – A Torockó utcai épületben az óvónéniink a fotók alapján megtanulták a gyerekek nevét az első napra, így fogadták őket. A két nappal nyitás előtt elkészült házba úgy mentek be a gyerekek, mintha hazamentek volna.”
A borítóképen (balról jobbra): Pollákné Hercsel Flóra, Paraginé Ébel Emese és Füles Márta.
