Öt év alatt olyan népszerű lett a budai magánsuli, hogy kinőtte az épületét. Mire figyelnek az oktatási programban, hogy fér meg mindez a NAT-tal, és hogyan tovább?
„Azért vannak itt a gyerekek, hogy tanítsuk őket. Nem olyanok, mint a gépek, hogy beprogramozzuk, és úgy működnek, ahogy mi szeretnénk” – mondja Berecz Zoltán, a Fürkész Innovatív Általános Iskola alapítója. Öt éve indította a sulit feleségével, Berecz Melindával, mára 130 diákjuk lett, ami az induló létszám négyszerese, és kinőtték a Tárogató úti egykori IBS fél szárnyát. A gyerekek projekttémákat választhatnak, és abban is kapnak segítséget, hogy személyre szabottan megtalálják nekik, miben igazán jók.
Forbes.hu: A Fürkészben elveszitek a gyerekektől a mobilokat a tanítás idejére?
Berecz Zoltán: Éppen valamelyik pedagógus kolléga mondta a múlt heti tanári kirándulásunkon, hogy kicsit olyan, mintha a központi gondolkodás jönne utánunk. Amióta elindultunk, mi elég szigorúan kezeljük a telefonhasználatot. Az a tapasztalatunk, hogy például a reggeli suliba érkezéskor a gyerekek nem egymással beszélgetnek, nem érdeklődnek a másik iránt, hanem a telefonjukat nyomkodják.
Abban hiszünk, hogy nem az a jó, ha egyszerűen megtiltjuk a telefont a suliban, hanem abban, hogy meg kell tanítani a gyerekeket az észszerű használatra.
Viszont ebben azért kell némi szigornak lennie, ezért elkérjük reggel, és van doboz minden osztályban, abba beleteszik. Amolyan húzd meg – ereszd meg alapelvvel valamikor ott hagyjuk a dobozt, hogy tanulják meg, ha ott is van, nem szabad hozzányúlniuk. Ha meg csintalankodnak, akkor kihozzuk a dobozt a teremből.
Berecz Zoltán, a Fürkész alapítója. Fotó: Sebestyén László
Akkor alapvetően egyetértesz azzal, hogy rendeletben írták elő a mobilok elkobzását?
Borzasztóan addiktív a kütyühasználat, és sok visszaélés is történik. A gimis fiaim mesélték például, hogy előfordul, hogy a gyerekek beviszik a telefont a vécébe, és ott lefotózzák vele a társukat. Az ilyen a közösséget is rombolja, és a tanulásra sem tudnak odafigyelni, ezért fontos, hogy szigorúak, következetesek legyünk.
De ha ennyire addiktív, akkor mit tudtok tenni?
Sokat foglalkozunk a témával, nálunk tavaly például két alkalom is volt, amikor erről beszélgettünk a gyerekekkel. Egyszer egy informatikus szülőt hívtunk meg, akinek a szenvedélye ez a téma, egyszer meg a felsősökhöz egy pszichológus jött előadni. Utóbbi általánosságban beszélt az addikcióról, de érintettük a telefonhasználatot is. Van a gyerekek közt, akit az ilyen beszélgetés megfog, és persze más meg legyint az egészre. Tisztában vagyunk vele, hogy csak hosszútávon lehet ezen változtatni, de végül is azért vannak itt a gyerekek, hogy tanítsuk őket.
Nem olyanok, mint a gépek, hogy beprogramozzuk őket, és úgy működnek, ahogy mi szeretnénk.
Mennyire korlátoz benneteket, hogy a nemzeti alaptanterv (NAT) szerint tanítotok, és nincs alternatív tantervetek?
Minden általános iskolának a NAT-tananyagtartalmat kell átadnia, és ha valaki olyan szintű alternatív módszertant használ, ami ezek közé a keretek közé nem fér, akkor kell azt engedélyeztetni.
Ha úgy teszed fel a kérdést, hogy milyen iskolára lenne ma szükség, akkor azt mondanám, hogy gyökeresen másfajta oktatási rendszer kellene az egész világon. Tudod, van a Szent-Györgyi Albert-gondolat, hogy olyan lesz a jövő, mint amilyen a ma iskolája. Nézzük csak meg, hol tartanak most a fejlett társadalmak – és korántsem csak Magyarországon aggasztó a helyzet! Az oktatás mindenhol több sebből vérzik, a progresszívebb oktatáskutatók tíz-tizenöt éve mondják, hogy az amerikai iskolarendszerben is óriási probléma, hogy állandóan tesztekkel mérik a gyerekeket. Ráadásul ott a teszteredmények össze is vannak kapcsolva az iskolák finanszírozásával.
De az, hogy tudjunk egymással beszélgetni, tudjunk konfliktust kezelni, sehol sincs az oktatás fókuszában.
A gyerekek egyre inkább online kommunikálnak egymással, emojikat küldözgetnek, és nagyon gyakran félre is értik egymást emiatt. Mivel nem személyesen beszélgetnek, nem látják egymás testbeszédét. Az egyik standuposnak van az a sztorija, hogy régen, ha dühös voltam valakire, fel kellett húznom a cipőmet, felülni a biciklire, hogy átmenjek hozzá, és elmondjam neki. Aztán kiderült, hogy nincs otthon. Most egy kattintás, és ráöntöttem a másikra a dühömet.
Ugyanerre a felnőtteknek is nagyon figyelniük kell, a tantestületben is mindig elmondjuk, hogy ha valakinek megbeszélnivalója van egy kollégával, akkor, ha egy mód van rá, személyesen beszéljék meg, ne Messengeren üzengessenek egymással.
Abból a szempontból speciális a helyzetetek, hogy nem elég, hogy magániskola a Fürkész, de magániskola Budán, a II. kerületben. Érzitek a célközönség különleges elvárásait?
Abban például igen, hogy azok a családok, akik ilyen iskolát meg tudnak fizetni, viszonylag sokat utaznak külföldre. (A jelenlegi tandíj havi 205 ezer forint a Fürkészben – a szerk.) Emiatt a szülők fontosnak tartják, hogy a gyerekek tudjanak angolul beszélni. És itt van némi ütközésünk a NAT-tal, hiszen épp elég időbe telik az abban előírt tananyagtartalmat megtanítani, ehhez képest plusz elvárás, hogy sokat foglalkozzunk az angollal.
Erre az igényre egyébként van egy rossz válasz a világban: a kéttannyelvű iskola.
Sokszor fordult elő, hogy amikor áthoznának hozzánk egy gyereket egy kéttannyelvűből, mert már a szülőnek is feltűnik, hogy annyira rosszul ír és olvas magyarul, a jelentős lemaradás miatt nem is tudjuk átvenni. Szakértői vélemény alapján nem volna szabad az anyanyelvi írás- és olvasás tanítással párhuzamosan idegen nyelven is tanítani az írást és az olvasást általánosban.
Gyakran előfordul, hogy diszlexiaszerű tüneteket hoz elő még a legjobb képességű gyerekeknél is. Ráérnénk egy picit később elkezdeni a nyelvoktatást. Csak hát van egy ilyen mánia, hogy márpedig az én gyerekemnek nagyon korán angolul kell tanulnia.
Szerinted mi az, ami ennél fontosabb általános iskolás korban?
Amikor a Fürkészt elindítottuk, olyan sulit akartunk csinálni, amiről azt gondoltuk, hogy ilyen kell ma Magyarországon, ez a fajta iskola a jó válasz az aktuális problémákra. Projektrendszerben dolgozunk, ami plusz húsz-huszonöt százalék időt igényel afölött, ami az előírt tananyag elsajátításához szükséges – ezért is vagyunk egész napos suli. A legfontosabb azzal időt tölteni, hogy megőrizzük a gyerekek kíváncsiságát, építsünk erre, megtanuljanak együtt dolgozni, fejlesszük a kreativitásukat, sokszor tanuljanak mozgásban.
Volt például egy projektünk, amiben a Mome (Moholy-Nagy Művészeti Egyetem) szakembereivel azon dolgoztak gyerekek hat héten át, hogyan lehet egy természettudományos ismeretanyagot animációban elmesélni. Egyébként óriási sikertörténet nálunk a rajzórán az animációs technikák oktatása. Mivel egy ilyen feladat annyi meló, hogy egyedül nem lehet csinálni, több gyerek kénytelen együttműködni, és ez rengeteget tanít nekik.
A mai gyerekek hozzá vannak szokva az instant dolgokhoz, egy ilyen feladaton viszont legalább egy hónapig kell dolgozniuk.
Arra is tanítjuk őket, hogy mások előtt szerepeljenek – de nem úgy, hogy énekórán egyedül kell énekelniük, vagy a memoritert feltétlenül az osztály előtt kell felmondaniuk. Például sokszor látom, hogy szünetben, az udvaron mondja fel valaki az éppen akkor ügyeletes tanárnak a feladott verset. Nálunk a nézőközönség előtt szereplés főként a projektek tudásexpóin történik. Egy projektciklusban addig eljutnak, hogy a tudást és képességet átadják a többieknek. A feldolgozott anyagból tudásexpót tartanak az időszak végén, bemutatják, amit megtanultak, és képzik is arra a társaikat.
Egyszer én is megkönnyeztem, amikor két kislány elmondta, hogy ők azért választották a Firkászok nevű projektcsoportot – ahol a kis kamerarendszerünkkel interjúkat készítenek a gyerekek –, mert tudják, hogy ebben ők nem jók, nehézség nekik mások előtt beszélni, és ebben fejlődni szeretnének.
Az eddigi öt tanév alatt volt, amin változtatnotok kellett, mert nem vált be, vagy csak mert jobbat találtatok ki?
Évről évre kiértékeljük az előző évet a gyerekekkel együtt is, és megnézzük, min lehetne javítani. Már van három-négy olyan motívum a suli működési rendszerében, ami eredetileg a gyerekektől jött. Az ő ötletük volt például, hogy a projektek témaválasztásánál, ahová vegyes korcsoportban járnak, érvelniük kelljen. Van egy úgynevezett érvelőlap, amit velük dolgoztunk ki. Két lapot kap mindenki, két témára jelentkezhet, megindokolva, hogy miért azt választja, és azt ígértük nekik, hogy a kettő közül az egyikbe bekerülnek.
Projektválasztó tőzsdének hívjuk, és az egyes projekteket vezető mentorpároknak mind el kell olvasniuk a cipősdobozokba bedobált lapokat, és eldönteniük, hogy elfogadják-e az érveléseket.
Mindez jelentős pluszmunkát jelentett a tanároknak. Emiatt először komoly feszültséget is okozott a rendszer, aztán a harmadik évre megtanulták, hogyan tudják hatékonyan elvégezni a munkát. Az ilyen extrákra óriási nyitottság kell a tanárok részéről, hiszen plusz energiákat kell beletenniük.
Mi volt a legnehezebb?
A bizalom elnyerése. Melindával éveken keresztül kellett bizonyítanunk, nem szavakkal, hanem tettekkel, hogy ha ígérünk valamit, azt komolyan gondoljuk, és mindent megteszünk, hogy valóban úgy legyen.
A tanári csapat egy része évnyitó előtt. Fotó: Sebestyén László
Ennyire kifacsarta őket az állami rendszerben például a sok plusz adminisztrációs feladat és helyettesítés?
Nézd, ez nem állami vagy magánfenntartású intézmények hozzáállásának kérdése, hanem, hogy figyeljünk egymásra. Helyettesíteni nálunk is kell, csak nem mindegy, milyen miliőben vállalja ezt az ember. A tanév indítására nálunk bevált szokás, hogy háromnapos kirándulásra megyünk. Értekezleteket tartunk, dolgozunk, de kötetlenebb környezetben vagyunk, ahol a munkatársak közt nagyon fontos beszélgetések történnek meg, együtt fociznak vagy tollasoznak. Nem igazán pénz, sokkal inkább szándék kérdése, hogy csapatot építsünk.
A mai világban muszáj irányt mutatni, az iskolákban ez az iskolaigazgató feladata – lenne. Másrészt persze az sem működik, hogy minden felelősséget kizárólag az iskolavezetésre teszünk, hiszen a társadalom összes nyavalyája mind összegyűlik itt az iskolában. Háromrétegű közösségben kellene együttműködnünk, ráadásul közösen nevelni a gyerekeket, ami még egy házasságban is nehéz, hát még egy iskolában.
A társadalmi nyomás, elvárások ránk is hatással vannak, előfordulnak konfliktusok, egyet nem értések, viták. Mi mindig elmondjuk, hogy nyitva az ajtónk, az a lényeg, hogy mindent meg tudjunk beszélni.
Szerencsére nálunk ritkán bántják egymást a gyerekek. Azért sem, mert sok mindenben megtanulnak közösen dolgozni, és kiderül órán is, ha Pistike nem akar Zsoltikával együttműködni.
Azért van ám huncutkodás! Egyszer például megtudtuk, hogy az udvaron van egy eldugott szeglet, ahová az ügyeletes tanár sem lát be, és ott froclizta egymást két kisfiú. Egy-két nap alatt elterjedt a híre. Egy rendkívüli szülőin azonnal átbeszéltük, és hamar felszínre jöttek a szövevényes dolgok. Szülők elmondásából tudjuk, hogy sok iskolában ilyenkor jellemzően legyintenek, és letagadják, hogy bármi történt.
Azzal mit kezdetek, ha azt látjátok, hogy egy szülő olyan irányba szeretné terelni a gyermekét, ami abszolút nem neki való?
Az indulástól dolgozunk a személyre szabott oktatáson, a Gardner féle többszörös intelligencia elvet használjuk, mert szerintünk mindig abból kell kiindulni, milyen egy kisgyerek. Előfordult például, hogy a szülők azt látták, oké, elég jól tud már angolul a gyerekük, hát akkor tanuljon egy másik nyelven is. Az általános iskolában nagyon fontos, hogy megtaláljuk, kinek mik az erősségei. Pszichológus is segít nekünk ebben. Úgy adjuk át a tananyagot, ahogy nekik a leghatékonyabb.
Például akinek a zenei intelligenciája magas, azt könnyebb bevonni, ha természettudomány órán meghallgatjuk mondjuk a vulkán hangját, vagy a mozgásos intelligenciára is figyelve a gyerekekkel mintázzuk a kéreglemezek mozgását.
Elkezdtük felmérni kérdőívekkel a tanárok és a szülők, valamint maguk a gyerekek véleményét arról, hogy milyenek is ők, és a bejövő információkat, tapasztalatokat megpróbáljuk vizualizálni, hogy az beszédes legyen mindenki számára. Így kiderül, hogy egy-egy gyerekről mit gondolnak a szülei, a tanárai, és mit gondol ő magáról. Megnézzük, hogy mindennek függvényében hogyan tudjuk őt jól tanítani.
Ha a szülőnek az az elvárása, hogy közgázra menjen, miközben nem jó matekból, de a zenei intelligenciája nagyon magas, akkor alá tudjuk támasztani, hogy inkább utóbbival kellene foglalkoznia.
Negyvenöt helyett negyvenperces órákat tartotok – mi a tapasztalatotok, ennyit már könnyen végigülnek a mai gyerekek?
Nem igazán. De egyrészt nálunk nem témazáró van, hanem témanyitó, és amíg adott témával foglalkozunk, mindig ott vannak előttük a témakártyák, hogy nyomon tudjuk követni, milyen szűkebb területet érintenek éppen. Bizonyos órákon pedig szinte állandó mozgásban lehetnek. Építettünk hozzá tapilapokból egy hatalmas sakktáblát, azon járják végig a feladatokat.
Aztán van kutyás matek- és nyelvtanóra is. Ahhoz, hogy valakinek köze lehessen a kutyához, el kell végeznie egy feladatot.
Huncutok ám, azt fogalmazták meg az alsósok, hogy sokkal jobban oda tudnak így figyelni. Nyilván, mert tudják, hogy figyelniük kell ahhoz, hogy jusson idejük kutyizni. Tehát ilyesfajta trükkökkel lehet őket rávenni, hogy rövidebb idő alatt koncentráltabban tanuljanak – kvázi jutalomért.
Berecz Zoltán és Berecz Melinda elégedetlenek voltak a gyermekeik általános iskolájával – így kezdődött a Fürkész Innovatív Általános Iskola sztorija 2019-ben. Fotó: Sebestyén László
Neked nem is pedagógus a végzettséged. Mérnöki aggyal könnyebb ezeket kitalálni?
Az biztos, hogy másfajta szemléletet hozok a működésbe, ami nekik segítség. Melinda, a feleségem az intézményvezető, az operatív munkákat ő viszi, én mint fenntartó vagyok itt.
Szokták mondani a pedagógus kollégák, hogy „Zoli, olyan jó, hogy te nem vagy tanár!”
Amikor a suli indult, még sokat voltam a gyerekekkel, például angol nyelvű főzésen, vagy volt, hogy valami kütyüt szétszereltünk, aztán összeraktuk. Ahogy növekszünk, egyre kevesebb időm van erre.
Öt év alatt négyszeres létszámúra nőttetek, és lassan kinövitek a helyet. Most, hogy a két ikerfiatok, akik miatt lényegében az iskolát alapítottátok, már elballagott, és a lányotok is hetedikes, még éreztek motivációt a folytatáshoz?
Igen, épp új épületet keresünk, mert itt már a fél szárnyat belaktuk, az alagsortól az udvari színházteremig. Nekünk már a suli az életünk, akkor is, ha kirepültek a gyerekeink.
Sok olyan fejlesztésünk van, amiből akkreditált képzést lehetne csinálni. És ha már ilyen jól sikerült egy együttműködő, bátran kísérletező pedagóguscsapatot összerakni, talán ennek a know-how-nak is hasznát vehetnék máshol. Megkerestem már ezzel az oktatásirányítást, de nem kaptam választ.
